Márciusi karácsonyfák

Sosem kutattam, pedig nagyon szép vakációs házi feladat lehetne, Európa egyik-másik népének, nemzetének hány és milyen történelmi közegből eredő nemzeti ünnepe van. Hiszen egymást támadva és támogatva, milliók hulltak egy-egy korona védelmébe és igájába.

Soha nem mondtam, hogy engem csak a magyar nemzeti sors érdekel. És azt sem akarom mondani, hogy a székely szabadság napja a mi legszentebb nemzeti ünnepünk. Mellesleg hadd jegyezzem meg itt: egyetlen erdélyi magyar naptáron sem jelzik piros betűkkel március 10-ét, a székely szabadság napját. Lehet, tévedek, nem vettem számba mindeniket. Márciusban 5 nap alatt két piros betűs napunk van. Tizedikén történelmi sorstragédiára figyelmeztetnek milliók, és már nem csak Székelyföldön, de más földrészeken is: mennyi mindenre képesek a habzsoló nagyhatalmak mindig – a saját hasznukra. Példa erre Magyarország szét- és kiosztása. Így került Székelyföld is román – na 1920-ban még nem „nagyhatalom”, ahogy a nagy szájú Szlovákia sem – tulajdonába. Március 15. egy dicsőséges szabadságharc és forradalom örökéletű ünnepnapja. Hadd vessünk egy döglött békát szál virág helyett a cári Oroszországra, hiszen a cár szívességből, szerződés alapján verte le az 1848–49-es magyar szabadságharcot.

A muhi csatát, Mohácsot nem ünnepelhetjük, a legkevésbé sem az 1686-os török iga alóli „felszabadulásunkat”, hiszen addig nem látott éhség és pusztulás követte a török kivonulást és Savoyai Jenő herceg zsoldos hadainak bennmaradását… Az ünnepeink díszek egy hatalmas, történelmi karácsonyfán. Úgy is van, hogy mások nagy ünnepét mi is latolgatjuk, pl. az 1789-es franciaországi forradalmat. Mert több nép szabadságharcának van hasonló arca.

A székely szabadság elveszejtéseinek vannak felejthetetlen napjai. Ahogy a magyar nemzet széthessentésének is. Párizs 1889-ben megrendezte a világkiállítást. Arra az alkalomra építették meg az Eiffel-tornyot, mely mai napig is viseli tervezője nevét. Az a torony maga a csoda. 12 ezer acéldarabból áll, kivilágítása eszményi, sokáig volt a világ legmagasabb épülete. Valami csoda!
Tisztelik, gyönyörködnek tán örök ragyogásában. A torony gondozása évi tíz tonna festéket igényel. És mennyi munkát! Nem mulaszthatom el megemlíteni az 1992-es sevillai világkiállítás csodáját. Makovecz Imre, a szerves építészet örök professzora építette, székely ácsokat vitt Sevillába. Művészettörténeti adat, hogy a látogatók először mindig a magyar pavilonba mentek, csodát látni, fából.

Azt kérdezem itt ismét, vajon gondolnak-e a mai nagyhatalmak arra is – na nem csak Soros Györgyre vetem azt, amit az orosz cárra –, mibe kerül Európának a székely nép s az ő művészetének lepusztítása évente? Azaz: idegen kézre került ezeréves kultúra, városok és egy egész néprész által megalkotott csodáinak lepusztítása? Nekünk azt is megtiltja a román polgármester bármelyik erdélyi történelmi magyar városban, hogy felvonuljunk a törvényes, az európai jogainkért. Március 15. a szabadságért vívott magyar nemzeti harcok örök jelképe. Mellette simogatásnyi távolságban ott a székely szabadság gyásznapja. És ez a gyász rajtunk is múlik. Nem bízhatjuk semmiféle unióra azt, ami minden eleven népnek létező, nemzetközileg elfogadott, törvénybe iktatott és érvényesített joga. Ez az AUTONÓMIA.

Romániában sátáni gyűlölettel fogadják ezt a jogi fogalmat. És mindezt a mai Európa nyugtázza, szégyentelenül és gyáván. A romániai magyarság március 10-én sír, 15-ikén nevet, emlékezve Vasvári Pálra, Petőfire, Jókaira, Kossuthra, a szabadságharcra. Az osztrák császár hatalmas összegeket adott a föllázított erdélyi románság vezérének, Avram Iancu jogásznak, hogy támadják hátból a szabadságharcos magyarságot. Meglett. Annak a tömeggyilkos Iancunak ma hatalmas oszlopon, melyre Ceaușescut tervezték, szobra áll Kolozsváron, mint másutt is sok helyen Erdélyben. Népünk lepusztítása, mai nyomorúságos anyagi és nemzeti támolygása Európa történelmi szégyene is egyben. És egy gonosz szót sem mondtunk a dolgozó román népre, idén márciusban sem.