Egy civil szervezet szerint Romániában naponta hatezer tonna élelmiszer kerül a szemétbe, miközben 7 millió személy, vagyis a lakosság egyharmada a szegénységi küszöbön él.
Romániában 2016 nyarán alakult meg az Élelmiszerbank nevet viselő civil szervezet, amelynek vezetői csütörtökön elmondták, hogy Románia számára nagy kihívást jelent az élelmiszer-pazarlás, hiszen az eldobott élelemmel enyhíteni lehetne jelentős mértékben a nélkülözők gondjait.
Gabriel Sescu, az Élelmiszerbank nevű civil szervezet elnöke elmondta: vállalták, hogy összegyűjtik az eldobásra szánt élelmiszereket és ezeket eljuttatják a rászorulókhoz. Romániában eddig Bukarestben, Kolozsváron és Romanban már működik ilyen begyűjtő és elosztó központ, s jelenleg Brassóban terveznek nyitni egy negyediket. A szervezet célja az, hogy Románia valamennyi régiójában működjön egy-egy ilyen Élelmiszerbank.
Sescu szerint a napi hatezer tonna élelmiszer eldobása különösen súlyos annak fényében, hogy Romániában a vidéki környezetben élő családok kétharmada képtelen biztosítani a napi szükséges élelmiszert, a vidéki gyerekek fele pedig nem jut elegendő élelemhez.
A nyugati mintára létrehozott romániai Élelmiszerbank több mint száz civil szervezettel dolgozik együtt, az idén 609 tonna élelmiszert gyűjtöttek össze, többnyire a nagy üzletláncoktól, amit 20 ezer rászorulóhoz juttattak el.
A román parlament 2016-ban fogadott el az élelmiszer-pazarlás csökkentését elősegíteni hivatott törvényt, megkönnyítve az élelmiszer-adományozást szociális intézmények részére. Románia az Európai Unióban a kilencedik helyen áll a szemétbe kerülő élelmiszer-mennyiség szempontjából, ami azt jelenti, hogy évente 2,2 millió tonna élelem vész kárba.
(MTI)
De nem azert mert itt Romaniaban olyan jo elet van es olyan magas eletszinvonal, hanem azert mert mar a polcokon szemetet arulnak ebben a koszos orszagban !