Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége megalakulásának huszonötödik évfordulós ünnepségén felvetett ötletem ügyében szólnék e kis jegyzetben. Bizonyára nem került volna erre sor éppen most, ha az egyik legfrissebb tévéműsorban ne szerepelt volna egy örvendetes hír: Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Líceum és az unitárius templom közötti szabad területen nemrég avattak szobrot. Dávid Ferenc egészalakos szobrát.
Egyik kezével a templom irányába int, mintha oda terelné be az arra járókat, másik kezében könyv, az iskola felé fordítva, jelezvén, hogy a tanulásnak nincs helyettesítője. Gergely Zoltán nagyszerű műve egy olyan korszak jelképes üzenete, amikor kisimultak a vallási nézeteltérésektől egyre szaporodó ráncok az arcokon. Lehet, bennem nem fogalmazódott meg ilyen pontosan és világosan a jelképszerűség, de ma már látom, nem volt rossz döntés részemről az a javaslat, hogy Apáczai Csere Jánosnak szobrot állítsunk Sepsiszentgyörgyön.
Csodálkozom, hogy a nagy tanítómester mindez ideig aránylag kevés szobrászművészt ihletett arra, hogy róla bár mellszobrot álmodjék. Miért ne árulnám el, évekkel korábban fogalmaztam meg, hogy valamilyen módon emléket állítsunk a névtelen pedagógusnak, a névtelen tanítónak, hiszen az eltelt évtizedek alatt egymás után születtek ilyen művek bizonyos szakmákat megörökítendő, de talán jó is így, hogy ne azokkal egy sorban, s ne ugyanarra a rendeletre szülessenek a tanítói munkát halhatatlanná tevő alkotások. Aztán telt az idő, és a Névtelen tanító megnevezés konkretizálódott. Azon az évfordulós megemlékezésen fogalmaztam meg, hogy ennek a pedagógusnak neve is legyen: Apáczai Csere János.
Szerencse velem volt: az utánam felszólaló nemzetpolitikai államtitkár azonnal reagált a felvetett ügyre, anyagi támogatást ígért, ha megvalósul a szobor-álom. És nem telt el sok idő: meg is érkezett az anyagi támogatás. És mi helyben topogunk! Legalábbis én csak a botladozásokról tudok, de a szoborállítás holtpontról való kimozdulásáról vajmi keveset. Lehet, hogy le is mondtak róla? Pedig mostanság igen-igen elkelne Apáczai intő szavának hangoztatása, akár szoborba merevítve is!