Zenei gegből sikertörténet

A Sing Sing, Junkies, Sex Action és Action tagokból álló, hazai örökzöldeket külföldi rockhimnuszokkal összegyúró Zorall zenekar nemrég a kézdivásárhelyi Borudvarban koncertezett. Lévai Hangyássy Lászlóval, a zenekar basszusgitáros-menedzserével a koncert előtt beszélgettünk.

– Honnan jött az ötlet, hogy magyar előadók szövegeit külföldi zenekarok dalaira énekeljétek?

– A Zorall egy kis zenei gegként indult, először nem is gondolkoztunk azon, hogy koncertezzünk. Elkezdtük összefabrikálni a dalokat, jókat röhögtünk, és miután összeállt nyolc dalunk, megmutogattuk a haveroknak. Felhívtak a Sziget Fesztivál szervezőirodájából, hogy szeretnék, ha koncerteznénk a táncdalfesztivál sátorban. Mondtam, még nem túl színpadképes a produkció, mindössze nyolc dalunk van, de azt válaszolták, nem gond, csak játsszunk. Elmentünk, a sátor csurig telt, és miután eljátszottuk a dalokat, követelték a ráadást, de nem volt több dalunk. „Akkor játsszátok el még egyszer”, mondták a szervezők, és az volt az a pont, amikor úgy éreztük, lehet, kicsit komolyabban kéne vennünk ezt az hobbyt.

– Akadtak jogdíjgondok?

– Hozzáláttunk összerakni egy lemezanyagot, és ennek akkora sikere volt, hogy gyorsan be is tiltották. Akkor még voltak kereskedelmi televíziók, amelyek előszeretettel hívtak zenekarokat reggeli műsorokba, és eljátszottuk az AC/DC Thunderstruck című dalát Szűcs Judith Táncolj még kompozíciójával, és az EMI kiadó egyből megkereste a mi kiadónkat, hogy azért ez nem így működik. Utána próbáltunk engedélyeket kérni, ami komoly macera, több embert igényel. Elkezdtük az egészet tudatosan csinálgatni, és már nyolc albumunk, több arany- és platinalemezünk van, ami nem kevés ma, amikor a lemez már nem praktikus, hiszen a fiatalokat nem a teljes album, hanem egy bizonyos dal érdekli mindössze. Emellett az emberek felületesen hallgatnak zenét, nem úgy, mint régen. De még vannak őskövületek, akik megveszik a lemezt, kinyitják, megnézik az információkat, meghallgatják, így próbálnak maguknak zenei élményt szerezni.

– A legújabb, Presszó Metál című album a Zorall-diszkográfia eddigi legkeményebb darabja. Mi a története?

– Ami igazán közel állt hozzánk, az a rock and roll és a ska, úgy vélem, utóbbit mesterfokon játsszuk. Azonban Attilával (Barbaro Attila gitáros – szerk.) mindig megvan, melyikünk választ lemezcímet, és ez az ő agyszüleménye volt. Először furcsán hangzott a Presszó Metál, de addig masszíroztuk magunkba, míg rájöttünk, hogy jó lesz. Konceptlemez, a címhez igazodva metal-stílusban gondolkoztunk, így jött a Judas Priesttől a Painkiller, a Pantera dal és az összes többi. Hadd dicsérjem meg a grafikusunkat, Gróf Balázst, aki a borítóval nagyon ráérzett erre a dologra.

– Nemrég gitáros fronton változás történt a zenekarban.

– Mindig azt szerettem volna, ha mindenki számára a Zorall a legfontosabb. Weisz „Kicsi” László ezt nem tudta vállalni. Sajnáljuk, jó volt együtt dolgozni, ám neki a Kalapács zenekar fontosabb. Nekünk meg kéznél volt Bence fiam, aki 13 éves kora óta folyamatosan a zenekar mellett van, és sokszor „egyedül is elvitte a balhét”.

– A Sing Sing és a Zorall mellett sokáig ott volt a Ramones Mania is, ami azonban egy idő után megfáradt.

– Azzal a zenekarral úgymond a fiatalságunkat próbáltuk újból átélni, a Ramones-dalok bennünk voltak. Úgy vélem, a punkzene alapja a Ramones, és erről szívesen vitatkozom bárkivel. Elmondhatom, hogy az eredeti dobossal, a magyar Tommy Ramone-nal volt egy közös koncertünk. Rengeteg turnénk volt külföldön, azonban egy idő után megfáradt a dolog. Ám ez nem baj, tartottunk hat év szünetet, most egy kicsit újragondolva, ismét jó érzéssel, mosolyogva csináljuk.

– Nemcsak zenész, hanem menedzser és producer is vagy. Kényszerből lettél menedzser?

– Pontosan. Nagyon tudatosan készültem erre a szakmára: zeneiskola, satöbbi, hiszen már gyerekkoromban tudtam, hogy semmi más nem érdekel. Ha egy zenekarban láttam, hogy nem működik a dolog, igyekeztem továbblépni, és ezt minden fiatal zenésznek javaslom. Az első profi formációmban, a Sing Sing-ben volt egy önjelölt menedzserünk, aki azonban nem értette a dolgát, nem foglalkozott a zenekarral. Már éjjel azon morfondíroztam, hogy fel kell hívni ezt-azt-amazt, és reggel figyelmeztettem erre. Egyszer csak arra gondoltam, miért nem hívom fel én ezeket az embereket, így átvettem a helyét. Szép lassan épült a kapcsolati köröm, rájöttem, van érzékem ehhez. Ám veszélyes ez a dolog, mert emiatt kevesebbet tudok gyakorolni. Otthon van egy kis stúdióm, és mindig mondom, most hozzálátok az új dalokhoz, csak éppen felhívom ezt, elintézem azt, majd, mire végzek, gyakran már nincs kedvem hangszert fogni. A kettő nehezen megy együtt úgy, hogy mindkettőt jól csinálja az ember, de szerencsére, a régi időkből azért még maradt közöm a basszusgitározáshoz.

