Kiss Imre matematikatanár negyedik éve vezeti a Kovászna Megyei Tanfelügyelőséget. Előtte iskolaigazgatóként nézett szembe a tanügy kihívásaival. Az oktatói pályát kihívásnak tekinti, ahol mindennap teljesíteni kell, tervei között pedig számtalan feladat szerepel. Az idei és következő tanév céljairól, terveiről beszélgettünk – alább az interjú első része olvasható.
– Milyennek ítéli meg főtanfelügyelőként az előző tanévet, mi az, amit sikerként könyvel el?
– Minden tanév más, és új kihívások elé állít mindannyiunkat. A ciklikusság azt jelenti, hogy pontosan tudjuk a különböző események, vizsgák időrendjét, bejáratott tevékenységek, már mindannyian megszoktuk, és próbálunk is jó előre felkészülni. Mindezek ellenére mindig érnek meglepetések. A minisztériumban egyik napról a másikra hoznak rendszerint kedvezőtlen vagy átgondolatlan döntéseket, amelyek próbára teszik a rendszerben résztvevők tűrőképességét. Így az elmúlt tanév is, amely az ötödikestankönyv-botránnyal kezdődött és a tanítók szakmai jogainak korlátozásával ért véget, mindent tartalmazott, amit általában egy tanév magába foglalhat. Mégis külön kiemelem a romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai, a protestáns vallás és a kisebbségi diákok román nyelv és irodalom tantárgyversenyének országos szakasza megyénkben történő megrendezését, amelyek házigazdái a Mikes Kelemen Főgimnázium, a kézdivásárhelyi Református Teológiai Líceum, valamint a Székely Mikó Kollégium voltak.
Iskolaelhagyás színe és fonákja
– Az egyik legnagyobb probléma a megyében is az iskolaelhagyás. Mekkora ennek mértéke jelenleg nálunk, és miként lehet visszaszorítani?
– Akkor beszélünk korai iskolaelhagyásról, amikor az iskolaköteles diák többszöri osztályismétlés után három évvel meghaladja saját korosztályát, és az érvényben lévő jogszabály alapján nem lehet visszaírni nappali tagozatra a következő tanévre, illetve nyolcadik osztály után egyszerűen nem jár tovább iskolába. Ezek a diákok más oktatási formában folytathatják tanulmányaikat, mint például: második esély vagy csökkentett látogatású oktatási formában. Azt, hogy a diák ebbe a helyzetbe kerül-e vagy sem, eldönteni csak a pótvizsgák befejezése után lehet, hiszen minden diáknak van lehetősége részt venni évzáró vizsgán, illetve pótvizsgán. A megyei zárójelentésben 186 diák esetében beszéltünk iskolaelhagyásról, a fentiek értelmében, a 2017-2018-as tanév végén. De az „iskolába nem járás” rendkívüli összetett jelenség, és rendszerint nem a gyerek az oka, hanem leginkább a hátrányos anyagi és szellemi családi háttér, valamint sok esetben a korai munkavállalás.
– A családi háttér mennyit nyom a latban?
– Az a tény, hogy a 2017-2018-as tanévben például az elemi oktatásban a hiányzások átlaga 37 óra diákonként, bizonyítja, hogy a családi háttér az, ami visszatartja a gyereket az iskolától, hiszen nem mondhatjuk, hogy az elsős és másodikos diákok a legnagyobb iskolakerülők. Szándékosan hangsúlyozom a szociális és családi hátteret, hiszen többségében ezek a hátrányos helyzetű iskolások szembesülnek a legtöbb problémával. Gondot okoz, hogy az ilyen tanulók családi jövedelme nem éri el a létfenntartáshoz szükséges minimumot sem, hiányos a szülők műveltsége, és sok esetben a pillanatnyi megélhetési forráshoz való jutás felülírja a gyerekek iskoláztatását. Ily módon a gyerekek rengeteg hiányzást halmoznak fel, év végén osztályismétlőre maradnak, és ez a folyamat ismétlődik a következő tanévben is. Évente körülbelül 1400 tanulót azonosítunk, akiket beíratnak iskolába, de rendszertelenül járnak, vagy jó részük egyáltalán meg sem jelenik. Az iskola önmagában ezt a társadalmi jellegű problémát nem tudja kezelni. Ezt a különböző rendszerek engedékeny törvénykezése tették és teszik lehetővé továbbra is. A szülő a családjával kizárólag csak a napi megélhetésre gondol, a gyereke jövőjére pedig nem.
