A társaság miatt hízunk!

Megjelent egy tanulmány az American Journal of Clinical Nutritionben, ami szerint egy ősi ösztön miatt jóval többet eszünk társaságban, mint egyedül. Ezt megerősíthetjük mindnyájan, hiszen ha a barátainkkal vagy a családunkkal ülünk asztalhoz, sokkal ráérősebben, nyugodtabban kezdünk neki az étkezésnek, beszélgetés közben pedig észre sem vesszük, hogy mégis megesszük azt a pár szem tésztát, amit először túl soknak éreztünk, majd miután megittunk egy pohár bort, már szinte korgó gyomorral vetjük rá magunkat a somlóira. Így könnyen elhízhatunk.

Ha egyedül ennénk otthon ugyanezt a menüt, akkor sokkal hamarabb felfigyelnénk a gyomrunk által az agyunknak küldött jelekre, és még akkor abbahagynánk az evést, amikor nem ettünk ötszáz kalóriával többet a szükségesnél.

Nem meglepő, hogy idegen embereket egy asztalhoz ültetve ennek pont az ellenkezőjét tapasztalták a kutatók. Mivel idegenek között nincs meg az a bizalmi kapocs, ami például egy családi összejövetelen megfigyelhető, az emberek nem az igazságot mutatják önmagukról, hanem megpróbálnak megfelelni a társadalmi elvárásoknak: kevesebbet szednek, kevesebbet rendelnek, és még kevesebbet esznek. Ugyanez a mesterkélt viselkedés figyelhető meg férfiak és nők között is például az első randevún. A nők szerényen csak egy csirkemellsalátát kérnek, a férfiak pedig megelégednek egy pohár fehér borral egy korsó sör helyett.

Hogy mit jelent ez számokban? Nos, korábbi tanulmányok kimutatták, hogy azok, akik más emberek társaságában esznek, 48 százalékkal több ételt fogyasztanak, mint az egyedül étkezők. Ez döbbenetesen sok!

 Télen sokkal több ráérős, közös, nagy társaságban eltöltött étkezésen veszünk részt, mint az év más időszakában – gondoljunk csak a céges karácsonyokra, a barátnős karácsonyra, majd a valódi családi karácsonyra, ami legalább háromnapos vendégjárást jelent. Utána pedig már itt is van a szilveszter, majd a farsang, esetleg a disznóvágás, és még mindig csak februárt írunk.

A fent említett tanulmány szerint egyébként azért is eszünk többet társaságban, mert ösztönösen a többiek fogyasztásához igazítjuk a sajátunkat: a ki nem mondott mérce sajnos soha nem a legkevesebbet evő ismerősünk, hanem a legtöbbet behabzsoló rokonunk és barátunk. Vigasztalásul annyit tudunk mondani, hogy ő viszont valószínűleg egy kicsit kevesebbet eszik a közös asztalnál, mint amennyit a szíve mélyén szeretne, ugyanis maga is igazodik valamennyire a többiekhez.

Miért teszünk így, ha egyszer egészségtelen?

Amikor ősemberként hordákban éltünk, szinte folyamatosan éheztünk, éppen ezért amikor sikerült egy nagyobb állatot elejteni, vagy bármilyen más bőséges adag élelmiszerhez hozzájutni, azt nem lehetett elpazarolni, és hagyni megromlani, meg kellett enni közösen. Egyfelől mindenkinek ki kellett vennie a részét a feladatból, erőn felül kellett teljesítenie a nagy evés során, másfelől a szervezetünk megtanult spejzolni a nehéz napokra – ezért raktározza el olyan jól azt az apró kis macaront is, ami éppen csak a fél fogunkra elegendő. Röviden tehát azért vagyunk kövérek, mert az őseink nem pazarolhattak. 

Mit tehetünk akkor, ha mégsem szeretnénk télen meghízni, de a társasági evést nem adnánk fel? Igen, a válasz egyszerű: együnk egészségesebben – de nemcsak mi, hanem mindenki, akivel megosztjuk az asztalunkat. Jó ötlet olyan fogással indítani az étkezést, ami viszonylag kevés kalóriát tartalmaz, ilyen lehet egy jó saláta vagy egy klassz leves, de ez persze mit sem ér, ha közben tele az asztal rágcsálnivalóval vagy süteményekkel. És azon is érdemes elgondolkozni, hogy valóban csak akkor jó-e egy összejövetel, ha végig eszünk az együttlét alatt, vagy esetleg lehet mást is csinálni.

(nlc.)