Erdővidéken nincs nagy hagyománya az október 6-i megemlékezéseknek, de úgy tűnik, mostantól lesz egy hely, ahol az azt fontosnak érzők leróhatják kegyeletüket. Bardocon tavaly avattak kopjafát az 1803-ban itt született, és Egerben 1897-ben elhalálozott Cserey Ignác honvédezredesnek, vasárnap díszes ünnepség zajlott itt.
A megemlékezésre érkező és a paplak udvarán várakozó helybéliek délután négy óra előtt néhány perccel dobpergésre lettek figyelmesek: katonás rendben hagyományőrző huszárok érkeztek, közöttük a budai 2. honvédzászlóalj, a málnásfürdői hagyományőrző honvédtüzér-csapat, valamint a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület katonái. Az érkezőket Balázsi Zoltán református lelkipásztor fogadta, és ismertette a megemlékezés programját is, minekutána a hagyományőrzők a helybéliekkel együtt a templomhoz vonultak, ahol az 1848–49-es szabadságharc hőse, Cserey Ignác (a budai 2. honvédzászlóalj első parancsnoka, majd a kolozsvári és nagyváradi hadmegye parancsnoka) kopjafája található. Itt a nemzeti ima eléneklésével kezdődött a megemlékezés, majd Balázsi tiszteletes olvasott fel bibliai igét Habakuk próféta második könyvéből.
Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára – hangzott a felolvasott ige, magyarázatában pedig a lelkipásztor kidomborította, az őrség, az őrt állás mekkora felelősség, és hogy mi, erdélyi magyarok mindannyian valahol őrségben vagyunk; nem fegyverrel, de tudással, helytállással kell vigyáznunk értékeinkre, családjainkra, jó erkölcseinkre, de templomainkra, anyanyelvünkre és még a parlagon maradt földjeinkre is. „Te vajon jó helyen vagy őrségben?” – tette fel a jelenlevőknek a kérdést, hozzáfűzve, hogy bizony manapság akadnak olyanok, akik azt akarják, hogy mások vigyázzanak ránk, de mi, akik itthon maradtunk, nem ezt akarjuk, hanem példaképet mutató elődeink nyomdokában járva kell kiállnunk őrségbe a bástyákra, vigyázva onnan békénket, követve azt az igaz utat, melyet a szabadságharc hősei mutattak nekünk.
Kolumbán Sándor alpolgármester Cserey Ignác életútját elevenítette fel beszédében, mondván, jelenleg is sok olyan emberre lenne szükség, mint amilyen ő is volt, „akik mernek álmodni és remélni” – hangsúlyozta. A beszédek között fiatalok hazafias verseket szavaltak, a helybéli Kolumbán Sanyika pedig gitáron játszott. Végül a megemlékezők a hagyományőrző huszárok tisztelgése mellett koszorúkat helyeztek el a honvédezredes kopjafájánál.
A hosszú útról érkező hagyományőrzők (aznap a Nyergestetőn és Bereckben is megfordultak) fegyverei szépen csillogtak az őszi napsütésben, miközben visszavonultak a bardoci paplak udvarára, ahol kalács, pálinka várta őket, és a felhívás, hogy jövőre is jöjjenek el emlékezni Erdővidékre. Erre készséggel ígéretet is tettek. <<
Nagyon jó ez a kép. Találó kontrasztot varázsol elénkbe ,mennyire hamisak, kétszínűek vagyunk. Minél jobban fel -,vagy kicicomázzuk magunkat annál keményebben köszönt ránk a lelki sivárságunk valósága.