Tíz éve keresik a kincset
Többek között táncház, koncert és látványos gálaműsor várja az érdeklődőket december...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Dr. Szőcs Géza Hang-sorozatának újabb kötetét mutatták be hétfőn a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. Az Emlékfoszlányok hangja című mű a szerző gazdag életművét és családi életének fontosabb mozzanatait mutatja be a tőle megszokott sajátos humorral, finom iróniával. A kötet a Szőcs házaspár ötvenedik házassági évfordulója kapcsán jelent meg.
Dr. Dimény Attila intézményvezető köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a szerző külföldön élő gyerekeit és két kisunokáját, Mátyást és Nórát. A kötetet méltató Mocsáry G. Irén magyartanár, a család közeli barátjaként az erdélyi emlékirat-irodalom nagyjainak sorába illeszti be dr. Szőcs Géza közírói munkásságát, kiemelve, hogy kifejezetten családi kérésre írta meg legújabb kötetét, „nem tehettek fel olyan kérést a gyerekei, amelyet igazi Pater Familiasként ne teljesített volna”.
– Emlékfoszlányokról ír, és valóban nem törekszik teljességre, könyvének olvasásakor egy természeti kép jelenik meg előttem, amikor a lemenő nap sugarai felragyogtatják a tájat, bearanyozzák a vidéket. A könyv fejezeteiből valóságos sikertörténet rajzolódik ki, mert a figyelme elsősorban arra irányul, ami szép, ami elégtételt jelentett. Nincs szó félelmekről, akadályokról, meghátrálásról, egy ránc nélküli arc bontakozik ki belőle. A napóra bölcsessége sugárzik belőle: Non numero horas nisi serenas, csak a derűs órákat számolom. Csakhogy ehhez a látásmódhoz felül kell emelkedni sok mindenen, nagyon erősnek kell lenni. Számomra ezt a bölcsességet példázza ez a könyv – fogalmazott Mocsáry G. Irén, felkérve a szerzőt, hogy az elkövetkezőkben se hallgassa el mondanivalóját.
„Nem a megszokott önéletrajz formátumú, ún. CV, hanem ahogy az emlékeim felbukkantak. Ezért is adtam címnek: emlékfoszlányok. Nincs kimondottan időrendi sorrend, hanem ahogy az események valamennyire egymásba fonódtak, úgy próbáltam feleleveníteni. A kötet elsősorban családom tagjainak, családom tagjairól szól, de természetesen elég széles körű tevékenységem során többekkel kerültem kapcsolatba. Munkatársakkal, növendékekkel, támogatókkal, velük kapcsolatosan is emlékezem” – írja az Utóhangban a 81 éves szerző, akit nemrég Pro Urbe díjjal tüntetett ki Kézdivásárhely önkormányzata.
A lélek hangja, A szülőföld hangja, Az oskola hangja, A család hangja, Az űr hangja, A csend hangja és A színek hangja után megjelenő Emlékfoszlányok hangja jól illeszkedik a sorozatba, ezúttal a szerző saját életét elmesélő belső hang is megszólal.
– Pedagógus, helytörténész és kultúraszervező, áll a Pro Urbe díjon. Alaptevékenységem elsősorban az oktatás, a tanári munka volt. Harminc évig középiskolai tanárként oktattam, majd átkerültem a felsőoktatásba, ahol nyugdíjba vonulásomig és még azután is tevékenykedtem. Nem nevezném magam helytörténésznek, nem vagyok történész, de való igaz, hogy foglalkoztam helytörténettel, elsősorban iskolatörténettel. Kultúraszervező valóban voltam, diákokkal, majd felnőttekkel színdarabokat tanultunk be, mutattunk be nagy sikerrel – részletezte dr. Szőcs Géza. – A felhalmozódott ismeretek és tapasztalatok átszűréséből könyvek kovácsolódtak. Ahogy a járásom nehezedett, visszavonultam. Alaptevékenységemmé vált a könyvírás. No meg a kutatómunka. Órákig kutatom, hol hagytam a kampós botom – tette hozzá tréfálkozva.