Az aranykincs története

A ház valamikori rangját messziről jelezte a fehérre meszelt kőkerítés és három kapuláb. Egy ízben megkérdeztem nagytátát, mi igaz az aranykincs történetéből. Behunyta a félszemét, de nem az ilyenkor szokásos mordsággal, hanem titokzatosan, a közlendő fontosságát előrebocsátva. Nem látott ő semmiféle álmot, nem talált semmiféle aranypénzt. Urakat fuvarozott a borosnyói vonathoz és akarva nem akarva kihallgatta, amiről ők ketten beszéltek. Az egyik utas gazdag kovásznai ügyvéd elmondta társának, hogy sürgősen el kell adnia, akár áron alul is, zágoni örökségét, mert katonatiszt fia kártyaadósságba keveredett. Ha nem fizet határidőre ki kell lépnie a hadseregből vagy végeznie magával. A summáról, a ház áráról is szó esett és arról is, hogy mennyit lenne hajlandó lealkudni belőle a tulajdonos.

Két nap múlva Deák Antal befogta a lovait és Kovásznáig meg sem állt. Elment az ügyvéd irodájába, elmondta mi járatban van, s letette eléje a borjak, csikó, széna, stráfszekér eladásából, a rokonságtól és régi kuncsaftjától egy fás zsidótól kölcsön kapott pénzt. Valamicske hiánnyal, kevéssel, nem sokkal, hogy a borosnyói úton hallott kisebb összeghez igazodjon. Vigyázott, kútba ne essen a jó vásár. Így a falu ámulatára gyorsan, váratlanul került Deák Antal tulajdonába a hosszútizedi rangos belsőség. Amit az emberek megmagyarázni nem tudtak, mit rejtély fedett s ráfogták: csoda történt. Vagyis lángot ontó bodzabokor és az amúgy is nagy betyár Deák Antalnak megmutatkozó kincs. Történt ez 1890-ben, két évvel nagytátá házasságkötése után. Amikor a házasságlevél szerint nagymámá, Csoma Mária „huszonnégy éves hajadon” volt, ura pedig „huszonhét éves, törvényesen elvált”.