Érmek értéke

Elfelejteni nem tudom, hogy a tavalyi éremosztáson megjelent egy elkeseredett pedagógus, aki kiérdemelte ugyan az érmet, de amikor a szokásos űrlapot ki kellett volna töltenie, legyintett az egészre. Csupán egy plecsnivel több, gondolhatta, és elmulasztotta azt a mozzanatot, amely a nyugdíjba vonuló pedagógusok számára talán a legrangosabb elismerés.

Harmadik esztendeje, hogy a magyar kormány úgy döntött, emlékérem jár mindazoknak a magyar pedagógusoknak, akik évtizedeken át szolgálták a határon kívüli magyar oktatás ügyét, és nem álltak ki a sorból akkor sem, amikor a magyar oktatás ügye itt vagy ott csorbult, veszélybe került. Mi is példálózhatunk nagyon súlyos esetekkel, az iskolabezárás elleni fellépéstől kezdve egészen a magyar nyelv megtartásáért vívott küzdelemig, az ingadozó szülők bizonytalanságának felismerésétől a magyar osztályba történő beíratás elfogadtatásáig. Különösen a szórványvidékeken vívnak naponta kemény harcot a magyar pedagógusok a magyar gyerekek magyar iskolában való megtartásáért, és legtöbbször éppen a szülők a legnehezebben meggyőzhetők a megfelelő lépés megtételéről. Ezek után fel sem merül a magyar kormány eme kezdeményezésének megkérdőjelezése.

Nemrég szép ünnepségen megyénk harminckét pedagógusa vette át Lászlófy Páltól, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége örökös tiszteletbeli elnökétől azt az érmét, amely méltóságteljes jelképe a három–négy évtizedes pedagógusi munka nagyrabecsülésének. Ezt hangsúlyozta a jelenlévő Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Balassi-intézet vezetője, valamint Kiss Imre főtanfelügyelő és Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök. A Mikó néhány diákjának és az őket betanító Tókos Ibolyának, illetve a megejtően szép szavalattal bemutatkozó Incze Melinda tanárnőnek is köszönhetően az ünnepség művészi emelkedettsége sem maradt el. Kiss Imre ugyanakkor átnyújtotta az Apáczai-díjra beküldött pályázaton elnyert dicsérő és elismerő okleveleket az arra érdemesült háromszéki pedagógusoknak.