Iskolaelhagyás, szakoktatás, jövőtervezés (2.) – interjú Kiss Imre főtanfelügyelővel

Kiss Imre matematikatanár negyedik éve vezeti a Kovászna Megyei Tanfelügyelőséget. Előtte iskolaigazgatóként nézett szembe a tanügy kihívásaival. Az oktatói pályát kihívásnak tekinti, ahol mindennap teljesíteni kell, tervei között pedig számtalan feladat szerepel. Az idei és következő tanév céljairól, terveiről beszélgettünk az interjú második részében.

Biztosítani a pedagógus-utánpótlást

– Mik az idei tervek, kihívások?
– Mindenképp szeretném, ha jobb eredményeket érnének el diákjaink az országos vizsgákon, mert tudom, hogy mindannyian többre képesek, csak meg kell találni a sikerhez vezető helyes utat, amelyhez szorgalomnak is kell társulnia. Szomorú, hogy tavaly visszaesést jegyeztünk az előző 3 évhez képest, amely visszaesés amúgy országos szinten is észlelhető volt. Továbbá a beiskolázás különböző szakaszainak a lebonyolítása is külön kihívás elé állít, hiszen a folyamat országos online rendszerben történik, amely rendkívüli figyelmet igényel. Fontos számunkra a jól képzett, hivatástudattal rendelkező pedagógus-utánpótlás biztosítása. A második fél­évtől megkezdi működését a Kovászna megyei tehetséggondozó központ, amely új intézményként kerül fel a megye oktatási hálózatába. A megyei keretből biztosítottunk álláshelyeket, melyekhez finanszírozást a sepsiszentgyörgyi önkormányzat rendelt hozzá, és vállalta az új intézmény működtetését is. Előreláthatólag 8-10 csoporttal szeretnénk indítani a képzést a tehetséges gyerekek számára. Nekünk is új kihívás az új központ, de bizakodóak vagyunk, hogy az idei kezdés után az intézmény hosszú távon biztosítja a tehetséges diákok felkészülését.

– Mit tart a romániai tanügyi rendszer legnagyobb hibájának, mi az, amin változtatni kellene?
– Hiányból sok van, ezek közül kiemelném a pedagógusképzés hiányát, hiszen alig beszélhetünk tanárképzésről. Bárki lehet tanár, akinek tanítanak pszichológiát, pedagógiát és módszertant, de egyáltalán nem mérik fel azt, hogy a potenciális pedagógusok közül ki való tanárnak. Egy másik megoldásra váró gond az, hogy a diákok és tanárok többsége nem megfelelő tartalmú tankönyvekből tanul. Nálunk utolsó percben megírják a tankönyvet, amelyet előtte sehol nem „kísérleteztek” ki, nem mérte fel senki az eredményességét és hatékonyságát. Szerintem csak ezután kellene bevezetni a rendszerbe. Romániában a kerettanterv, a tananyag és a tankönyv (már ha van) akár évi gyakorisággal is változhat.

– Mondhatjuk, hogy a közoktatásunk olyan, mint a társadalmunk?
– Mindenképpen. A politikai csatározások következménye a tartós oktatási koncepció a hiánya. Ha lenne vagy lett volna ilyen elképzelés, akkor ahhoz következetes, stabil végrehajtás dukálna minden szinten. De mindezek hiánya rányomta bélyegét a rendszerre. A fejkvóta alapú finanszírozásról továbbra sem akar eltekinteni a politikum. Ahelyett, hogy jól meghatározott feladatokhoz rendelnénk hozzá hatékonyan a finanszírozást, fordítva cselekszünk. Egy adott (kis) összeghez rendeljük hozzá az oktatást, és abba bele kell férni. Ez olyan, mintha 1,5 liter víznek kellene beleférnie az 1 literes edénybe. Annak az országnak, amelynek célirányos az oktatáspolitikája, ahol elsődlegesnek tekintik a közoktatást, ott az meglátszik annak az eredményességén is.