– Megyénkben hol vannak a legtöbb hiányzást felhalmozó iskolák?
– Főként vidéken: Ozsdola, Magyarhermány, Száldobos, Árapatak, Kőröspatak, Bölön. A legnagyobb lemorzsolódást a nyolcadik osztály végén mérjük, hiszen évente körülbelül 100 diák befejezi az általánost úgy, hogy nem iratkozik sehová kilencedik osztályba. A tanárnak az órákon jelenlévő diákokkal kell foglalkoznia, nem várhatjuk el tőle, hogy naponta a hiányzó diákok keresésére induljon. Azoknak a diákoknak a névsorát, akik nem jelentek meg vagy nagyon sokat hiányoznak már az év elején, november végén elküldtük a megyei rendőrségre, valamint a települések polgármesteri hivatalához. Talán közösen sikerül jobb belátásra bírni a szülőket, hiszen törvény kötelezi őket gyerekeik iskoláztatására.
Mi történik a szakiskolákkal?
– Évek óta csökken a szakiskolák iránti érdeklődés. Jelenleg hány diák választja ezt a képzésformát, és milyen sikerrel a jövőre nézve?
– A beiskolázás tervezése és a felvételik lebonyolítása rendkívüli összetett folyamat. A szakiskolák száma az induló kilencedik osztályok 38%-át teszik ki, amely e tekintetben a legmagasabb százalékos arány az országban. Mégis évente 5-6 osztály nem jön létre, néhány pedig kisebb létszámmal indul. Az utóbbi évek legnagyobb gondja az, hogy a szakiskolák sok esetben hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel küzdő, rossz tanulmányi eredményt elért diákok gyűjtőhelye lett. Rengeteg energiát fordítunk a jelenség megfékezésére, sajnos nem nagy sikerrel. Nagy az igény szakemberekre, de sajnos a duális oktatási forma bevezetése sem hozza meg mindenhol az elvárt kitörést ebből a stagnáló helyzetből. Ez az oktatási forma leginkább a nagy gazdasági potenciállal rendelkező városokban mutat növekvő tendenciát.
– Hány ilyen duális osztályunk van?
– Megyénkben idén 4-5 osztály indult, jövőre pedig 3-5 osztályra jelezték igényüket különböző cégek. Idén 20 osztályban 532 diákot iskoláztunk be különböző szakmacsoportokba, jövőre pedig 70 kilencedik osztályból 27-et szakiskolaira terveztünk. Bármennyire is hatékony az együttműködés a vállalkozókkal, vagy fordítunk energiát a népszerűsítésre, a piac igényeire hivatkozva továbbra sem a legnépszerűbb ez az oktatási forma. Mégsem beszélnénk visszaesésről, hiszen évente 1-2 osztállyal sikerül többet tervezni és olykor megvalósítani is. A szakoktatás helyzete akkor fog igazán jó irányba terelődni, ha a munkaerőpiac versenyképes béreket fog majd biztosítani a külföldi állásokkal szemben. Ez ösztönzőleg hat a szakmatanulásra, és valamennyire itthon tartja a külföldre vágyó friss végzősöket. A szakoktatás másik nagy kihívása a mérnök-tanárok és oktatómesterek utánpótlásának biztosítása. A rendszerben lévő pedagógusok nagy része közelít a nyugdíjkorhatár felé, ezzel ellentétben kevesen jelentkeznek a meghirdetett állásokra.
(folytatjuk)
Mindig volt lemorzsolódás, ez nem is baj! A rendszerváltás előtt is megvolt 1es népcsoportoknál akik életformájukból adódóan inkább lovat és denét vesznek a gyerek ruha és kajapénzéből! Nem gondoltak olyanra, h a Néri Szent Fülöp suli mintájára ovodákat és iskolákat hozzanak létre falun is?! Az a gyerek aki kis kórban 20 perces foglalkozásokkal nem tanul meg figyelni, viselkedni annak az 1-4 nyüg, fele kimarad már 10 évesen mert viszik gyulázni, a maradék 5-8 ban., Licibe, szakiskolába már csak az jut aki ovis is volt, a szülőt is érdekli a gyereke sorsa és azok szépen felzárkóznak, jó tanulmányi eredményeik vannak, oklevéllel a kezükben hagyják el az intézményeket!