Mozaik – Állatbeszéd

Kakas kukorékolás, veréb csiripelés, szarka cserregés, mostanában ezek a hangok ébresztenek. Szomszédban a kakas „elállítódott”, minden éjszaka három órakor szólal meg, távolban pedig egy másik társa sem rest és rendszeresen válaszol neki. Így megy ez hajnalig.

Közben kutyák orgonálnak egymásnak, nekik is akad mondanivalójuk. És mire újra álomba merülnék akkor Csibész szedi le a kaput, jön a postás. Ez a reggeli szórakozása, már várja. Úgy tesz mintha ki tudja milyen gonosz kutya lenne, közben az jár ki-be tőle, aki éppen csak akar.

A postás után jön a szarka. Egy magányos példány. Az elmúlt tél folyamán minden nap láttam egy szarka párt. Drukkoltam, hogy rakjanak fészket tavasszal, hiszen alkalmas hely bőven akad. Egy élelmes vörös vércsepár a kert végében egy elhagyott szarkafészekbe költözött be.

A vércsék ebben az évben is ott laktak, vijjogó fiókák jelezték, hogy szaporodott a család. Valahányszor valamelyik szülő élelemmel jelent meg olyan ricsajt csaptak, hogy nehéz lett volna nem észrevenni őket.

A szarkák viszont eltűntek. De az is lehet, hogy az egyik elpusztult és a magányos szarka épp a társa, amely a környéket nem hagyta el. Alkalmanként vitára szálnak egy szajkóval, amelyik egyik nap olyan élethűen utánozta a macska nyávogását, hogy már indultam megnézni: mi baja esett a cicának? Mikor rájöttem a huncutságra, csak mosolyogtam, eszembe jutott az az eset, amikor egy erdőjárás alkalmával ugyancsak egy mátyásmadár egy pillanatra elhitette, hogy egerészölyv kiált a fejünk fölött. Akkor is kitűnően utánozta az egerészölyv „kié” kiáltását, rögtön a hang irányába néztünk, kerestük a ragadozó madarat, de lebukott a hangutánzó.

A szajkó puszta jelenlétével is riadalmat kelt a kistestű madarak körében, amikor megjelenik azonnal jelzik a verebek. De amilyen hirtelen jön, úgy tűnik is el a fák lombjai mögött. Még a kakas is felemeli a fejét szajkó láttán, figyelmezteti a baromfiudvar lakóit, ám a récék, a libák rá se hederítenek, a szárnyán kék tollat viselő madárra.

Kelemen László