Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Február 25-e a kommunizmus áldozatainak világnapja volt. Nem vagyok híve a leegyszerűsítéseknek, a dolgok nem egyértelműen fehérek vagy feketék. Nem fogom az abszolút gonosszal azonosítani azt a rendszert, amelyben harmincöt évet éltem, és különben is a bolsevista világfelfordulás nem történt volna meg, ha nincs égbekiáltó szakadék gazdagok és szegények között, és ha a cár őfelsége nem kergetett volna ötmillió orosz szerencsétlent, bocskoros muzsikot, csont és bőr kishivatalnokot egy értelmetlen pusztító és önpusztító háborúba, amelyben – ki tudja pontosan – kettő- vagy három- millióan vesztek el. Lenin az embertelen kapitalizmus torz terméke volt, mondjuk ki nyíltan. A szocialistának mondott időben tanulhattam, lakást, munkát kaptam, mint mindenki más, de:
– Hogyan lehetne elfelejteni és megbocsátani, hogy minden nap azzal indítottak szüleim útnak: fiam, amit itt, a házban beszélünk, arról kint egy szót se! Gyerekfejjel nem értettem.
– Hogy nem volt szabad az iskolában elmondani, hogy az aranyszívű Jakab pap bácsival első áldozásra készülök. Miért nem, annyira szép volt!
– Hogy az iskolában azt tanították nekem, Lenin volt a világ legokosabb embere, és nem értettem, miért kap szegény szelíd édesapám majdnem dührohamot, amikor erről beszámoltam.
– Az az édesapám, akit hónapokon át be-beidéztek a szekura, mert könyvelési ellenőrként óriási csalást fedezett fel a vállalatnál, ahol dolgozott. Pechjére az illetők párttagok voltak és románok, ezért apám szenvedett, mert sovinizmusért feljelentették.
– Hogy diákkoromban Franciaországba és Olaszországba is ajánlottak tanáraim vakációs ösztöndíjra (valami diplomáciai nyomás eredményeként történhetett ilyen csoda, mert lassan az NDK-ba is alig lehetett kirándulni), és egy időben megkérdezték, akarok-e párttag lenni. Naivan meg sem fordult a fejemben, hogy a két dolog között kapcsolat lehet, azt válaszoltam, én tanulni jöttem, nincs veszíteni való időm. Egy kedves tanárnő mentett meg a nagyobb bajtól – külföldre meg mentek azok, akik este beadták a kérést, és másnap délelőtt sürgősségi eljárással megkapták a piros könyvet.
Kommunizmus, nácizmus, rasszizmus – egykutya. Főhajtás az áldozatok előtt. És könyörgöm, akik nem éltétek meg azokat az időket, ne panaszkodjatok, ha szívhatjátok a szabadság tiszta levegőjét.
Anton Zubreczky