Mit ér a titán?

A tanító úr az életét betöltő feladatként vállalta hivatását. Annak idején, mert mindennek megvan az ideje, akár a szalmakalapnak, a szerelmet is elfogadta a hivatás mellett mindent betöltőnek. Még annak idején mondta az óvónőnek, későbbi feleségének egy kiránduláskor, hogy legnemesebb intézmény az ember életében a házasság, nem is bonyolítva az időt, az erdőt, mezőt a belső „kilátásokkal”. Ez a falu engem sose vett be, én öleltem magamhoz mindenestől.

Most mindennap úgy közelített az iskola felé, mintha a bíróságra idézték volna. Bíró úr, én fölkészültem. Igen, mindenre fölkészült, amikor kórházba kellett menekíteni tizenhat éves lányát. Azokban az első órákban megélte a földindulást magát, meg az erdő eltűnését, meg a tűzvészt is.

– Sándorom, nyugodj meg, nem visz ez jóra, tudhatod, okos vagy, tudhatod, Sándorom…

Akkor már világosan megértette, operálni kell a lány gerincét. A szénapadlásról esett le a csűrben. A mentő hangja a saját sikoltása volt. Percek alatt elvitték. Másnap az orvos behívta a megyei kórházba. – Kaszás úr, a lányát meg kell operálni. Ez a törés kezelhető, csak… hogy is mondjam, szóval költséges. Az állami biztosító vállalja egy részét…

Csak annyit tudott kérdezni Kaszás Gergely, hogy mit kell tennie. Az orvos elmondta, a gerinc- és bordasérülést, törést nem szabad a hegedésre bízni ebben az esetben. Létezik egy drága fém, a titán, azt kell használnunk beépítve. 

Az iskola hol eltűnt a szeme elől, hol fenyegető óriás épületre nőtt, a rettegés épp így váltakozott benne. A mindent, a beteljesedést élte házassága első napjától a kis pillangó megszületéséig és azon innen, naponta. Most retteg a föld is.

– A találkozás egyezik a szándékolással… Minden így volt bennem mindig, doktor úr. Tanító akartam lenni, nagytatám is az volt. Elértem ezt. A feleségem…

– Gergely, ne akarjon egyszerre mindent elmondani naponta. Ez nem sebészet, pszi-chi-at-ri-a. A gyönyörű lányára vigyáznak a sebészek, és maga ne reszkessen, hanem gondolkodjék.

Titánból tesznek neki gerinccsigolyát, bordát, te jó Isten, Emmuskám, mi lesz ott, mi lesz vele? Ha eladhatnám az életem egy részét… mennyi titán kell s honnan annyi pénz… Volt olyan állapotban is már, hogy szépen berendezett kórházi szobába tették, nem erővel, nem, saját lábán ment a két orvos között, akik elmagyarázták, ez nem cella, maga szabad, de este be kell az ajtót zárni, a szomszéd szobában alszik majd az a férfi, aki mindenütt vigyáz magára pár napig.

Az ablakkal szemben levő hegyoldal erdeje a tegnap eltűnt a szeme előtt. Jelentette a főnővérnek, írásban az orvosnak. – Az én lányom nem mehet haza a kórházból doktor úr, amíg én itt vagyok. És omlatag az oldal, mert lekaszálták az erdejét.

Emma, a felesége már átköltözött a sebészetről a pszichiátriára. – Lelki beteg, doktor úr? Az lett az uram? Most mi lesz vele? Azt telefonálta, azt, el kell adni a házat, meg kell venni a titánt a kislányunknak. Azért tiltották el az okos telefonját… Akkor kapott megint rohamot…

A főnővér sokat beszélt vele, maga gondozta, látta el tanácsokkal. Az orvos egyszer meg is dicsérte, hogy tanára lett a megrendült tanítónak. Kaszás Gergely kora reggel döngetett az ajtaján. Nyitotta az ügyeletes nővér. – Eltűntek az éjjeliszekrényemből a jegyzeteim. Ellopták? Tilos volt? – Az ágya mellett térdelt a paplanra borulva, zokogva. Hívták a feleségét, jöjjön, de ne pánikban, mert akkor be se engedik. Emmus érkezett, virágot meg borvizet hozott. – Mondtam neked, egy fillért se költs, kell minden pénz a titánra… Elvesztettem, elvitték a jegyzeteimet, amire leírtam mindent az internetről, a titán egy átmeneti fém, a legértékesebb fém, nem korrodál, tudod, mi a rozsdásodás, a titánt klór, sav, semmi nem kezdi ki, a titánt meg kell vegyük Emmus, a lányomért kaszáltatták le a hegyet teljesen, mondta az orvos az éjjel, a jegyzeteimben van a gyógyulása, jaj Istenem, mivé leszek a lányom nélkül, gyermekem nélkül!

Akkor jelent meg a főorvos, fülig érő mosollyal. – Kaszás, a jegyzeteit én vettem el. Megvan a titán, rá se gondoljon, összedobtuk a pénzt. – Két fiatal férfi tolta be a kocsit, azon ült Kaszás Katalin mosolyogva. Kaszás kinézett az ablakon, és látta tulajdon szemeivel, hogy az erdő visszanőtt, még sűrűbb és zöldebb, mint valaha.