Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az RMDSZ a költségvetés-tervezet támogatásáról döntött

Az RMDSZ a költségvetés-tervezet támogatásáról döntött Románia

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kész megszavazni a bukaresti szociálliberális kormánykoalíció költségvetés-tervezetét a parlamentben, miután a tervezet szakbizottsági vitája során a magyar érdekképviselet több módosító indítványát elfogadta – jelentette be csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Ezzel elhárulni látszik a veszélye annak, hogy a hét végén esedékes voksoláson a – képviselői távozása miatt meggyengült – PSD-ALDE koalíciónak ne legyen elegendő szavazata a költségvetési törvény elfogadásához.

Kelemen Hunor rámutatott: az RMDSZ-nek komoly fenntartásai voltak azzal a költségvetés-tervezettel szemben, amelyet a kormány kidolgozott, de az utóbbi napok során az RMDSZ-nek több olyan módosító indítványt sikerült elfogadtatnia, amelyek az eredetileg előirányzottnál több forrást juttatnak a helyi önkormányzatoknak és bővültek a helyi és országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésre szánt források is, köztük az észak-erdélyi, illetve az Erdélyt és Moldvát összekötő autópálya-projektre szánt összegek.

Hirdetés
Hirdetés

Az RMDSZ elnöke szerint a koalíció tervezetének legnagyobb hibája az, hogy több hónapos késéssel került a parlament elé, és emiatt legalább két hónapos késésbe került minden idei állami és önkormányzati beruházás. Ezen már nem lehetett segíteni, de éppen ezért fontos mielőbb lezárni a vitát – tette hozzá.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője korábban arról számolt be a Maszol hírportálnak, hogy a kormánykoalíció megnégyszerezte a kormány az észak-erdélyi autópálya kivitelezésére eredetileg tervezett összeget, amelyből csaknem 40 kilométernyi rész épülne meg idén, illetve az erdélyi magyar közösség számára fontos további fejlesztések is bekerültek az idei költségvetés tervezetébe.

A büdzsé új változatában forrásokat is előirányoznak az önkormányzatoknak az immár rájuk hárított szociális feladatok ellátására és a kormány eredeti elképzeléseitől eltérően az önkormányzatoknak nem kell fedezniük például a kántorok, harangozók fizetését. Forrásokat különítenek el a nagyszalontai körgyűrű megépítésére, jelentős kórházi befektetésekre Kovászna, Maros, Szilágy és Hargita megyében, a marosvásárhelyi repülőtér további korszerűsítésére, a szatmárnémeti megyei könyvtár új székházának megvásárlására – részletezte a Maszolnak az RMDSZ javaslatára elfogadott költségvetés-módosításokat az RMDSZ frakcióvezetője.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. február 15., 7:38
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Miért ne szavazta volna meg? Maradjon az ország költségvetés nélkül? Vagy pedig a fizetés- és nyugdíjemelés zavar? Esetleg a magyarokat mindenben gátló ellenzékhez társulni? Egy öt- hat százalékos kisebbségnek szövetségesekre van szüksége, kekeckedéssel semmire sem megy.

    • User
      Dátum: 2019. február 15., 13:34
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Megszavazhatja ,de lehetett volna javaslata is változtatásra/amendamente/ ,ha annyira kritizálta.Legalább a látszat kedvéért.Így okkal lehet őket farizeusoknak tekinteni.

  • User
    Dátum: 2019. február 15., 16:45
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ügyesek vagytok! A gyerekpénz ellen szavaztatok, mélynyomorban tartjátok a magyarlakta megyéket, mit vártok még tölünk?! 🐷

  • User
    Dátum: 2019. február 15., 21:06
    ÉRTÉKELÉS: 0

    89 elott ha nem voltal parttag sehol nem voltal,most ugyanaz az a helyzet,ha nem nyalod simara a nyelved……csak simma melos..