Döglött lovak patkolása

Szóval Portugália – Magyarország 3-0, Románia – Dánia 0-0. Előrebocsátom: nem haragszom a fiúkra. A vadnyugati kocsma feliratát idézve – ne lőjétek le a zongoristát, csinálja ő is, amit tud – ennyit tudnak, és kész. Meg aztán, amikor a portugál válogatottban egy Ramiro Sanches a kispadon ül, mert nem fér be a kezdő tizenegybe, egy Ronaldo pedig egy megmozdulásával képes eldönteni egy mérkőzés sorsát, még meg is nyugodtam, hogy nem lett egy második egy-nyolc, mint a hollandok ellen.

Nevetséges volt a meccset megelőző nyilatkozatlavina, már-már láttam, amint lezárják a Ferihegyet, nehogy az ujjongó tömeg eltapossa a győztesen visszatérő Storck-gárdát. A román csapatban pedig a hírhedt Stanciu, akit Becali tíz millióért nem akart eladni (aztán eladta annak a feléért) egyet nem képes kapura sózni, Keșerunek viszont sikerül úgy helyezni a csülkét, hogy nehogy bepattanjon róla a labda négy méterről! Akkor mit akarunk?

Itt lenne az ideje szembenézni a tényekkel. A román futball Duckadam négyes védésének az emlékéből él harminc éve, és nem ismerik el, hogy a Guiness rekordok könyvébe illett annyira pocsékul rúgni egymás után négy tizenegyest, különben Helmuthka nem kapott volna el egyet sem. Ami a magyar klubokat illeti, nos nyáron, a selejtezőkkor a máltaiak fohászkodnak, hogy a Loki vagy a Vidi jusson nekik, nem pedig valami félelmetes albán csapat. Délszláv tartományi bajnokságokból kibukott Prikulicsokkal és kimondhatatlan nevű csokibőrű migránsokkal idétlenkedni üres lelátók előtt – mire jó az egész?

Mindig sportbarát voltam, és amíg bírtam, kocogtam, de igazán irritál a közpénz kidobása, a stadionépítés őrülete, amely, íme, Romániára is átterjedt. Nietzschenek van egy mondása: ami düledezik, azt meg kell lökni. Durván hangzik, de csak annyit jelent, hogy nem kell erőltetni azt, ami úgyse megy, ne dörzsöljük spiritusszal dilettánsok botlábait. Ha kapitalizmus kellett, legyen az. Ha a Hivatal elutasítja a szegény embert, mert a közpénz nem rá vonatkozik, akkor miért dugja focisták, kézisek, kosarasok zsebébe? Legyen a sport vállalkozás, ízig-vérig profizmus, mint a Real, a Juve, az amerikai kosárlabda. A nagy teniszezők saját erőből és szponzorok által lettek, akik lettek. Van kátyú az aszfaltban és harminc éves kórházi ágy, ahova elférjen a mindenki pénze.