Múltunk ismerete a jövőnk záloga

1848. március 15-e örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben. Hiszen előtte és utána is voltak lázadások, felkelések, hősies küzdelmek szerte a nagyvilágban, azonban egyként fegyvert fogni és egy katonai nagyhatalommal győzedelmesen szembeszállni csak a magyarság tudott. Térdre kényszerítette ugyanis a Habsburg birodalmat, mely Oroszország fegyveres beavatkozása nélkül nem is tudott volna talpra állni. Annak ellenére sem, hogy az ország nemzetiségeit a magyarok ellen uszította. A cári csapatok beözönlése viszont megváltoztatta az erőviszonyokat, és végül a szabadságharc vérbefojtásához vezetett.

A forradalom azonban még így is győzedelmeskedett, hiszen a Kossuth kormánya által bevezetett reformokhoz nem mertek nyúlni, azok érvényben maradtak továbbra is. A fegyveres szabadságharcnak pedig külső segítséggel véget vetettek ugyan, de azért az el mégsem bukott. Alig nyolc évvel a világosi fegyverletételt követően ugyanis az osztrák császár kénytelen volt kiegyezni a magyarokkal, és a birodalom kormányzását megosztani velük.

Hogyan volt ez lehetséges? Mert a Jóisten a magyart szabadságszerető nemzetnek teremtette, aki szolgaság helyett mindig a küzdelmet választotta. Mert nem törekedett mások elnyomására, hanem befogadta és védelmezte az üldözötteket. Mert soha sem kellett neki, ami nem az övé, de a magáéhoz foggal-körömmel ragaszkodott. Mert erős volt az Istenbe vetett hite, és ez megtartotta a legnagyobb veszedelmek közepette is. Mert az igazságérzete nem engedte, hogy rossz ügy mellé álljon. Mert az ősi röghöz való ragaszkodásból és szülőföldszeretetből kellő elszántság fakadt a harchoz, de a pusztítások utáni újrakezdéshez is. Szorgos munkája nyomán pedig újra és újra felvirágzott a haza.

Éppen ezért március 15-én nem öncélúan ünnepelünk, hanem az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc dicső tetteinek felidézése, a hősök emléke előtti főhajtás, valamint a tanulás, okulás és példaképkeresés nemes szándékával. A múlt ismerete nélkül ugyanis jövőt sem lehet építeni.