Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A karácsonyi ember valójában a gyermeki világra, azon belül a kis Jézusra figyel már december első napjaiban. Valójában arra a kisebbik világocskára, amelyet a gyermeksereg bejárt már. Jakabéknál nincs még gyermek, pedig már másfél éve házasok. Az is igaz, hogy Jakab barátomék házat építettek az eltelt esztendőben.
Kocsiban ültünk, eregéltünk hazafelé a friss, puha hóban. A szó szoros értelmében simogatásra valók az erdők, dombok, bokrok, tán még a madarak is ebben a hótengerben. Gyönyörködtem, más is. Az emberi életben azonnal ünnepivé válik minden jóság, ami beborítja a lelkeket, a házakat, be a tanító néni haját és a féllábú Üdő Márton arcát egyformán. Érthető, hiszen az ünnep belülről indul, aztán kereng házakban, iskolákban és minden fölött. Lassít Jakab, figyelem, megcsúszott a kocsi valahogy, s ahogy megállt, elfarolt kissé. Az út jobb oldalán éppen, de nem keresztben. És mi háttal a keresztnek. A jelnek, hogy itt vagyunk itthon.
– Gond van, Jakab? – Az mindig van, de most oda se neki! – Azzal kiugrott a hóba, miután tájolt a motor ügyében. Kiszállnék magam is, hátha hasznomat venné, de int a bal kezével, a jobban kis lapát, hogy maradjak, semmi gond. A helyzet magaslatán ülök, s úgy fordulok, hogy lássam a keresztet, rajta a kopott feszületet. Az egészet ívben befedő bádogszalagon is meglátszik az idő vasfoga. A fából készült kereszt kitéve kánikulának, fagynak, esőnek. Foszlik, akár a gyapjúkötény. Mit tudjunk tenni? Jakab visszaül, két nekirugaszkodás a motorral, a harmadik sikerrel jár, s vissza mi az útra, a helyünkre.
– Mit figyeltél ott, ültödben kitekeredve? Csak nem őzikét?
– Azok most fenn vannak az erdei tisztásokon. Ott az óvodájuk. Azt a feszületet néztem. Hazaérünk s elmondom..
– Miért nem most? Mondd csak, figyellek, a havas utat is.
– Arra gondolok, hogy négy nap múlva karácsony. Pántlikás lesz az egész világ, már a kereszténység, igaz, itt nálunk nem nagyon isznak az emberek ezen az ünnepen, csak egy cseppet. Na, itt van ez a kereszt, rajta a megváltó Jézus. Mikor kap ünnepi ruhát a sok elárvult Jézuska? Templomokban, otthonokban bölcső, ünnepi orgona, ének, ima és ünnepi ruha. Arra gondolok, ki kellene jönnünk ide valamelyik percen, ketten…
Amikor kiszálltam, bele ebbe az ajándék hótisztaságba bakanccsal, visszanéztem az erdő felé, akkor a nagy fehérségben mintha szólt volna a feszület…
Tolongás az élet, nem is örömös az az ünnep, amelyik olyan piacos. Egymásnak vásárolnak az emberek. Azt azonban még nem tudták elérni az istenségek, hogy egymásért dolgozzanak is. Jakab telefonált, két másik emberrel jönnek, a keresztnél találkozunk déli 12-kor. Hoztam volna valami törlőrongyot, Jakab lebeszélt, ő vállalkozó iparos, hoz ő.
Gallyavész falut ez a hegyvonulat adta ajándékba az embereknek, ötszáz évvel ezelőtt, nem nőtte túl magát, mint annyi más székely település, viszont életes, lakott, megépített minden háza. Gyönyörű még a csend is ekkora fehérségben, ami itt van. Egy kisbusszal jön a barátom, Jakab és még két segítő. Buszból ki, kezelés, kisüveg köményes, és szerszámok. Úgy állunk négyen a kereszt előtt, mint az életre ítéltek.
– A kereszt alatt a betontömb marad, hoztunk vadonatúj keresztet. A régi feszület maradhat, de letisztítva. Ragyogni fog. És aztán meg kell szenteltetni.
A háttér, az erdős hegyoldal hófehér, és a föl-föltűnő napfényben mintha a zsemleszínű új kereszt világítana éppúgy. A kis buszban ott volt egy halom fenyőág, színes szalagok, aranykorona a Jézus lehajtott fejére.
Hazafelé bementünk a plébános úrhoz, ahogy be is jelentettük neki a dolgunkat. Ült, mintha erőtlenül, áldást meg ostyát osztó kezei egybekulcsoltan. Megijedtem egy kicsit, mi lelte? Aztán megéreztem… Ünnep első napján, istentisztelet után az egész falu kinn volt a ragyogó, fenyőkoszorúkba bugyolált új kereszt, a ragyogó feszület fölszentelésénél. Az Úr neve legyen áldott!