Milyen csengőt visel az ökör?

És megnőtt vala az erősebbekben a félelem… Ég felé tartott két karomon nem csúszik vissza hónaljig az apostoli ing, mert nincs nekem. Fohászkodásra viszont bőven ad alkalmat és okot az európai átabotás törvényrend, amelynek vajmi kevés köze van a demokráciához.

Különleges helyzetek alakultak ki különböző népeknél és országokban a kommunista szocializmus összeomlása után. Ahol a kommunista diktatúra mindent és majdnem mindenkit elnyomott, egyszeribe érvényesülni kezdett, mindenütt másképp, a nemzeti kérdés. Nem sorolom, nem számlálom, említésre csak néhány példát hozok a romokból.

A Szovjetunióban és „testvérországaiban” mindenek fölött volt a Párt; nagy szünet utána, aztán „futottak még” a nemzeti kisebbségek. Érdekes módon az „anyapárt” anyaországában mintha elült volna nagy szegénységben a nemzeti harc. Oroszország megvan, mellette és benne a sok kisebb. És ami drámaian érdekes: az úgynevezett testvéri kommunista országokban – magyar, lengyel, cseh, szlovák, román stb. – a szabadságnak nevezett szellemárnyékban ugrásszerűen, véresen megnőtt a nemzeti kisebbségek kegyetlen üldözése. Ha nem a napba, nem hunyorgatva nézzük a sors kegyetlenségeit, meglepő is lehet akár; omlik egy politikai birodalom, a nyomain fölüvölt a fasisztoid nemzeti elnyomás, akkor, amikor országokat kell(ene) újjáépíteni, kenyeret és szót adni az elnyomottaknak végre.

A nemzeti üldözés rikító színe és rikoltó hangja fölveri Szlovákiát, Romániát, de cudarul, súlyban és sorrendben minden problémák fölött ál a nemzeti (magyar) üldözés. Enni alig van mit, fut égig az elnyomottak, kirekesztettek és megalázott magyarok fohásza meg a megélhetés ára. Ilyen körülmények közepette az úgynevezett függetlenült országok, a fölsoroltak és a többiek nem az építkezéssel vannak elfoglalva, hanem nemzetiségek üldözésével. Áru nincs, pénz nincs, de a hiány változatait igenis az uralkodó többség nyelvén kell megnevezni.

Lásd, éld Romániát! Hiába írnak, tanácsolnak higgadt és okos román történészek – nem és nem! A történelmi kártyavárból rikolt a kisebbség gyűlölete, ez itt a kérdés. Ugyanilyen heves a koldusszegény Ukrajna, Szlovákia, ha magyarról van szó. Minap Ukrajna a saját törvénye, alkotmánya ellen cselekedett, kiutasítván a beregszászi (Kárpátalja) magyar főkonzult, mert magyarokkal tétette le a kettős állampolgársági esküt.

Románia egyszerűen lesöpörte és lesöpri a magyar nyelvű oktatási, egyetemi intézményeket, ezt cselekszi ma is naponta, hatalmas médiatámogatással. Miközben nő a szegénység, és menekülnek innen a dolgozni tudók másfelé. Ukrajnában a kisebbségi magyar, román és más nemzetiségek létjogát tagadják meg. Szlovákiában Fico kormányfő ugyanilyen műveleteivel vált híressé, ill. hírhedtté.

Európa, hol és hány a te fullánkod? És másik kérdésem: miért félnek a megemlített uralkodó hatalmak a kisebbségektől? Miért fél a román, az ukrán, hogy Rava, Uzon, Beregszász átveszi Romániában, Ukrajnában a hatalmat? A kérdés, ha komolyan veszik, nevetséges. Mi komolyan vesszük, és nem nevetünk azon, ami gyűlöletből burjánzik ki a sikkasztó törpék táborából, el a röhögvényig.

Annyiban vagyunk tényező magyarokként Romániában, amennyiben egymás ellen udvarolnák ki szavazatainkat a hasonszőrű pénzes ellenfelek. Itt a pénz az úr, az elzabrált pénz. És annak a hatalma, aki beszerzi a lóvét. A sikkasztás, lefizetés itt valóságos velejárója a kormánytagságnak. Ahogy minden hétnek van péntekje, úgy velejárója a kormányzatnak a sötét erkölcs. Igaz, a heti péntek egy tisztességesebb időben böjtös nap vala.

Ukrajna képtelen a jászlat megrakni, de azért harcol, milyen csengője legyen a szarvasmarhának Munkácson, Beregszászon. Mitől félnek? Ukrajna fölszabadult a rettenetes szovjet-orosz igából, és most néhányezer magyarnak a testén, lelkén akarja megbosszulni Sztálin bűneit?! Ukrajna attól fél, hogy Kijevet s az országot Munkácshoz csatolják, Beregszászhoz?

Ilyen erősek lennénk mi, elnyomott magyarok kettős állampolgársággal a zsebünkben?

Meg, megnőtt vala a többségiekben a gyűlölet, félelem.