Miért idegesítő a kutyaugatás?

A kutyaugatás bosszantó hatását vizsgálták az ELTE etológiai tanszékének kutatói.

A Bioacoustics című folyóiratban megjelent tanulmányukban Jégh-Czinege Nikolett PhD-hallgató, valamint Faragó Tamás és Pongrácz Péter, a tanszékének kutatói arra kerestek választ, miért leszünk többnyire idegesek, ha kutyaugatást, főként ha a szomszéd kutyájának ugatását halljuk és vannak-e olyan emberek, akiket az átlagosnál jobban zavar, amikor ugatást hallanak?

A kutatók 153 résztvevőt toboroztak vizsgálatukhoz, amelynek során az embereknek 12 különböző kutyaugatást kellett meghallgatniuk, majd pontozniuk aszerint, mennyire találták azokat idegesítőnek, a hang alapján a kutyát mennyire gondolták mérgesnek, ijedtnek, vidámnak.

Három korcsoport tagjait vonták be a kutatásba: 10-11 éves gyerekeket, 18-35 éves és 50-70 év közötti felnőtteket. A tesztek során az etológusok vizsgálták a lakókörnyezet esetleges szerepét is. Mindhárom korcsoportban voltak falusi, kertvárosi és városközpontban élő lakosok – olvasható az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében.

Eredményeik szerint a lakóhelynek nem volt hatása a kutyaugatás által kiváltott bosszankodás mértékére. Vagyis nem igazolható, hogy a nagyvárosi, „természetből kiszakadt” embereket jobban idegesítené a kutyák által keltett zaj. Az életkor viszont összefüggést mutatott a bosszankodással: a fiatal felnőttek tartották a legidegesítőbbnek az ugatásokat, különösen, ha azok magas hangon szóltak. A férfiakat jobban bosszantotta az ugatás, mint a nőket.

Ez az eredmény összecseng azzal az elmélettel, miszerint az embert a babasírás és az ahhoz hasonló hangok idegesítik leginkább. A magas hangú kutyaugatások akusztikailag közel állnak a babasíráshoz, a fiatal felnőttek pedig biológiailag az a korosztály, akik számára a baba jelenléte talán a legtermészetesebb, vagyis tőlük lenne várható a legélénkebb reakciót a sírásszerű hangokra.

A szakemberek megállapították, hogy a legidegesítőbbnek bizonyuló ugatások fő hangtani jellemzői (magas frekvencia, érdes tónus) nem illenek a hangulati jellemzés során „legnek” bizonyuló ugatásokhoz. Vagyis nem egyszerűen arról van szó, hogy az ember számára a legmérgesebb vagy legrémültebb kutya ugatása lenne egyben a legbosszantóbb, hanem az eredmények szerint a kifejezetten bosszantó ugatások egy külön kategóriát képviselnek.

Ennek a hangtípusnak az evolúciós eredetét a kutatók abban látják, hogy a kutya számára előnyös lehetett az ember figyelmének minél hatékonyabb megragadása egy potenciálisan fenyegető szituációban. Az, hogy e hangtípus manapság sokakban tehetetlen bosszúságot okoz, nem az evolúció „hibája”, hanem a mind több ember és kutya koncentrált előfordulásából adódó „melléktermék”.

(MTI)