Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sportajánló a hétvégére

Sportajánló a hétvégére Sport

Labdarúgás, I. liga

Kéthetes szünet után folytatódik a labdarúgó élvonal pontvadászata, a 13. játéknapon hazai környezetben mérkőzik a Sepsi OSK, vasárnap 17.45-től azt az Astra Giurgiut fogadja, amellyel a hónap végén a Román-kupa nyolcaddöntőjében is összecsap. Az odavágó-sorozat utolsó felvonásában nehéz összecsapásra számíthat a sepsiszentgyörgyi együttes, amely 15 pontjával (2 győzelem–9 döntetlen–1 vereség) a ranglista nyolcadik helyen áll, épp vasárnapi ellenlábasa mögött, az Astra 16 pontot gyűjtött eddig (4 győzelem–4 döntetlen–4 vereség). Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, az eddigi hat bajnokin két döntetlen mellett mindössze egy szentgyörgyi siker született, tavaly novemberben az OSK Tandia góljával győzte le a gyurgyevóiakat. A piros-fehér mezesek maximálisan kihasználták a szünetet, kőkeményen végigcsinálták az edzéseket, és már nagyon várják a bajnokit, amin győzni szeretnének a céljaik érdekében.

A 13. forduló programja: ma 18 órától FC Hermannstadt – FC Voluntari, 20.30-tól Dinamo Bukarest – Medgyesi Gázmetán; szombaton 20.30-tól Kolozsvári CFR – Krajovai U; vasárnap 15.30-tól Academica Clinceni – FC Viitorul, 17.45-től Sepsi OSK – Astra Giurgiu, 20.30-tól Chindia Târgoviște – FCSB; hétfőn 20.30-tól Jászvásári Politehnica – FC Botoșani.

Labdarúgás, III. liga

Rájár a rúd a KSE-re az utóbbi időben, az idei kiírásban még nyeretlen kék-fehér együttes öt pontjával visszacsúszott a tabella 15., utolsóelőtti helyére, és az eddig mutatottnál lényegesen jobb játékra lesz szüksége, ha szombaton pontot szeretne szerezni, 15 órától ugyanis a szebb napokat látott Galaci Oţelul látogat a Sinkovits Stadionba a 9. fordulóban.

Megyei labdarúgás

A IV. liga 10. forduló programja: szombaton 14 órától Barót – Gelence, 15 órától Illyefalva–Árkos; vasárnap 11 órától Sepsi OSK II.–Perkő, 15 órától Szitabodza–Kovászna, Réty–Papolc, Nagyajta–Csernáton, Bardoc–Bereck.

Az V. liga 6. fordulójában: szombaton 15 órától Bölön–Uzon; vasárnap 15 órától Zabola–Dálnok, Kommandó–Szotyor, Nagybacon–Hidvég.

Kosárlabda

Szombaton 18 órától a bajnoki ezüstérmes Szatmárnémeti VSK otthonában mérkőzik a KSE, a női kosárlabda Nemzeti Liga Nyugati csoportjának 3. fordulójában. Mindkét együttes százszázalékosan teljesített eddig a bajnokságban, egyikük tehát elveszíti veretlenségét a hétvégén.

Teremlabdarúgás

Vasárnap 18 órától a Gyergyóremetei Kereszthegyet fogadja a KSE Futsal, a II. liga 5. fordulójában. A kézdivásárhelyiek hibátlanul vezetik a 2. csoportot, és csak a győzelem elfogadható számukra a vasárnapi mérkőzésen.

Hirdetés
Hirdetés

Atlétika

Szombaton zajlik a Szentgyörgy Félmaraton 17. kiadása, amelyen egyéniben és háromfős váltóban lehet indulni. A félmaraton 10 órakor startol, 10.30-tól pedig a gyermekeknek rendeznek mikromaratont. 8–9.45 óráig lehet nevezni a Szabadság téren felállított titkárságon (a nevezési díj a félmaratonra 50, a mikromaratonra pedig 5 lej).

Az utcai futóverseny tervezett útvonala: Rajt (Choco Pack/Mikó cukrászda)–Szent József-templom (fordulópont)–Székely Mikó Kollégium–Sugás Áruház–Nicolae Bălcescu utca (fordulópont)–Raiffeisen Bank–Sugás vendéglő–Bodok Szálloda–Művész mozi–Martinovics Ignác utca–Kónya Ádám Művelődési Ház–CEC–prefektúra–Tamási Áron Színház–cél (Choco Pack/Mikó cukrászda). Azok, akik online jelentkeztek az erőpróbára ma 18 és 20 óra közt vehetik át versenyszámukat és nevezési csomagjukat a Choco Pack/Mikó cukrászda előtt felállított titkárságon.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás