A toll végén: M. Simon Katalin

Sepsiszentgyörgyön születtem, Székelyudvarhelyen szereztem tanítói diplomát. Tanítói hivatásom Besztercén, az Andrei Mureșanu Líceum magyar tagozatán teljesedett ki. Nyugdíjazásom után családommal hazaköltöztünk szülővárosomba, Sepsiszentgyörgyre.

Mióta írok? Kezdetben volt az olvasás. Zsenge gyermekkorom óta mindent elolvastam, ami utamba került. Irodalmi ízlésemet és egyéniségemet azonban meghatározóan befolyásolták Jókai Mór romantikus regényei, Tolsztoj és a francia irodalom klasszikusai, valamint Arany János költészete.

Tanítói tevékenységem ideje alatt születtek első gyermekverseim, amelyekben az olvasó megtalálja a mindenkori gyermek tarka-barka egyéniségét, azt a színes világot, amelyben a gyermek kiéli mozgásvágyát, a benne tomboló egészséges energiát, amely minden ritmusok és rigmusok forrása

Gyermekekhez szóló verseim ez évig öt kötetben jelentek meg. Meséimet olyan gyűjtemények tartalmazzák, mint Kárpátok kincse, Zöldfülű Péter, valamint saját mesekönyveim, mint a Ló-havas meséje és Szelíd mesék a vadonból.

A kis sün álma

Fűlevélen csillogott egy
harmatcsepp ezüstje,
arra ballagott a kis sün,
nézte, nézegette.

Bámulta a fényes gyöngyöt,
hisz ilyet nem látott,
tetszett neki, s örömében
szőtt szebbnél szebb álmot.

Hogyha az enyém lehetne
e csodák csodája,
az orrom hegyén hordoznám,
hogy mindenki lássa!

De mikor az orra hegyét
hozzáérintette,
összetört a fényes gyöngyszem,
és víz lett belőle.

A pórul járt szarka

Csön-csön gyűrűkarika,

ellopta a szarka,

csillog-villog aranya,

felkacag a napra.

Szarka viszi csőrében,

rejtené a fűbe,

perdül-pattan a gyűrű,

csirr-csörög a szarka,

ám az arany karikát

egy napsugár felkapja!

Égen, földön, víz alatt

Betűk, szavak, mondatok…

Rájöttem! Nincs több titok.

Olvasok. S ez a csoda,

nem múlik el már soha.

Ha könyvem lapozhatom,

az boldogság. Jól tudom,

ő mindig velem marad,

égen, földön, víz alatt.

Éjszakai kaland

 Ráborult az este erdőre, mezőre, a tyúkok is elültek a kakasülőre. Alszik minden jószág, elnémult az udvar, a hold is megpihenni egy felhő mögé tart. Koromsötétségbe burkolózott minden, egy kutya se vakkant az éjszakai csendben.

Erre várt a vörös, csalafinta róka, rég volt már az ebéd, és korgott a gyomra. Elindult hát csendben erdei lakából, nesztelenül lépett ki a rókalyukból. Száraz ág se reccsent a lába nyomában, míg elért az első házhoz a faluban. Addig ólálkodott a kerítés körül, míg a fényes telihold kibújt a felhők mögül. Körútjára indult, a magasból figyelte, hogy itt lenn a földön csend van, minden rendben. Megtorpant, és nyomban földhöz lapult a róka, várta, hogy az égi őr a lámpáját eloltsa. Majd a palánkon egy rést megpillantott, rajta át nyomban be is furakodott. Most légy okos, róka, szedd elő az eszed! A tyúkokhoz érned nem lesz könnyű neked! Ott a ketrec mellett a házőrző Lompos, véle ujjat húzni bizony nem tanácsos!

Töprengett egy percig a szemfüles róka, míg fondorlatos tervét gyorsan kigondolta. Faltól falig osont, az ólat megkerülte, hogy az alvó kutya észre ne vehesse. Aztán alattomos módon nekilátott, s a tyúkketrec alá egy mély gödröt ásott. Ott akart a hamis bejutni az ólba, rátörni az alvó, ártatlan tyúkokra.

A kakas volt az első, aki megérezte, hogy veszélyben vannak, s a tyúkokat költötte. Lompos is felugrott, a zajt megneszelte, a róka kócos farkát rögtön észrevette. Éppen iparkodott bejutni az ólba, mikor a jó kutya a farkát elkapta. Odabent a tyúkok, együtt a kakassal, csőrükkel csípték, vágták a szárnyukkal. Kint a kutya húzta, dühösen rángatta, azt hitte a róka, reng a föld alatta! Rohant a gazda, kezében vasvilla, felébredt a szokatlan éjszakai zajra. A ludak is szaladtak, nyakukat nyújtva, sziszegtek, gágogtak a rémült tolvajra.

Kellett neked lopni, te, ravaszdi róka, kívánni a másét, járni a tilosban? Menekült a hamis verve, megtépázva, kergette őt Lompos, a gazda a nyomában.

Mire gazda s kutyája hazaérkezett, a felbolydult majorság elcsendesedett. Az udvarban az élet rendben folytatódott, miközben a sötét égbolt pitymallott.