Akire büszkék lehetünk

Török Ákos már most is Háromszék, Székelyföld és Erdély büszkesége, hiszen eredményei alapján felnézhetünk rá. Amint arról a lapunkban már beszámoltunk, legutóbb egy rangos római zongorafesztiválon nyert korcsoportjában első díjat. A budapesti Bartók Béla Konzervatórium III. éves tanulóját kézdiszentléleki otthonában kerestük fel. Személyében egy szűkszavú, végtelenül szerény, de zongorázás közben bátran kibontakozó diákot ismertünk meg. Egy olyan 18 éves fiatalembert, aki játékával magával ragadja, elkápráztatja és csodás élményben részesíti a közönséget.

– Ákos, ahhoz, hogy fejlődjél, naponta mennyit kell gyakorolnod?

– Minél többet, de legalább 4–5 órát. Hat órakor a kollégiumban ezzel kezdem a napot, délután az iskolában folytatom.

– Kívülállónak ez soknak tűnik. A gyakorláson és tanuláson kívül jut még időd valamire?

– Igen. Hangversenyekre járok, és hétvégén sétálni szoktam kedvenc helyemen, a Margitszigeten, itthon pedig az erdőben.

– Hogyan viseled az otthonodtól való távollétet?

– Hiányzik a családom, és honvágyam is van, azonban erőt ad a tudat, hogy azzal foglalkozhatom, amit nagyon szeretek, és tanáraim segítségével előrehaladhatok az általam választott úton.

– Mi a végső célod?

– A középiskola elvégzése után felvételizni szeretnék a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, álmom zongoraművésszé nőni, és ebben a minőségben járni a világot. Minél többet megtanulni és eljátszani a klasszikusok szerzeményeiből.

– Mit szeretnél elérni a fellépéseiddel?

– Átadni azokból a nemes érzelmekből, szép gondolatokból, amiket bennem egy-egy nagy mű kivált, és mindezzel örömet szerezni, valamint maradandó élményt nyújtani a közönségnek.

– Miként éled meg egy remekmű meghallgatását és előadását?

– Egy történet játszódik le közben a lelki szemeim előtt, ami nem biztos, hogy egybevág a szerző elképzelésével, de én sem törekszem arra, hogy a sajátomat a közönségre erőszakoljam. A szép és érzelmi mélységeket rejtő komolyzene iránti igény felébresztéséhez és táplálásához kívánok a képességeim és tudásom függvényében hozzájárulni.

– Kik a kedvenc szerzőid?

– Bach, Liszt, Chopin és Bartók.

– Hogyan telt a vakáció? Sokat gyakoroltál? Ilyenkor mennyi kihagyás engedhető meg?

– Ritka és értékes pillanatokban volt részem, mert az ünnepek alatt együtt volt a család, hiszen a Kolozsváron egyetemista testvérem is itthon tartózkodott. Mindemellett rendszeresen gyakoroltam. Legfeljebb egy nap hagyható ki, és ez is csak akkor, ha a közeljövőben nincs fellépésem. Ennél több ugyanis már visszaesést okoz.

– Ezek szerint zongoraművésszé nőni folyamatos lemondást követel. Tizennyolc esztendős fiatalemberként honnan meríted az erőt mindehhez?

– Nagyon szeretek zongorázni, ami nekem nemcsak munkát, hanem egyúttal kikapcsolódást és szórakozást is jelent, ezért a gyakorlást nem érzem megterhelőnek.

– Mit kívánsz magadnak az újesztendőben?

– Legyen gazdag fellépésekben és megmérettetésekben.