Véreres harangok

Magánemberek és politikusok, híresek és hírhedtek próbálták magyarázni lázasan és mázoltan, érdekből vagy rémületükben, Európa erőszakos újraosztását 1920-ban. Nem és nem hitték, már akkor, melegében sem, hogy Vele, a földrésszel és velünk ez is megeshetett. Mindezt azért lengetem-pengetem elöljáróban, hogy ma, 2018-ban és sok ezer írásom után, ma ez nem újdonság számunkra. Amit ma, és éppen ma akarok kijelenteni, hogy a feudális Románia ezelőtt száz évvel igenis el volt készülve a nagy „feladatra”, nevezetesen a szétosztott Magyarországból neki jutó hatalmas rész magyarságának, kultúrájának szétverésére. Igenis volt elképzelése erre a küldetésre, és annak a küldetéstudatnak megfelelően cselekszik a mai áldatlan szent napig is.

Törvénytervezetre mutatok ujjal, arra, amely szerint sokéves ítélet vár arra, aki a románságról rosszat mond, ellene cselekszik, stb. Eme tervezet nyílt roham ellenünk. Kincses, kulturált városainkat szintén rohammal vették be és pusztították le a mai szintre. És nem a beköltöző román néptömegekre gondolok emitt, hanem arra a ma még dühösebben élő elképzelésre, amelynek elvadult értelmében egyetemi és iskolai oktatásainkat, egyházi intézményeinket le kel törölni „az ősi román föld” színéről. Mondhatom nyugati barátainknak, hogy az európai hírű, gyulafehérvári Batthyaneum könyvtárat egyszerűen – ennek a barbár, fasiszta elképzelésnek értelmében – elrabolták, lakat alatt van, román felügyelet alatt. Ki akárki, be senki!

Ezt Európa ma sem hiszi el, nem képes elképzelni.

Itt mi nem Románia ellenére vagyunk, élünk, noha ez az ország s annyi rabló kormánya éppen ennek az elképzelésnek valóságán ügyködik ma is. Igenis van egyetemes, mindent átható elképzelése neki. Aztán emitt, amott Bukarestben kit érdekel, hogy mi hogyan is éljük meg ezt a parancsuralmat, mely bárkit bebörtönözhet, eltüntethet, ahogy arra számtalan példa van ma is.

Figyeljük a csengőinket. Ők figyelik telefonunkat, karácsonyfáinkat, harangjainkat ma is