Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kézdin járt a Sétáló Bábszínház

Kézdin járt a Sétáló Bábszínház Cseperedő

Április elején gyerekkacagástól csengett a kézdivásárhelyi Vackor Napközi Otthon: a kicsik a kolozsvári Sétáló Bábszínház előadásán derülhettek. Hajós János bábszínészt ezt követően sikerült elcsípnünk, miközben sietősen csomagolták össze a díszletet, hogy a többi óvoda meghívásának is eleget tehessenek.

 

– Mi az, amiért megéri „vándorbábszínházzal” turnézni?

– Petőfi szavaival élve, „hitvány móka ez a komédia”, de ebbe nőttünk bele, ezt szeretjük csinálni. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, amiért a mai napig abból élhetünk meg, amiben örömünket leljük.

– Hogyan fogadják a gyerekek, népszerű a bábszínház műfaja?

– Én úgy látom, hogy egyre több társulat van, és egyre többen próbálnak gyerekeknek is „eladni” valamit. Szoktam is mondani a pedagógusoknak, ha tehetik, fogadjanak minél több előadást, próbáljanak ki több társulatot, de azért nem árt szelektálni, mivel sajnos nem engedhetik meg maguknak a szülők sem rendszeresen ezt a „lusxust”. Mi immár 18 éve űzzük ezt a műfajt, ennek köszönhetően nagyon sokfelé ismernek az országban, így sikerül „labdába rúgni”, elég gyakran járjuk Erdély városait, falvait, és általában mindenhol nagy örömmel fogadnak.

– Látja-e a gyerekközönségen az előadás alatti reakciókból, hogy milyen „csomaggal” jönnek otthonról?

– Van különbség a vidéki és a városi közönség között. Általában azoknál a gyerekeknél, akik még nem találkoztak bábszínházzal – bár ez mostanában szerencsére elég ritka –, döbbenetes egy-egy előadás hatása, ők sokkal hálásabbak, mint a városiak. Szokták is mondani, és nem csak bábosok, hogy a vidéki apróságok manapság civilizáltabbak, amin azt kell érteni, hogy általában kicsit fegyelmezettebbek, inkább megjelenik bennük az a bizonyos jóérzés az idegennel, az előadóval szemben, míg a városi gyerekeket többféle inger éri, többféle előadást láttak már, zajosabbak.

– Miután több ezer gyerekkel találkozott, hogy véli, van abban igazság, hogy már nem életük része a mese?

– Azt gondolom, az igényesebb családokban a mesélésre mindenképpen gondot fordítanak, ahogyan az óvodákban, iskolákban is adnak erre. Olvasnak a gyerekeknek, a kicsik rengeteg történetet megismernek, és hiszem, hogy mindenképpen „erőltetni” kell ezt az alternatívát a tévével, számítógéppel szemben. Ugyanakkor nekünk nem ez a célunk, nem a történetmondás a műfajunk. A bábszínház dolga nem az, hogy elmeséljen egy történetet, hanem, hogy eljátssza azt. Felolvasni bárki képes, ez is szükséges és nemes dolog, ám eljátszani sokkal izgalmasabb és bonyolultabb. A gyerekek ennek megfelelően bekapcsolódnak, velünk együtt részt vesznek a jelenetekben, szurkolnak, beleszólnak, és mi hagyunk is teret az interaktivitásnak. Az a jó előadás, amikor az ember eléri, hogy valamelyest improvizációnak tűnjenek a jelenetek, és a gyerek elhiggye, ő is alakítja a történetet.

 

A kéttagú Sétáló Bábszínház a korábban a kolozsvári Állami Bábszínház társulatában dolgozó két bábszínész: Hajós János és Juhász István Géza találkozásából alakult ki. A társulatnak nincs saját előadóterme: iskolákban, óvodákban, vidéki kultúrházakban, szabadtéren is játszanak. A bábelőadásokon kívül hagyományőrző íjászattal is foglalkoznak és kézműves-foglalkozásokat is tartanak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás