Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is veretlen az OSK

Továbbra is veretlen az OSK Sport

Győzelemmel felérő döntetlent játszott a listavezető Viitorul ellen a Sepsi OSK, a piros-fehérek a mérkőzés legutolsó percében mentettek pontot Hagiék ellen. A fordulatos, izgalmas találkozó a szentgyörgyiek negyedik döntetlenjét jelentette ebben az idényben, és egyben azt is, hogy nincs már hibátlan csapat a labdarúgó I. ligában.

Tovább kell várni a Sepsi OSK első hazai győzelmére 2019-ben, a hétfő esti összecsapást megelőző nyolc mérkőzésen tudniillik három döntetlent és öt vereséget könyvelt el a piros-fehér mezes gárda. Nyilvánvaló volt, hogy a Román-kupa és Szuperkupa-győztes Viitorul ellen nem lesz könnyű dolga László Csaba legénységének, amelyre még rátett egy lapáttal Niczuly Roland bemelegítés közbeni sérülése. A helyére lépő Fejér Csongor Bélának alig volt védenivalója a mérkőzés elején, a szentgyörgyiek legnagyobb helyzetét az ellenfél kapusa, Cătălin Căbuz hiúsította meg, miután Peter Gál-Andrezly 20 méterről ráküldött lövését hárította. A gólcsend a 37. percben tört meg, amikor Nicolae Carnat pazar mozdulattal küldte a labdát a bal alsóba (1–0). A dolog pikantériáját adja, hogy a 21 éves támadó épp a Hagi Akadémián nevelkedett.

A szünetben a román futball legendája valószínűleg alapos fejmosásban részesítette labdarúgóit, mert a második félidőben elszántabban futballoztak, és gyakorlatilag az első támadásukból kiegyenlítettek Andrei Ciobanu látványos távoli bombájával (1–1). Jóformán fel sem ocsúdtak a piros-fehérek a kapott gólból, amikor újra rezgett a hálójuk. Hrvoje Barišić szabálytalankodott a tizenhatoson belül Andreas Calcan ellen, a játékvezető befújta a büntetőt, amit aztán Eric de Oliveira értékesített, és az 52. percben vezetett a Viitorul (1–2). A brazil játékos 63. gólját szerezte a román élvonalban, és mindössze egy találat választja el attól, hogy megdöntse honfitársa, Wesley da Oliveira rekordját, aki a maga 64 góljával a legeredményesebb idegenlégiós a román bajnokságban.

Hirdetés
Hirdetés

A Sepsi OSK játékosai nem adták fel, és bár próbálkozásaiknak rendre útját állták a tengerpartiak, a folyamatos beadások a hosszabbítás 3. percében mégis góllá értek: Gál-Andrezly remekül vette észre a konstancai védők közül kimagasló Rachid Bouhennát, aki a maga 1,91 centijével közelről a kapuba bólintott (2–2). Értékes döntetlent ért el a Sepsi OSK, Hagi Viitorulja továbbra is képtelen nyerni Sepsiszentgyörgyön. Az egyetlen, ami beárnyékolta a parázs meccsfinálét az a László Csaba vezetőedző által kapott piros lap volt, akit edzői pályafutása során először állítottak ki, mégpedig azért, mert az ünneplés hevében belépett a pályára…

Tovább bővült a Sepsi OSK kerete, a klub hétfői bejelentése szerint sikerült megegyezniük a szlovák válogatott Pavol Safrankóval, aki három évre szóló szerződést írt alá a sepsiszentgyörgyiekkel. A 24 éves középcsatár legutóbb a dán Aalborg játékosa volt, de pályafutása során többek között megfordult a skót Dundee United, vagy a felvidéki Dunaszerdahelyi FC DAC csapatánál is. Az előző idényben 40 mérkőzésen összesen 16 találatot szerzett és 2 gólpasszt adott a skót, illetve a dán alsóbb osztályokban. A támadó a tavalyi bajnokság elején rövid ideig már dolgozott együtt László Csaba vezetőedzővel a Dundee Unitednél.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások