Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ha nem változnának intézmények, intézetek, egyáltalán, ha megállna az idő, először maguk az idősebbek, a kevésbé fiatalok unnák el magukat. Lehet ezt magunk vigaszaként is magyarázni, de előbb ránézek a magunk tablóképére. Jó ég, micsoda tanáraink voltak! És még ma is vannak néhányan. Aztán nézem az érettségi tabló címzését. Természetesen – naná! – először román nyelven, aztán a „telepesek”, azaz a magunk nyelvén: 1-es számú magyar tannyelvű fiú-középiskola.
Ezen nem is akadnék fenn, más se, viszont nem egyszer kérdezték meg érdeklődők a szobámban vagy a mai Székely Mikó Kollégium folyosóján, nem is kötekedőleg, ha magyar tannyelvű, akkor hogyan érettségizett itt 13 román diák? És olvassa a táblaképet, ismét felkiált, ha ez fiú-középiskola és magyar, akkor hogyan szerepel a tablón 8 román lány és öt román fiú?
A helyzet az volt, hogy a román uralom egy adott percen (1954) hirtelen megelégelte a sürgölődő magyarság dolgait, parancs jött az iskolánkhoz, hogy ennek legyen vége. Akkoriban azonban Sepsiszentgyörgyön nem volt könnyű összeszedni egyik óráról a másikra egy osztályra való román diákot. Brassóból, árvaházakból is jöttek, mert hozták őket. Tehát se nem fiúlíceum, se nem lány – se nem hús, se nem hal.
Az intézetünk küszködött bizony keményen a román tagozattal, tankönyvhiánnyal, de ott voltak a régi-régi tablók is, híres tanárokkal, Konsza Samuval, Rácz Gáborral, még elébb Csutak Vilmossal, közelünkben az immár híressé vált Albert Ernővel. Aktív aktivista elvtársak szaporán hangsúlyozták a „koedukáció” fontosságát, mi pedig az internátusban szoktattuk hideg vízbeni lábmosásra esténként az arra nem hajlókat.
Mennyit fordult a világ, mennyit az idő kereke, hányszor a saját lábfejünkön? Szociológus legyen a talpán, aki fölméri, és merészeli egyáltalán ténnyé és írott szóvá tenni kalandos életünket. És fölöttünk mindig ott az igehirdető tanári kar. Már akiket nem rúgtak ki, nem zártak be.
A visszaállamosított, magyar tannyelvű református fiúlíceumban él az élet, vegyesen. Ki tudja meddig, merre visz a végzet… De emlékeznünk jó lányokra fiúlíceumban. Hogy mi erkölcsös és mi nem, azt Bukarestben nem is taglalják.