Az ihlető hóban

Az egyik régi, szerelmes slágerből indulok, és nem is kelletlen időben: „Elgondolom, hogy lett volna, ha nem így akartad volna, kedvesem…”

Na, hiszen! Nekünk se nehezebb elgondolnunk, hogyan is lett, alakult volna sorsunk eme keszekusza határok között, ha… Azt is elgondoltam számtalanszor – bizonyos vagyok abban is, hogy százezrek ugyanígy latolgatták, lapozgatták visszafelé a történelmet –, szóval mérlegeltük máig is, tudtunk volna élni egymást megértve Romániában, dolgozni és védekezni a hitványság ellen, keresni pénzt és a jobb életet… Mi lett volna ha…

Ma is ide teszem le a garast, erre a magyar–román–szász következtetésre, hogy ez a nagy területű és nagy lehetőségű ország, mármint a legújabb Románia, meghatározó és jóléti állam lett volna száz esztendő alatt, ha a habzsoló román uralkodó nemzet és kormányok sora is erre tette volna a magáét. Nem, azok (ezek) máig sem hiszik, hogy mivé s mekkorává váltak az ördögi Trianon döntésével.

Feltételezem és egyre több mai román történésszel, pénzügyi szakemberrel, közgazdásszal együtt, hogy nem ez a fejjel lefelé forgó, ingatag, kacsalábas ország lenne lakhelyünk. Erős nemzetközi, politikai szelek fújnak Európában, és az erős szelekben könnyű meglátni a spárgán száradó alsóneműn a rongyokat, málló foltokat.

Tisztelt olvasóm, hidd el nekem, mindez az ablak mögött állván forog a fejemben, nézvén és csodálván a nagy havat, mely egyetlen éjszaka jöve ránk. Mert eszembe jut szegény Ausztria, ahol egy hete már tucatnyi halálos áldozata van az iszonyú nagy havazásnak, mely mindent elfödött. – Istenem, ne tedd ki ezt a nyomorúan szépséges Erdélyországot, Romániát ilyen elemi sújtásnak, mert itt éhen fagyunk s veszünk! 

Mozdulatlanul állok, odakinn egy lélek sincs még, csak a vergődő madárkák, a tehetetlenkék. És már látom az olvadást is, idézek néhány árvizet, csak az elmúlt ötven évből. Mi lesz itt, ha ez az egyelőre áldott hófedél elolvad, és megvadulnak a vizek? Isten őrizzen attól is, mert… ki állna majd a gátakon? Azok-e, akik akkor se? Egyszer se?