– A Zorallal évente megrendezitek a Sörolimpiát, ahogy a kirándulás jellegű erdélyi turnékat is.

– Ez az én munkamódszerem. Már a `90-es évek elején elkezdtem táborokat szervezni a zenekaroknak, amelyekkel foglalkoztam. Úgy gondoltam, mivel ezek a zenekarok nem szerepelnek túl sokat a médiában, ki kell építeni egy olyan közönségbázist, aki elkísér minket bárhova. Így lettek a táborok, a Sörolimpia, amit húsz emberrel kezdtünk, és már húszezernél tartunk. Ezt az utazós dolgot is már a `90-es években csináltam Felvidéken a Junkiessal, a Zorallal 6–7 éve kezdtük el Erdélyben. Erdély mindig szívügyünk volt, de nem hívtak ide játszani soha. A mai napig egyelőre a gyergyói EMI-táborba hívnak csupán a fesztiválok közül, és úgy gondoltam, ha nem megy a hegy Mohamedhez, akkor megfordítjuk. Elkezdtük csinálni, és mindenki szereti. Most 86-an vagyunk, szervezett programok, szállások vannak, a résztvevőknek csak be kell ülni a buszba, mi meg visszük-hozzuk őket.

– Ismét működik a Sing Sing is.

– A Sing Singgel, és ez az összes régi visszatérő zenekarra érvényes, csakis a régi korosztályokat tudjuk megfogni, akiket már nem lehet minden koncertre elhívni. Ezért évente csinálunk egy nagy bulit Pesten, emellett itt-ott előfordulunk. Évi 6–8 koncertnél és háromévente egy lemeznél többre ne számítson a közönség, hiszen így minden fellépés ünnep mindannyiunknak. Imádom azt a zenekart, azonban menedzserként látom, hogy nem lehet ebből többet kihozni. Hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy egy ilyen hosszú idő után visszatérő zenekar ott fogja folytatni, ahol húsz éve abbahagyta.

– Készül már a következő Zorall-album?

– Épp néhány perce beszélgettünk az új lemezről, de mivel az aktuális albummal még rójuk a köröket, korai lenne az új dolgokról beszélni. Egyébként a Presszó Metál decemberben lett aranylemez, és közelítünk a platina felé. Szánalmas, hogy bár kétezer eladott lemez már aranylemez, és vannak zenekarok, amelyek ezt nem tudják elérni. A platina egyébként négyezer lemezért jár. Mi elvagyunk valahogy, a fiatal zenészeket sajnálom, hiszen nagyon nehéz egyről a kettőre jutni. Hiába mondják, hogy a tehetség utat tör, nem minden esetben van így. Rengeteg olyan zenekarról tudunk, akik többre lettek volna hivatottak, esetleg jóval tehetségesebbek mint mi, és abba kellett hagyniuk.

– Mit tennél, ha ma lennél kezdő zenész?

– Azt nagyon szeretném, igaz, csak az akkori fiatalságom miatt. Harminc éve egy húzásod volt: egyetlen kiadó volt, és ha eljutottál odáig, hogy kiadták a lemezed, ám nem hoztad a megfelelő eladásszámot, elsüllyedtél. Fizetett média volt, a kiadó a meglévő két televízióba befizette a zenekart, tehát híres lehettél, ha olyan volt a produktum. A Sing Singgel szerencsénk volt, jó időben, jó stílusban jelentünk meg, és a kiadónk is megfelelő tőkével bírt, rogyásig tolt minket a tévében, ez meg megindította a zenekart. És ha már megindult a szekér, csak jó dalokat kellett írni, meg helyezkedni. Az volt a szerencsénk, hogy kipattant a fejünkből egy Halál a májra című dal, és az hatalmasat lökött a zenekaron. Jó volt, a Szovjetunióban turnéztunk, zárt városokban játszottunk, ha nosztalgiázni akarok, erre gondolok. Ezzel szemben 2019-ben nem néz televíziót a fiatalság, viszont bármit, amit valaki zeneileg alkot, a világ bármely részén három másodperc alatt le lehet tölteni. Azonban, ha az első három másodperc nem köti le a hallgatót, már el is engedte a dalt. Most megint sok pénz kell ahhoz, hogy egy produkciót be tudj indítani. Ha most kezdeném, és úgy érezném, hogy a zenekarom egyben van, jók a dalok, befizetném magam egy, vagy több tuti produkció elé, próbálnék sokat turnézni, mindenhol ott lenni. Úgy vélem, tízmillió forint nem lenne elég, ha most akarnék befuttatni egy zenekart, hiszen például egy jó minőségű klip milliós tétel. Egyébként meg nincs tuti rendszer, vagy szerencséd van, vagy nincs. Mikor megírtuk a Halál a májra dalt, azt hittük, mostantól rogyásig írjuk az olyan dalokat, de nem: egyszer volt nekünk Budán kutyavásár.