A szenvedélybetegség nem tabu: jobb felkészülni az ünnepi időszakra
Az ünnepek felerősítik az érzelmeket: míg egyesek számára a lelki feltöltődést, megh...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál zárórendezvényeként, immár negyedik alkalommal tartott előadást dr. Kádár Annamária pszichológus Sepsiszentgyörgyön. Mint mindig, most is lendületes előadásmódjával, humoros példázataival nyűgözte le a hallgatóságot a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében, sztorijaiban sokan a maguk tapasztalataira ismertek, témája pedig nagyon is komoly volt: az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása a kisgyermekkorban az életmesékkel.
Ahogy döntünk, ahogy nevelési módszereinket megválasztjuk, ahogy meghúzzuk a határainkat, azzal írjuk a saját életmesénket, és folyamatosan meséljük azt, nemcsak szavakkal – kezdte előadását in medias res Kádár Annamária.
Egy 2001-es kutatás során két amerikai pszichológus vizsgálta, hogy miről beszélgetnek a közös étkezések alkalmával 50 olyan családban, ahol kisgyereket nevelnek. Majd olyan kérdéseket tettek fel a gyerekeknek, melyekre a választ ők saját tapasztalatból nem tudhatták: milyen szempont szerint választottak nevet nekik, hogyan ismerkedtek meg a szülők, hova járt nagyapa iskolába. Következtetésük: aki többet tudott családja történetéről, az magabiztosabb volt, és magasabb önbecsüléssel rendelkezett. Ez utóbbinak része az is, mennyire fogadjuk el magunkat, mennyire tudjuk értékelni a saját lehetőségeinket, korlátainkkal együtt. Egy későbbi vizsgálat során ugyanezen családoknál a gyerekek alkalmazkodóképességét vizsgálták, vagyis azt, hogy a konfliktushelyzetekben mennyire gyorsan tudtak visszatérni az eredeti szituációhoz (az érzelmi egyensúlyhoz), ez szintén egyenes arányban volt a családtörténetek ismeretével. Ezek az ismeretek ugyanis egy intergenerációs ént építenek fel: azt üzenik, nemcsak én vagyok egyedül a nagyvilágban, ott van egy sor mögöttem, a szüleim, nagyszüleim is megküzdöttek a sárkányaikkal, megtalálták a segítőtársakat, és megpróbáltak felmászni saját életfájuk tetejére.
Ne fessük rózsaszínűre!
A kutatók három típusú életmesét különböztetnek meg. Az emelkedő narratívájú: szegények voltunk, sok gyermekkel, de nagyapád megnyerte a lottót, és most minden rendben van körülöttünk. Ennél többször hallunk ereszkedő narratívájút: minden rendben volt, míg a nagybátyád nem csinálta meg a balhét. Az életmesék, mindannyiunk életmeséi valójában többnyire szinuszgörbék: belekeveredtünk valamibe, de valahogy kikeveredtünk belőle. Valakit elveszítettünk, de valaki beleszületett a családba. A gyermekek önbecsülését, küzdőképességét az életszerű történetek támogatják, nem a rózsaszínűre festett családtörténetek, hiszen mindannyiunk életében vannak konfliktusok, nehézségek. A gyermek így tanulja meg, hogy nem kell mindig jól járni, szabad kudarcot vallani, majd valahogy kijut a pácból. Kádár Annamária egy saját meseepizódot is megosztott a hallgatósággal:
A családi bor elkobzásának története
A kommunizmus idejében figyelték, ki az, aki gyanúsan sok szőlőt vásárol a piacon, mert házibort készíteni tilos volt. Annamária nagyapja megvásárolta a sok szőlőt, megcsinálta a bort, ám egyszercsak a rendőrök megjelentek, lefoglalták a teljes mennyiséget, viasszal lepecsételték a sok korsót, azzal, hogy másnap jönnek érte. Ezt nem bírta elviselni az öreg, estére az egész ismeretségi kört, rokonságot egy mulatságra hívta össze, leolvasztották a pecséteket, a bort kétharmadát megitták. Egyharmadát csak azért hagyták a korsókban, hogy feltöltve is színe legyen, visszaolvasztották rá a pecsétet, majd sokáig azon kacagtak, vajon milyen képet vágtak a rendőrök, mikor megkóstolták a guggolós „bort”.
A hasonló történeteknek az az üzenete, hogy nincs az a nehézség, amit nem lehet megoldani, az a gond, amit valahogy ne bogoznának ki. Ez egy fontos tudás a gyerek életében. A félresikerült történetek éppúgy a családtörténet részei. Az életmese-keretben a gyermek által nem ismert családtagokat is vissza lehet mesélni.
A rossz történeteket is mesélni kell
A családtörténet mellett legalább ennyire fontos, hogy meglegyen a gyermek saját életmeséje. Sokszor ezt már a születése előtt kezdjük írni: hogyan vártuk, hogyan választottunk nevet neki, hogy rendeztük be a szobáját. Manapság ez a babanaplóban nagyon részletesen le van dokumentálva – legalábbis az első gyermeknél. Mert ez el szokott maradni a továbbiaknál, amit később ők sérelemként élnek meg.
Ezeket a történeteket visszafelé is meg lehet írni, bár az ideális a linearitás. Ahogy a könyvelők zárják a hónapot, az életmesés füzetbe minden hónap végén be lehetne vezetni a legfontosabb történéseket, a rosszakat is, hiszen a mesékben is a jó győzelme csak akkor katartikus, ha a rossz megbűnhődik. Ha ezeket is tartalmazza az életmese, a történetek a gyerekkel együtt nőnek, nem kell rácsodálkozni évtizedek múlva soha nem hallott családi eseményekre, dolgokra. Az írással rengeteg életeseményt, élményt, érzelmet megőrzünk a feledéstől, mert egyébként ezeket elfelejtjük, bár úgy gondoljuk, hogy természetesen emlékezni fogunk rá.
Mikor az előadó egyik barátnője a fia házasságkötésére akart egy szívhez szóló, nem tárgyi ajándékot, azt a tanácsot kapta, hogy írja meg neki az életmeséjét. Nehezen ment, a fényképeket is segítségül hívva végül egy hónap alatt sikerült (ne aggódjanak, nem a kronológia a legfontosabb szempont). A nő leírta, hogy várandóssága alatt szenvedte el édesanyja halálát, így vegyes érzésekkel várta fiát, hogy egy hónapos volt, mikor elesett vele, és eltörte a gyermek mindkét lábát, majd később égő házból menekültek. Ezt az eseménydús életet sok derűvel, humorral írta meg az anyuka, nyilván a sok eltelt év perspektívájából nézve. Lehet, 10 év múlva jut el oda valaki, hogy nézőpontot váltva tud ugyanarra az eseményre ránézni.
Az átkeretezés klasszikus példája a marosvásárhelyi Jócka, aki egy nagy szimpátiának örvendő szegény és bolondos marosvásárhelyi virágárus volt. Egyszer két rendőr kétoldalt karon fogva kísérte be az őrsre. Közben valaki megkérdezte: mit csinálsz Jócka? Viszem ezt a két csávót a rendőrségre – hangzott a válasz.
Ha a népmesék mintájára a nehézségeket is csak egy fordulatként meséljük el ( lehet, hogy ott a sárkány, de kerülnek segítők is; miszlikbe szabdalnak, de megszerzem az életvizét…), ha úgy tudjuk tovább mesélni a negatív élethelyzeteket, hogy egy erőforrást mutatunk fel, vagy hálába fordítjuk át a történetet, szépen lekerekítve, akkor ezt az erőt adjuk tovább.