Cinegeélet

A viharos időjárás számos kistestű énekes madarat sodor veszélybe. Ilyen bajba jutott kis szárnyast talált a szomszédom egyik reggel, amikor kiment az udvarra. Egy kis széncinege-fióka feküdt átázva, átfázva a kapu előtt, a földön kimerülve.

Tenyere közt hozta át, hogy gondoskodjak róla. Tavaly egy vörösvércse-fiókát mentettünk meg így. Most a kis cinegén van a sor.

Átvettem a madarat, és első lépés az volt, hogy meleget biztosítsak számára. A csirkék nevelésénél használt infraégő most jól jött. Elég hamar virgonccá vált a kis árva. Már csak az élelmezéséről kellett gondoskodni.

A cinegék állandó madaraink közé tartoznak. Ami azt jelenti, hogy egész évben láthatjuk. Mégis télen figyelünk fel rájuk, mikor megjelennek a téli madáretetőknél, és szorgalmasan hordják a napraforgómagokat, vagy akrobata ügyességgel csüngenek a kifüggesztett szalonnacsíkon. Azonban csak télen térnek át a magevésre. Tavasszal, nyáron rovarokkal táplálkoznak, és a fiókákat is rovarokkal táplálják. Tehát rovart kellene neki fogni. Csakhogy a cinegeszülők perecenként többször is megetetik a fiókákat. Ha átvenném a szerepüket, egyébre nem maradna időm.

Sejtettem, ha a cinegefióka a szomszédban volt, akkor a szülők is a közelben kell legyenek. Pár nappal korábban már hallottam a fiókák élelemkérő hangját, magamban el is könyveltem, a téli madáretetőre járt cinegék közül valamelyik pár költött a közelben.

Egy használaton kívüli élőpatkányfogóba tettem a fiókát, és árnyékos helyre helyeztem a szilvafa alá. A macskáktól nem kellett tartsak, mert Csibész, a kutyám arról gondoskodott. Már csak a szülők kell megtalálják a fiókát. Húsz perc elteltével ez meg is történt, megjelent az egyik szülő, és a rácson át elkezdte etetni a fiókát.