Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
„Nagy szükségünk van minden egyes szurkolóra és sportkedvelőre, hogy megtöltsék az arénát és fantasztikus hangulatot varázsolva extra motivációt nyújtsanak a lányoknak” – fogalmazott a találkozót felvezető tegnapi sajtótájékoztatón Rusz István, a klub sportigazgatója. – „Nagyon szeretnénk továbbjutni, nehéz dolgunk lesz a lengyelek ellen, de készen állunk a kihívásra, látványos és eredményes játékra törekszünk. Tapasztalatból tudjuk, hogy milyen felhajtó erővel bír a közönség támogatása, hangos szurkolása, telt lelátó előtt játszani fél siker. Ez bebizonyosodott a Galatasaray ellen is, amikor mintegy 2300 személy buzdította a lányokat, reméljük, most még többen leszünk. Ez a lengyel csapat vezeti a csoportot, szóval minden segítségre szükségünk lesz ellenük” – tette hozzá.
A belépő ára változatlanul 15 lej, annyi különbséggel, hogy ezért az összegért ezúttal nemcsak az Európa-kupabeli meccset lehet megtekinteni, hanem a férfi Nemzeti Ligában 16 órától esedékes Csíkszeredai VSK – Máramarosszigeti VSK bajnokit is. Rusz István bejelentése szerint a román élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság B csoportjában szereplő Csíkszereda a Sepsi Arénába teszi át székhelyét. A VSK az Erőss Zsolt Aréna javítási munkálatai miatt kénytelen idei bajnoki mérkőzéseit Sepsiszentgyörgyön játszani.
Annemarie Gödri-Părău csapatkapitány is a mérkőzés fontosságát hangsúlyozta. „Nagyon szeretnénk győzni, és biztos vagyok benne, hogy a szurkolók hajtani fognak minket előre, ahogy teszik minden egyes alkalommal. Az Artego elsősége némiképp meglepetés, de megérdemelten vezetik a csoportot, bízunk benne, hogy nyerni tudunk ellenük. Nagyon sokat készültünk erre a mérkőzésre, tudjuk, mi a dolgunk, kellő elszántsággal és akarattal le tudjuk győzni őket. Lengyelországban a gyengébb védekezésünk miatt ment el a meccs, most ezen akarunk változtatni” – nyilatkozta az irányító.
Az előző szezonban a Sepsi–SIC-nek nem sikerült a továbblépés a csoportból, de két évvel ezelőtt igen. Hasonló teljesítményben bízik a csapat vezetőedzője, Zoran Mikes, aki ugyanakkor türelemre int mindenkit, szerinte egyelőre a mai összecsapásra kell koncentrálni.
„A szezon kezdete előtt reménykedtünk, hogy a 2017–18-as idényhez hasonlóan eljutunk a playoff-körig, akkor az utolsó pillanatig küzdöttünk a továbbjutásért. Most hasonló helyzetben vagyunk, de még semmi sem dőlt el, nem szabad leírni a Galatasarayt, akkor sem, ha két meccset elveszített a csoportkörben, ezzel szemben a török bajnokságban egyszer sem kapott ki. Mi két győzelemmel rendelkezünk, ami bizakodásra ad okot, de most koncentráljunk a ma esti, Artego elleni mérkőzésre. Az odavágón két ellentétes félidőt játszottunk ellenük, rosszul kezdtünk, jól folytattuk” – részletezte Zoran Mikes, az októberi találkozóra utalva. Akkor a harmadik negyedben 20 pontos hátrányban voltak a zöld-fehérek, sikerült ugyan felzárkózniuk, azonban fordítani már nem tudtak, 5 ponttal, 72–67 arányban alulmaradtak.
– Shae Kelley a meccs előtt két nappal csatlakozott hozzánk, alig ismerte a csapattársait, viszont a következő két összecsapásunkon már teljesen más arcunkat mutattuk, a Galatasaray és Lulea elleni sikerekkel mondhatni megérkeztünk a kiírásba. Úgy vélem, kellő összpontosítással, jó védekezéssel hozhatjuk a kötelezőt a lengyelek ellen, ami jó előnyt jelentene a továbbiakra nézve. De ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk játékról játékra, a lényeg, hogy mind fizikailag, mentálisan és taktikailag a legjobbat nyújtsunk. Az Artego nem a legkönnyebb ellenfél, de nem is verhetetlen – vélekedett Zoran Mikes.