A „miért” és a „ha” volt a két leggyakrabban elhangzó szó a kézdivásárhelyi tanács tegnap megtartott ülésének az elején, amelyen Kozsokár Attila, a vízszolgáltató Gosp-Com Rt. kereskedelmi igazgatója is részt vett. A polgármester és a tanácsosok egyaránt arra voltak kíváncsiak: miért nem lehet tiszta vizet önteni a pohárba a céhes városban.
Elöljáróban az igazgató azt részletezte, hogy milyen beruházásokat végzett a szolgáltató a városban, és több ízben is hangoztatta, Kézdivásárhelyen nem rossz a víz minősége… legalábbis a vízházban.
Magyarázata szerint elsősorban azzal van a gond, hogy a legutóbb elvégzett nagyobb felújítási munkálat során az 55 km-es hálózat csak egy részét cserélték ki, a vezetékek zöme 30–40 éves, de akad olyan is, amely már fél évszázados.
A tanácsosok kérdésekkel bombázták az igazgatót, és a válaszokból érdekes dolgok derültek ki. Egyik az, hogy sebbel-lobbal fogtak neki a hálózat felújításához, mivel két hónapjuk volt, hogy a megyei pályázatot benyújtsák, s így a tervek – ha jól értettük Kozsokár megfogalmazásából – gyorsan el kellett készüljenek. Kiderült, a folyamatos meghibásodással működő 2500 köbméteres tartályokat a tervező javasolta, meglátása szerint a víztornyok földrengés-veszélyesek. Ezt cáfolta Bokor Tibor polgármester, elmondva: a Gábor Áron Oktatási Központ udvarán levő toronyban most is víz van, a tűzoltóság abban tartalékol, így ő nem látja annak akadályát, hogy a megbízhatatlan tartályok helyett az áram nélkül is működő létesítményeket ismét „hadrendbe” állítsák. Abban maradtak, hogy ennek a technikai részleteire később visszatérnek.
A víz rossz minőségét több tanácsos igazolta. Szilveszter Szabolcs városatya azt firtatta: miért nem lehet szakszerű tisztítást végezni a vezetékekben, hogy a piszok tetemes része ne a fogyasztóknál, a csapon távozzon, tönkretéve kazánokat, mosógépeket. Kozsokár és a szolgáltató helyi vezetője, Fekete-Kászoni Loránd azt bizonygatta: a csövek mosását szakszerűen végzik, de mivel a hálózat kialakítása nem körkörös (így nem lehet kizárni bizonyos részeket, pl. a tegnap is ezért szünetelt a szolgáltatás – szerk.), így a nyomáskülönbség távolabbi csövekben levő részecskéket is felkavar.
Felmerült továbbá a nyujtódi vízhálózat sorsa is. Kozsokár Attila szerint a hálózat sárfalvi és szászfalusi része november 20-ig elkészül, a nyujtódi az év végére nyolcvan százalékban lesz kialakítva. Bokor Tibor kétkedve fogadta ezt a bejelentést: mivel Nyujtódon lakik, naponta látja, hogy alig zajlik valami tevékenység. Az is felmerült: amennyiben a településeket rácsatlakoztatják a hálózatra, akkor a két tartály miként tud megbirkózni a pluszterheléssel, hiszen egyértelmű: amennyiben egyik kiesik, akkor a város magasabban levő pontjain nincs víz, így félő, hogy a falvak rácsatlakoztatásával lassan még az első emeleten sem lesz kellő nyomás. A szolgáltató két képviselője szerint ettől nem kell tartani.
Továbbiakban arról is szó esett, hogy miként lehetne a hálózaton javítani. Kozsokár szerint erre vannak lehetőségeik, egy új pályázatban további négy kilométer vezeték cseréje szerepel. Úgy vélte: a tarifastruktúrába is be lehetne építeni egy pénzösszeget, ami magyarul drágítást jelent.
A mintegy másfél órás kérdezz-felelek alapján úgy tűnt, hogy a gondok nem oldódnak meg egyhamar, mindössze az derült ki, hogy mi okozza a lakók mindennapi bosszúságát… <<
Ahelyett,hogy megoldanak a Kezdivasarhelyi vizgondokat,egyesek meg most is abban santikalnak,hogy hogyan dragitsak meg a vizet.Azt a vizet mellyel nap mint nap gondok vannak varosszerte.Es ebben az ugyben,igen is Bokor Tibornak van igaza.A viztornyok mukodtetese a jo megoldas !