Magyar államfőjelölt

Majd akkor lesz magyar elnöke Romániának, amikor az Amerikai Egyesült Államokban színes bőrű jelölt nyeri az elnökválasztást, fogalmazták meg többen 1996-ban, amikor az RMDSZ először állított államfőjelöltet Romániában. Hogy mennyire naivak voltak, azt jól látjuk, hiszen Amerikában mindkét lehetséges mandátumát kitöltötte az első afroamerikai elnök, nálunk pedig még mindig a vicc kategóriájába számít a magyar jelölt győzelmi esélyéről beszélni.

Fel is merül ennek kapcsán: érdemes egyáltalán időt és pénzt pazarolni arra, hogy egy biztos vesztes csatába induljon az erdélyi magyarság képviselője. A válasz egyértelműen igen. Nem csak azért, mert az erre fordított, a magyarok által (is) befizetett állami pénzt úgy sem lehetne jobb dolgokra elkölteni, hanem azért is, mert ez egy rendkívül jó alkalom arra, hogy a román közvélemény tudtára hozzuk saját álláspontunkat.

Az ezerfelé húzó román politikai pártok ugyanis egyetlen dologban értenek egyet, de abban nagyon: hogy Románia mintaszerűen megoldotta a kisebbségek problémáját. Ilyen körülmények közepette egyenesen bűn volna elszalasztani azt a lehetőséget, hogy a kampányban részt vevő médiumokat, nem csak a közszolgálatit, hanem a kereskedelmi sajtót is a választási törvény arra kötelezi, hogy egyenlő antennaidőt bocsásson a jelöltek rendelkezésére. Így – ha tetszik nekik, ha nem – kénytelen-kelletlen mikrofonhoz kell engedniük az RMDSZ képviselőjét is, hogy elmondja véleményét, vagy ha kell, vitába szálljon a magyarság ügyével kapcsolatban, és nem csak, hiszen az utóbbi években rendszeresen csak védekezésre jutott idő, már az is jó eredménynek számított, ha sikerült megakadályozni, hogy valamit ne vegyenek vissza, valamit ne tiltsanak be.

Az, hogy jelöltnek egy párton felüli, köztiszteletben álló személyt kellett volna állítani, erősen kétséges, hiszen ezek aligha vannak tisztában a politika enyhén szólva tisztátalan eszközeivel. Vívják csak meg ezt a harcot a politikusok, ezt vállalták, ezért kérték szavazatunkat!