A sikerességi arány Háromszéken

– Milyen a kisérettségi és az érettségi eredmények alakulása az elmúlt években? Mekkora a sikerességi arány Háromszéken?
– Az országos felmérőn elért 68,02 százalékos eredménnyel megyénk az országos középmezőnyben van. Elfogadható, de nem jó eredmény, az elmúlt évekhez képest is szerényebb. Továbbra is a vidéki iskolák teljesítenek gyengébben, hiszen itt az ötösnél nagyobb átlagot 47,73 százaléknak sikerült elérnie. Gyengék az eredmények román nyelv és irodalomból leginkább a magyar tagozaton. Sokat kell változtatniuk diákjainknak a tanuláshoz való viszonyulásukon. Egy részüknél tapasztalható a motiváció hiánya, mert a vizsga tét nélküli számukra. A meghirdetett helyek függvényében bárhová be lehet jutni. Az érettségi vizsgákon a 64,20 százalékos aránnyal nem lehetünk egyáltalán büszkék. Akárcsak az országos felmérőn, az érettségi vizsgán is a román tagozat tudhat magáénak jobb átmeneti eredményt, 78,32 százalékot, míg a magyar tagozaton 59,03 százalék az átmenési arány. Az utóbbiak esetében legtöbben csak román nyelv és irodalomból buktak. Az elméleti vonalon érettségiző diákok 80,4 százalékos eredménye is jóval felülmúlja a szaklíceumi végzős diákokét, ami viszont egyáltalán nem megnyugtató. Mert elvárjuk azt, hogy ahová konkurenciával jutnak be a diákok, sokkal jobban teljesítsenek a vizsgákon. Következtetni lehet, hogy indokolt lenne az elméleti osztályok számának újragondolása megyei szinten. Mindez csak hosszas konzultáción alapuló döntés hozadéka lehet. Az érettségi vizsgán akkor lehet jó eredményt elérni, ha következetesen készülnek a diákok és tanárok közösen, és elsődleges célként tűzik ki maguk elé ezt a mérföldkövet.

Mire való az iskola?
– Milyen volt ön szerint régebben a tanárok és a diákok hozzáállása, hogyan működött-változott az oktatási rendszer?
– A jó tanár az iskola sikerének az alapja. Ez számtalanszor bebizonyosodott. Ha tudjuk, milyen a jó tanár, és tudjuk, hogy kiből és hogyan válik pedagógus, könnyű jobbá tenni az oktatást. Amit leginkább tapasztaltunk a tanári pályán, az elhivatottság szerepe, hiszen az igazi pedagógus többre tartja a munkát pusztán a megélhetésért végzett tevékenységnél. Az a társadalom, amely az oktatást elsődleges célként kezeli, anyagi megbecsülésben is részesíti a pedagógusokat. A tanári hivatástudat mögött a szakmai tudás is meghatározó. Egy szakmailag kifogástalan oktatót a gyerekek természetes módon tisztelnek. A digitális korszak változásra kényszerítette a tanárokat is. Az órákat pörgősebbé és érdekfeszítőbbé kell alakítani, felhasználva a mai kor összes oktatástechnológiai lehetőségeit. Ha ez nem így történik, akkor a diákok unatkozni fognak, és csökken a teljesítőképesség. A hagyományos tanár-diák viszony is egyre inkább átalakulóban van. A tanárnak kijáró tisztelet kivívható, ha egy kölcsönös, megértésben és kooperatív magatartáson alapuló kapcsolat jön létre a diák és tanár között.

– Mire a legbüszkébb tanárként, és mire tanfelügyelőként?
– A 21 éves vezetői funkcióm nem az alapszakmámban (matematika) elért eredményekről szól, hiszen a heti 2-4 kötelező óratartás nem tette lehetővé az igazi szakmai kiteljesedést ezen a téren. Igazgatóként és most tanfelügyelőként is a közösségi szerepvállalás és felelősségvállalás került előtérbe. Tanárként 1997-ig sikerült a szakmámban is bizonyítani, sok tanítványom sikeres életpályát épített, amelynek az alapjához én is hozzájárultam. Akár kezdetben Brassóban, vagy később a Székely Mikó Kollégiumban diákjaim mind jó eredményeket értek el különböző versenyeken és a vizsgákon. Néhányukkal most is nagyon jó kapcsolatot ápolok. 1997-től töltök be vezetői tisztséget. Kezdetben 18 évig a Kós Károly-szakközépiskolában, majd 2015-től a tanfelügyelőségen. Tizennyolc év alatt sikerült új közösséget és egy teljesen új iskolát létrehozni, amely sajnos a változó idők forgatagában nem tudott a diákok igényeinek megfelelni. Habár jó és a munkaerőpiac által is keresett szakmákat ajánlottunk a diákoknak, ezek nem volt összhangban az elvárásaikkal, valamint a „trendibb” szakmákkal. A kialakult helyzethez társult a folyamatos diáklétszám-csökkenés is, amely végül az iskola felszámolásához vezetett. Kudarcként éltem meg a Kós Károly-szakközépiskola összevonását a Puskás Tivadar-szakközépiskolával, hiszen rengeteg időt és energiát fektettünk a kollégákkal közösen az iskola fejlesztésébe.

– Mi az az üzenet, amit pályafutása során fontosnak tartott eljuttatni a tanítványaihoz?
– Szent-Györgyi Albert gondolatait közvetítem, miszerint „az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog”. <<