Csütörtök délután folyamatosan zuhogott az eső az Úzvölgye felett fityegő fekete fellegekből. A kövér cseppek sem tudták azonban lemosni a magyar haditemető védelmére összegyűlt és imára kulcsolt kézzel egymásba kapaszkodó mintegy háromszáz személy arcáról az aggodalmat. Alig néhány száz méterrel odébb ugyanis harsogó zene és duhajkodás zaja tépte szét a helyszínen megszokott kegyeletteljes csendet.
Az idő múlásával a ricsaj egyre erősödött, mert a Moldva felől érkező hangoskodók száma folyamatosan nőtt. A közelükbe férkőzve ugyanakkor megállapíthattuk, hogy sok leitatott, felheccelt, emberi mivoltukból kifordult sötét alak is gyülekezik az utat egyelőre lezárva tartó csendőrsorfal túloldalán. Ennek ellenére őket is továbbengedték, így nemsokára már közvetlen közelről, gyűlölettől habzó szájjal szidalmazhatták a sírkert előtt élő láncot alkotó és hangosan imádkozó magyarokat.
Várható volt tehát, hogy bármikor elszabadulhat a pokol, ami hamarosan be is következett. A csürhe egy része ugyanis oldalról bejutott a haditemetőbe, és darabokra törte a bejárati székelykapu szárnyait. Így már elölről és hátulról ütlegelhették az ott továbbra is békésen imádkozókat, akik végül kénytelenek voltak félrehúzódni a kétirányú támadás elől. Az alja népség pedig diadalittasan tombolt a törvénytelenül kialakított ortodox parcellán emelt betonemlékmű körül, kidobálván a benne nyugvó 19 honvéd nemzetiszínű szalaggal körbefont mogyorófa-keresztjeit.
A történtek újra bebizonyították, hogy Románia hadjáratot folytat magyar nemzetiségű állampolgárai ellen, és megfélemlítésük, valamint megalázásuk érdekében immár a temető- és sírgyalázástól sem riad vissza. Másképp nem kerülhetett volna sor az Úzvölgyében elkövetett törvénytelenségek sorozatára, illetve a román–magyar ellentét robbanásveszélyig való szítására. És a környéket ellepő csendőrök, valamint rohamrendőrök nem viselkedtek volna olyan elnézően az elborult agyú csőcselékkel, mint ahogyan tették. Ugyanakkor az ország fegyveres testületeinek képviselői sem tisztelegtek volna egyenruhába bújva az önkényesen létrehozott, és erőszakosan elfoglalt emlékhely felszentelésén, megáldásán és megkoszorúzásán.
v.Seres Ferenc
Siralmas , események mely előrelátható volt.
Ezen gyalázat cseppjei már a poharat tetézte .
Nagyon féltem az összecsapástól ami végzetes lett volna .
Igen kész tragédia , mivel a dühödt részeg állatok elméje nem működött csak a székekyt látták maguk előtt kit taposni akartak , nem a temető földjét.
Ha valaki a temetőbe a indúl , ünnepi ruhát vesz fel S nem szítja az ördögöt a testében alkohollal.
Emberiség érzet és tisztelet sajnos és való , megbukott.
Tisztelettel
v.Seres Ferenc Partiumi költő.