Nem a jutalomért, hanem az adás öröméért lelkesednek a gyermekek
Ötödik alkalommal hirdette meg a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szerveze...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Medárd napja óta megnyíltak az ég csatornái, rengeteg eső hullott országszerte, így Háromszéken is. Ennek tudtában számítani lehetett arra, hogy a patakok és folyók kilépnek medreikből, erre figyelmeztetett egyébként az Országos Meteorológiai Szolgálat is. A baj bekövetkezett.
Kézdiszentlélek, Katrosa
Szombat reggeli terepszemlénket Kézdiszentléleken, a Porondon kezdtük tudva azt, hogy az az egyik legkritikusabb pont a környéken. A helyszínen Balogh Tibor polgármester, Baróti Balázs alpolgármester és a községháza munkatársai figyelték aggódva a Kászonok vizét: a patak lassan, de biztosan növögetett. Már itt kiderült, hogy hajnalban lezárták a Katrosa felé vezető utat, és arról is tudomást szereztünk, hogy a szárazpataki malomnál egyre nagyobb a gond, így oda igyekeztünk.
A malom udvarán húszcentis víz fogadott. A gát akkor még tartotta magát, de gyakorlatilag az egész völgyet kitöltő víz nyomása ránehezedett, így szombat este el is szakadt. A Katrosa völgye egyetlen nagy tóvá változott: az egész völgyet kitöltötte a Kászon-pataka, amit „katasztrófaturisták” szemléltek. Az úton hömpölygött át a víz, pár bátrabb sofőr ennek ellenére megpróbált a Kászonokba eljutni, de hiába: a kocsikba bement a víz, nem lehetett az úton haladni, amit Hargita megyében a forgalmi rendőrség le is zárt. A 11B utat egyébként délután meg is rongálta a víz, fél sávot elmosott az áradat. Nem úszta meg a Várpatakához vezető híd sem
A Perkő alatti községben kora délután tetőzött az áradat, elöntötte a Porondot és a környékét. Balogh Tibor polgármestertől tegnap délelőtt megtudtuk: körülbelül ötven ház érintett, 4–5 esetben a víz a lakásokat is elárasztotta. Az elöljáró délelőtt arról tájékoztatott, hogy a patak mintegy másfél métert csökkent, de még így is nagy a magassága.
Oroszfalu, Szászfalu
Oroszfaluban dél körül már a tűzoltóság és a civilvédelem is a helyszínen volt, azon tanakodtak, hogy lezárják-e a 11-es országutat a híd veszélyeztetettsége miatt. Végül erre nem került sor, de munka később bőven akadt, mivel pár óra leforgása alatt a Kászon-pataka kiöntött, egészen az oroszfalvi templomig folyt elő a víz. Az áradat elsősorban a patakmeder mellett levő házakba hatolt be, onnan a tűzoltóság gumicsónakkal hozta ki a lakókat, sajtóközlemény szerint negyven személyt menekítettek ki a házakból.
Az emberek segítettek volna a hatóságoknak, de a helyzet káoszba fordult: nem lehetett tudni, hogy hol vannak a zsákok, mások meg az üres zsákokat lóbálva a homokot keresték. Laikusként viccesnek találtuk azt is, hogy a sürgősségiek egy motorpumpával próbálták a vízszintet csökkenteni… A vízszint Oroszfaluban hat óra körül tetőzött, de alig másfél óra leforgása alatt a patak mérete látványosan csökkent.
Tegnap már takarítottak, pincékből szivattyúzták ki a vizet, az oroszfalviak lapáttal hányták ki az udvarokról a sáros iszapot. Egy méhész elkeseredetten mondta: megsemmisültek a kaptárjai, tele voltak mézzel, csak az abból származó kára körülbelül 13 ezer lej… Egy idős néni pedig tehetetlenül nézte lekonyult barackfáját és a hosszan kidőlt kerítését.
