Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A tolvaj bundában jár

Alkoholos mámorban fetreng a házban Pista bá. Nem a józan természetéről hًíres. Néha kocsmázik, máskor magányosan iszik. Felesége évekkel ezelőtt meghalt, azóta egyedül él. Egyébként még így is egészen takaros gazdaságot tart. Tyúkok, tehén és frissen vásárolt malac, hiszen a házi szalonna akkor is jár az embernek, ha egyedül él, ha pityókás is.

Május van. Lágy, langyos szellő hordja a boroszlánfa illatát szerteszét a határba. Pista bá fortyogó, részeges éneke némi dallamot visz az éjszakába. Egyszeriben azonban megtörik. Az alkoholtól kábult férfi kutyája hangját véli felismerni. Biztos valami vad jár a ház körül. Aztán valami egészen éles hang vág utat magának az udvaron. A részeg gondtalanság egyszeriben elillanni látszik: ez a malac hangja! A nemrég vett malacé… Elönti a vér az agyát.

„Lopják a malacot! Na, meg állj, te gazember, úgy beléd ütöm a villát, hogy reggel keresztülsüt rajtad a Nap! – pattan fel szinte kijózanodva. Kitántorog a ház elé. Ott a ganéhányó villa. Kézbe veszi, és elindul megvédeni tulajdonát. Odaérve az istálló ajtajához, tisztán hallja a malac hangját. Benyit. Egy nagydarab, barna bundás férfi próbál menekülni a ganéhányó lyukon a malaccal a hóna alatt.

– Megállj, te tolvaj fattyú! – üvölti, s a villát teljes erőből az illető farába vágja. Ekkor a malac elszabadul és kiszalad a Pista bá által nyitva hagyott istállóajtón, a tolvaj pedig kiugrik a lyukon, és szalad… a villával a hátsójába. Csak szalad, vissza se néz. Pista bá ordítozik, üldözőbe veszi, de még a lyukig sem ér el, a szilvapálinka taszít egyet rajta, és belezuhan arccal a ganéba.

Reggel ott ébred fel, keresi, de a malac sehol. Már abban sem biztos, hogy úgy történtek a dolgok, ahogy emlékszik. Úgy dönt, inkább hallgat az egészről, nem mondja el senkinek az esetet, még kiröhögnék…

 

***

Két év telt el az eset óta, a malac sohasem került elő.

Pista bá a kocsmában, magányosan iszogatja a savanyú lőrét, amit bor gyanánt árul a kocsmáros. Egy másik asztalnál az erdész borozgat az egyik nagygazdával, így akaratlanul is hallja, mit beszélnek azok ott ketten.

– Feri bátyám, csuda dógot láttam a Hatod-tetőn. Megyünk bélyegezni a csapatommal, s egyszer az egyik emberem elkezd üvölteni, hogy valamit talált.

– Mit na? – kapja fel a fejét a nagygazda.

– Hát, úgy képzelje, egy nagy medvének a maradéka vót. Már régebbecske mehetett kárba, mert a csontjait letakarították már a varjak, csak a karmairól s a szőriről ismertük meg, hogy medve vót. De nem ez a legérdekesebb, hanem, hogy a csontváz hátsójában egy ganyéhányó villa vót… Eleget találgattuk, hogy kerülhetett az oda, de senki se vót elég okos hezza. Úgy nézett ki, mintha valaki a csontvázba dugta vóna az ágait, pedig egészen jó villa vót.

Pista bá megtikkad a bortól, elkezd fulladozni, majd egetverő kacagásba tör ki.

– Mi esett olyan jól Pista bátyom? – kérdi meglepődve az erdész.

– Csak elképzeltem magam elé azt a vadbarmot, aki a medve seggibe döfi a villát – feleli Pista bá cinkos mosollyal a szája szélén, elégedetten ürítve ki poharát.

Bartha Lóránt

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás