Két gól között a mocsok?

Szeretnék érmekről, sikerekről írni, de a mocskos élet (vagy annak mocskos oldala) újra és újra visszaterel régi témámhoz, a sport és erkölcs viszonyához. A vasárnapi Astra – Kolozsvári CFR meccsen ugyanis Dan Petrescu, a kincses városiak edzője piros lapot kapott, mert minősíthetetlen módon szidta a bírókat, majd csapot-papot hagyva lelépett a stadionból. Ide jutott a különben kedvenc csapatom, mely egyedül volt képes legyúrni a Becali-féle Steauát – miután Pászkány Árpád levette a kezét a klubról. Hogy Dan Petrescu mocskos szájú, összeférhetetlen egyén, nem újdonság, de hogy a CFR jogásza (!) vele együtt hasonló hangnemben ordítozzon, az alelnök pedig simán kijelentse:a szabályok azért léteznek,hogy megszegjék azokat – hát az már sok.

Vállalom a lehurrogást, én egy régimódi, talán más időkből véletlenül itt felejtett maradi vagyok, aki nem bánnám, ha – akár az ókori olimpiai játékokon – a versenyek előtt egy hírnök szétkürtölné: ha valaki tud valami rosszat erről a versenyzőről, szóljon, és akkor azt szépen hazaküldenék. És bizony nosztalgiával gondolok az időszakra, amikor a Real Madrid futballistáitól szerződésileg elvárták, hogy öltönyben, nyakkendővel jelenjenek meg társaságban, mert a klub neve erkölcsileg is kötelez. Mert a sportolóra felnéznek az emberek, a hetvenes években ezért telt meg az ország újszülött Nadiákkal! Balczó Andrásra, Portisch Lajosra, Wichmann Tamásra fel lehet nézni.

Zárjam mégis jegyzetemet kellemesebb gondolattal. A Sepsi OSK – azaz Diószegi úr – nem használta ki a szabályzat által felcsillantott remény-lehetőséget, hogy három-nullás győzelmet zsebeljen be a Clinceni ellen. Tisztességes meccsen csupán egy pontot csikart ki, de megmarad a becsület, ami székely embernél mégiscsak többet jelent, mint a győzelem. Ha a danpetrescuk értenék, de jó lenne…