Kisebb malőrbe keveredett az egyik szippantós autó is, miután a hátsó kereke alatt beszakadt a föld, markológép segítségével tudták kiszabadítani fogságából. Oroszfalu végében egy férfi a mezei utat kötötte át madzaggal, miután a víz elsodorta a martot. Ő értetlenségének adott hangot: miért nem a kanyarban rakták ki kővel a medret, miért a falu vége előtt van a legnagyobb hullámtörő? Igazat kell adnunk neki, ugyanis a szabályozási munkálatokat végzők „szakértelmét” jelzi, hogy tekintélyes részen eltűnt a terméskő. Erről egyébként már a márciusi árvíz során írtunk, a helyzet azóta csak romlott.
Szászfaluban is kiöntött a víz, ott már a főút mellett zsákokkal kellett védeni a romák házait.
Szentkatolna, Imecsfalva
Szentkatolna végében szép kocsisor gyűlt össze, sokan kimentek az elképesztő méretűre duzzadt Feketeügyet szemlélni. A helyiek a gát tetejére tették a homokzsákokat, mert a víz akkora volt, hogy loccsant át. Fülöp Barna alpolgármesterrel találkoztunk, aki kilátásba helyezte: ha a szint tovább nő, akkor elképzelhető, hogy a mező irányába kénytelenek lesznek rést vágni a gáton, hogy enyhítsenek a hídra nehezedő nyomáson, és hogy mentsék a falut. Erről a gáton levők is tudtak, mert Bukarestet szidalmazták, hogy minden engedélyt onnan kell beszerezni.
Gátvágásra ugyan nem került sor, de vasárnapra virradóra a Feketeügy a pálinkafőzde körüli részen elöntötte a falut, sok ház került vízbe, ami szinte a sportteremig előhömpölygött. Egy, a gát mellett lakó férfi elmondta: erre nem került volna sor, ha elkészítik az átereszeket, de „az idős emberekre senki nem hallgat, hiába adott korábban is tanácsot az útépítőknek”. Az Iskola utcában is egyméteres volt a víz szintje, ötven háztartás került víz alá.
Szentkatolna és Imecsfalva között a Feketeügy elöntötte a mezőt és az utat is, így lehetetlenné vált a közlekedés. Akadt, aki megpróbálta: a Facebook közösségi oldalon olvastunk is pár rendszámtáblakereső hirdetést. Valószínűleg éppen ezért szombat délután a rendőrség lezárta ezt az útszakaszt, minket is csak sajtóigazolványunk felmutatása után engedtek a kérdéses rész közelébe. Az út mindkét oldalát víz borította, a hely enyhe túlzással úgy nézett ki, mint a Balaton. A búzakalászok épp, csak hogy kikandikáltak a sáros léből, így az aratással még várni kell… A forgalmat tegnap délután szabadították fel.
A Szentkatolnához tartozó Hatolykán vasárnap egy óra körül elszakította a gátat a Feketeügy, de kitartó munkával, zsákolással sikerült a falut megmenteni.
Ozsdola, Torja
A határtelepülés sem úszta meg szárazon a szombati napot: jelentősen megnőtt a Kopolnó- és a Nagyágról lefolyó Porond-pataka. A Facebookra feltett fotók tanúsága szerint a víz a falu között folyt, és úgy tudjuk, egy párnak élete legszebb napját is hazavágta az áradat, el kellett halasztani az erdőbe tervezett lagzijukat, talán a kultúrotthonban sikerült megtartani. A falu végén, az erdő szélén a Porond-pataka elvitt két betongyűrűt és a fölötte levő töltést. Hét évvel ezelőtt az árvíz ugyanis tönkretette az ott levő hidat, s ezzel az ideiglenes megoldással tették azt járhatóvá, de betonhídra azóta sem futotta, bár pályáztak kormánytámogatásra.
