Versek füvön s hóban

Gyakran fárasztanak bennünket az örök igazságok. Pedig az is ott van a nagyok között, hogy nem azok szerint élünk. Fáraók, császárok rakattak tonnás kövekből falakat, ne járkáljanak az emberek össze-vissza az élő világban.

Ez lehet egyik oka annak is, hogy a holtak fáradhatatlanok. Szabadságuk Istentől való szóban is, írva is vagyon a maguk végtelen, ragyogó márványlapjain. Azokon ügyködnek a magyar nagyok. Isten is, mihelyt szólal feléjük, Petőfit kiáltják elé a magasságokból, a magyar mindenségből.

Ami végtelen, az nem darabolható. Országok, birtokok igen. A magyar irodalmat és abban a verset megközelíteni csak Petőfi felől lehet igazán. Pedig ott van Janus Pannonius (1434–1473), akit azért állítanak legelső magyar költőként az időbe, hogy lehessen araszolni körülötte. A nagy humanista Janus már Padovában megtanulta, az örök igazságok csónakokban szállnak a himnikus időben; megközelíteni azokat csak énekben lehet.

A magyar nyelv is hamarább altatott, riasztott énekben, mint paragrafusokban. A skót anyának egyik karjáról a másikra repülő picikéje is énekel abban a reményteli távolságban, akár a magyarka édes, tova Gyulakután. A tanító néni ha ezt magyarázza az első osztályban, a kicsik teljes bizalommal elhiszik. Petőfi Sándor ezek szerint maga a hatalom, és a világ szívesen haladna a skót Burns meg a magyar Petőfi dalai szerint.

A magyar költészet sem lett, hanem kiemelkedett a lelkek között. Megszemélyesedett József Attilában, Ady Endrében, Illyés Gyulában, Petőfiben, sokakban. Nekünk, ma még élőknek, sejtenünk és sejtetnünk kell, mit hoz a jövendő. Bizonyosan csak azt állíthatom, hogy tengernyi nép, népek igenis hisznek az igazmondó dalosoknak és énekeknek, maguk is fölszállnak lélekmagasra. A költészet segít százezreket fáradhatatlanná válni.

A holtak fáradhatatlanok, mégsem kívánkozik abba a világba a költő, az életet megéneklő pásztor, a fűre hajló öregasszony, hogy megcsókolja leheletével a tavaszt. Ének- és lélekmagasban képes hinni a nép az igazságban. Istenhit sem állhatott volna össze enélkül. A magyar dal és dalnok is milliárd hópehely és fűszál között kapott bizalmat és ezzel jogot fölesküdni életigazságra és tisztes fáradhatatlanságra, míg él és világít az élet igaza. A holt költők fáradhatatlanok, míg az igazság kórusa köt össze nemzetté foszlékony tömegeket.