Életét adta a pixelért

Láttam nemrég a hírekben, hogy kiesett egy 15 éves, nagyszebeni kislány a 9. emeleti tömbházlakás erkélyéről, ahol hét társával együtt próbált szelfit készíteni. Egy szociológus szerint ez azt jelenti, „működik a természetes szelekció”. Én nem szeretnék ennyire nyers lenni. Senkit sem akarok elítélni, de a ma nemzedéke, vagyis a jövő felnőttei legtöbb esetben szalagra gyártott konzum idióták lesznek (tisztelet a kivételnek). Azt teszik, azt nézik, azt kedvelik, azt hallgatják, amit épp az internet mögött lapuló multik szeretnének.

Mindig is azt vallottam, hogy a technológia már rég beelőzte az embe­rek tudati és érzelmi szintjét, és a magunk primitív módján nem tudunk mit kezdeni azzal a tömérdek lehetőséggel, amit a web kínál, így alapösztöneinkre hagyatkozunk, pl. szexualitásra, amit a fejlesztők ki is használnak, a fogyasztók pedig beállnak, pózolnak, csücsörítenek, mintha eladó lenne az egész énük. Mindez miért? Ennyire nincsenek valóságos barátai a mai fiatalnak, hogy online kell eladnia magát néhány „kedvelésért”? Ennyire sablonszerűek lettünk, hogy nem vagyunk többek egy jól beállított fényképnél, pár címkénél? Miért nem képes a fiatalok többsége értelmesen kihasználni az internetet, mondjuk önfejlesztésre, tanulásra? Mert ha a cikkben szereplő lány nem az árral sodródott volna, hanem mondjuk e-könyvet olvasott volna, még élne.

És tudják, mi a szomorú? Nincs, aki segítsen rajtuk, aki a helyes útra terelje őket, mert sok esetben a szülőnek, tanárnak, tanítónak is első dolga a Facebook, a macskás képek megosztása, a receptek, autók lájkolása, és csak utána az otthona, a családja. Akkor mit várjunk el a fiataloktól?

Fülöp András, Sepsiszentgyörgy