Ozsdolán a Porond utcának olyan a szerkezete, hogy amikor a malomárok már nem tudja befogadni a vizet, akkor az a Porondon szalad le. Több pince megtelt vízzel, amit már kezdtek kiszivattyúzni, de a sok esőzés miatt azok akkor is megteltek volna, ha nem önt ki a patak.
Torján sem fényes a helyzet: a valáli részen a településről elnevezett patak elmosott egy községi utat, elvitt két pallót, elöntött öt házat és harminc pincét. Daragus Attila polgármester érdeklődésünkre elmondta: a teljes kárt még nem ismerik, de körülbelül száz porta érintett a nagyközségben. A víz ezenkívül megrongálta a Bálványosra vezető műutat is, két helyen részben beszakadt az aszfalt.
Épület omlott a Barót-patakba
Az elmúlt napok heves esőzései nem kímélték Erdővidéket sem. Kolumbán Imrétől, a baróti meteorológiai állomás munkatársától megtudtuk, a városban június 27–30. között összesen 102,7 liter csapadék hullott négyzetméterenként, ami elég volt arra, hogy a Barót-patak elérje a 4,1 méteres magasságot; ezt az Ady Endre utca végében található mérőlécen lehetett leolvasni. Az említett utca végében levő lakóház udvarán egy melléképületet teljesen alámosott az áradás, a patakba zuhant, összeomlott.
Bedő Katalin károsult könnyes szemekkel mesélte el szombati kálváriáját, amelyet tétlenül kellett végignézzen lányával és unokájával. A legutóbbi áradás során már mosott ki a víz az épület alól földet, de férfierő hiányában nem sikerült javítani az akkori állapoton, így a mostani esőzés már végzetesnek bizonyult. Mint mondotta, egy nyárikonyha, egy kemence, egy füstölő, egy fásszín és egy kétrészes disznópajta teljes egészében megsemmisült. Kérdésünkre, hogy szerinte mi lehetett az oka a szerencsétlenségnek, azt válaszolta, hogy a patakmeder szabályozáskor a kertje mentén a patakpartról kivágták a fákat a munkálatokat végző cég alkalmazottai…
Dénes Ildikótól, a város önkéntes sürgősségi szolgálatának vezetőjétől megtudtuk, egy korábbi esőzés kimosta a föld egy részét az épület alól, ezt június 10-én jelentették a megyei vízügynek. Az intézmény továbbadta jelentését a Kovászna megyei ABA OLT-nak, amely az Olt vízgazdálkodási rendszeréért felel. Az ügyet kivizsgálásra továbbküldték a Laurentiu H nevet viselő cégnek, amely a Barót-patakán a patakmeder-szélesítési munkálatokat végezte. A megtörtént szerencsétlenség után a cég képviselői kiszálltak a helyszínre, és megállapították, hogy a munkálatok a tervek szerint voltak kivitelezve.
Lázár-Kiss Barna András polgármester elmondta: a munkálatokat elvégezték ugyan, de még nincsenek átvéve, és addig nem is lesznek, amíg a cég a keletkezett hibát nem javítja ki. A kár sajnos valós, de a károsult, mivel nem biztosította be az épületet, nem kap anyagi támogatást az újjáépítésre.
Bedő Katalin 64 éves, 22 éves lányával és kis unokájával él együtt. Saját havi jövedelme 142 lej szociális segély, a lánya beteggondozást vállal, abból élnek. Jelenleg életveszélyes a leomlott épület közelébe menni, félig a levegőben lóg, csak a csodára várnak.
Vasárnap délelőtt 11 órakor Ágostonfalván áttörte a gátat a Kormos-pataka Felsőrákos irányából, ott lakóterületet öntött el a víz, lapzártánkkor az út le volt zárva a Brassó megyei település felé. A délután folyamán Barót város önkormányzata Facebook-bejegyzésben szólított meg önkénteseket, hogy aki teheti, segítsen zsákolni Köpecen és a városi futballpályánál.
Bodoknál is kijött az Olt Közel 50 hektár kaszálót és szántóterületet öntött el az Olt Bodok és Oltszem között a Sánta rétje, illetve a községközpont alsó részén, a Kos rétjének nevezett részeken. A kiáradt folyó, miután végigszántotta a megművelt területeket, kisebb tavakat képezve áztatja a talajt. Deák Sándor helyi gazda, akinek több hektár kaszálója fekszik a víz alatt, elmondta, idén már második alkalommal öntötte el az Olt a földjeit, a tavaly elkészített gátat az első áradás elszakította, így a téli időszakra kevesebb takarmányt tud biztosítani a 30 tehenes állományának. Ha így tart, kénytelen lesz megvásárolni az eledelt. A jószágoknak való élelemhiány mellett az is problémát jelent, hogy a víz nagymértékben tönkreteszi a talajt, emellett nagy mélyedéseket, árkokat képez rajta, és rengeteg töreket, hulladékot hagy maga után. Az oltszemi kezelőközpont melletti területet ez alkalommal elkerülte az áradás, azonban a rengeteg eső miatt napokba telik, amíg a maratonhajtó-pályára gépekkel rá lehet menni, hogy a hétvégi nemzetközi fogathajtó versenyre lekaszálják a füvet és elvégezzék a területrendezést – mondta Fodor István polgármester. |
Orbaiszéki helyzetkép Zabola községben a legnagyobb gondok Székelytamásfalván és Szörcsén keletkeztek. Sebestyén Levente falumenedzser elmondta: a hétvégén annyira megáradt Tamásfalván a Zabola vize, hogy elárasztotta a falu bejáratánál lakó romacsalád otthonát. A katasztrófavédelmisekkel közösen 15 embert – többségükben gyerekeket –mentettek ki, adtak nekik szállást és ennivalót a helyi művelődési házban. Szintén Tamásfalván a falun átfolyó Zabola-patakát kellett zabolázni, homokzsákokat helyeztek a meder mellé, hogy ne öntse el a portákat. Szörcsén a Feketeügy annyira kiöntött, hogy akárcsak a tavaszi áradás alatt, most is elárasztotta a Depső nevű legelőn működő malmot. Az ISU embereinek motorcsónakkal kellett volna kimenteniük a molnárt és családját, akinek ezúttal a házába is befolyt a víz. A motorcsónakos segítséget végül a család visszautasította – tudtuk meg Fejér Levente polgármestertől. Ott jártunkkor, vasárnap az Electrica alkalmazottait várták Szörcsén, hogy lekapcsolhassák a transzformátort a molnárnál, és visszaadhassák az áramot. A Feketeügy és a Zabola-patak menti munkálataikban az önkormányzati alkalmazottak is részt vettek. A Barátos községhez tartozó Orbaiteleken a Feketeügy miatt 60–70 hektár termőföld került víz alá – tájékoztatott Tánczos Szabolcs polgármester, elmondva: annyira megáradt a folyó, hogy a nemrég átadott teleki híd épp csak kilátszik belőle. Telek és Szörcse között a kövezett út járhatatlan, mert felvette a víz. Mindezek mellett Barátoson és Pákéban a nagy esőzés az utcákat rongálta meg. Nagyborosnyót sem kímélte az árvíz. Kanyó Antal alpolgármester tájékoztatása szerint Kisborosnyón a Nagypatak öntött ki, több pincét és kutat árasztott el a víz. Ott is az önkormányzat emberei és katasztrófavédelmisek dolgoztak a patak kordában tartásán, ugyanakkor a községen áthaladó Feketeügy mellett is akadt munka. Zágonból Kis József polgármester arról tájékoztatott, hogy a tömérdek csapadék miatt a zágoni és papolci szennyvízhálózat nem bírta elvezetni a vizet, így néhány utcát elárasztott a víz. Kommandón vasárnap reggel a megnövekedett Bászka miatt beszakadt a helyiek által csak Fahídnak nevezett, az 1970-es évek végén épített átkelő. |
Ez. Nagyon rossz. Hírek