Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Korábban azon morfondíroztam a lap hasábjain, hogy a helynévadás tekintetében is milyen visszásságokat eredményezett Erdélyben a közel százéves román uralom. Azóta még támadt pár gondolatom ebben a témakörben, amelyeket úgyszintén megosztanék az olvasókkal.
Magyarlapádon, az egyik néptánctáborban hallottam az alábbi érdekességet. Valamikor (több mint ezer éve!) az akkori Fehér megyében két Lapád nevű település létezett: Alsólapád és Felsőlapád. Bethlen Gábor korában a felsőlapádiak az egyik csatározásban nem hadakoztak apait-anyait beleadva, más szóval megfutamodtak, s ezért a fejedelem megvonta tőlük a szabadságjogokat. Az ügy ezzel nem volt lezárva: a falu lakosai válaszlépésként áttértek az ortodox vallásra. Így alakult ki, s aztán 1918-ig Oláhlapád néven szerepelt, mely falunak mai hivatalos neve: Lopadea Veche, magyarul Románlapád. Alsólapád megmaradt magyarnak, s pofonegyszerűen Lopadea Nouã lett 1918 után hivatalosan. Mindezek ellenére mi csak Magyarlapádként ismerjük!
A „kicsi magyar világ” kezdetének évében Bukarestben jelent meg az Universul kiadóvállalat gondozásában Alexandru Filipascu Máramaros története című történelmi munkája. A szerző bevezető szavai nyomatékosítani próbálják az alábbiakat: 1. a máramarosi románok az ottani őslakók, 2. a 13. században a Tisza mindkét oldalán csak románok éltek, 3. a 14–15. században ezen a tájegységen kizárólag román nemesi családok éltek, 4. a máramarosi parasztság túlnyomó többsége román, 5. a 19. századig a hivatalnokok – kevés kivétellel – mind románok, és 6. a máramarosi magyarok a telepes szászok leszármazottjai.
Az ember haja égnek áll, amikor ilyen és ehhez hasonló „történelmi” munkát olvas! Nemes egyszerűséggel, a fenti hat pont bizonyítására kimondottan középkori magyar szövegből kiragadott helységneveket (zárójelben a településnév első írásos adata) hoz fel: „Kereczke (1383), Rókamező (1465), Herincse (1349), Alsószelistye (1485), Ökörmező (1415), Kelecseny (1457), Nagykirva (1374).” Az általa felhasznált könyvészeti anyag is sokatmondó: a Dolhay, Bilkey, Lipcsey, Komlósy, Ilosvay, Kisfalusy, Petrovay és Szaplonczay családok történetei, melyeket Petrovay György jelentetett meg 1893–1901 között.
Salamon Ferenc