Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mondom nevét is az egyik mostani, Maros megyei képviselőnek, és Marius Pașcan hallatán könnyű elképzelnünk, mit hiányol a mostani romániai román politikából. Mégis, hadd engedném szóhoz jutni kicsinyég a még létező erdélyi magyar sajtóban az árvát.
Mély fájdalommal és megtört szívvel emlegeti, sokan ülnek bukaresti magas székekben úgynevezett – így írja ő – büszke románok, akik eltűrik, elnézik, ahogy a nagy egyesülés évében (én írom kisbetűvel, nem ő) az RMDSZ hogyan és mit tervez. Szerzőnk fájdalma ott sajdul nagyobbat, amikor elemzi, hogyan vadásszák a románok is éppenséggel ebben a jeles esztendőben az RMDSZ kegyeit, szavazatait, hogy kormányon maradnának. Mármint azok, odafenn.
Velem most az is jajdul, hogy „állítólagos, úgynevezett” románnak nevezi Sabin Ghermánt, az írva gondolkodót, Smaranda Enachet, akinek több köze van a romániai valóságos állapothoz, mint mondjuk a marosvásárhelyi román fél- vagy tán egészen fasiszta sajtónak. Nemzeti gőgben hizlalt cikkírónknak akkor búvik ki szöge a zsákból – és nem veszi észre a szerencsétlen! –, amikor egyenesen mutat a pénzmosó, pénzhabzsoló bevett szokásokra a maga hazájában.
Érdekes, sem ő, sem társai ebben a kísérteties időben nem erről a nemzeti jelenségről számolnak be, nem ezt, nem épp ezt kutatják, teregetik a delelő napra e didergető korban, nem a sikkasztásokat fájlalják, hanem a magyarok és szervezetük létét. Kimondottan szánalmas a képviselő helyzetjelentése, hiszen erről a bizonyos ünnepi száz évről traccsol a maga módján, benne rólunk, de egyetlen szót sem a pénzmosásról, mint közismert témáról.
Csöppet se vigasztal bennünket ez a nyilvánvaló politikai-publicisztikai öngól. Ilyen helyzetben mondja feddőleg, kritikával az öreg székely a kocsmában, hogy „nem az a féldeci, de báncsa az embert…”
De maradnék még a pénzügyeinél, ha már azt folytatja cikkezőnk, s immár nemzetközi szinten ám. Magyarországi „és más külföldi” pénzügyi támogatásokat emleget, melyek ártanak Romániának, hiszen a magyarokat támogatják idebenn. Több száz oktatási, egyetemi és műintézetet, műemléket és kulturális intézetet sorolnék neki, ha ki tudná böngészni azokat; ha egyáltalán hallott a bezárt, megszüntetett magyar intézetekről.