Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagybaconi torzsalkodások

Nagybaconi torzsalkodások Kovászna megye

Bár az Erdővidék széki RMDSZ nemrég Nagybaconban tartott tisztújító közgyűlésen elhangzott, hogy Bacon községben a polgármesteri székért kibontakozó versengésnek egyelőre inkább csak füstje van, mintsem lángja, mi úgy látjuk, a parázs azért izzik a hamu alatt. A szemben álló felek egymásra mutogatnak, és még heves tűz is is lehet a torzsalkodásból. Arról próbáltunk tájékozódni, mi van, és miért van az, ami van.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, Simon András baconi polgármester kihívója egy fiatalember, Veres Zsolt lesz jövőben. Ő eddig a közösségi médiában tette közzé elképzeléseit, melyek inkább személyeskedő hangnembe csaptak át, semmint arról szóltak volna, hogy milyen terveknek nézne elébe Bacon község, ha ő lenne a polgármester. A vele való beszélgetésünk alapján azonban kiderült – és ezt egyébként bejegyzéseiben is hangoztatja –, hogy ő a fiatal, más mentalitásban felnőtt generációt képviselné, akiket nem fertőzött meg a kommunista múlt dogmája, az a típusú mentalitás, mely fiainkat szinte szó szerint elkergeti az országból.

 

Mire büszke a polgármester?

Több más vád mellett Veres Zsolt a jelenlegi polgármester milicista, önkényeskedő múltját hánytorgatja fel. Szerinte Simon a mindenható „úr” Bacon községben, ő rendelkezik mindenről, ami él és mozog, az „alattvalói” pedig jobb híján, kénytelenek engedelmeskedni neki, majdhogynem szolgaszellemben. „A régi rendszer alkatrészei nem illenek bele egy új eszmébe, konstrukcióba!”– mondja, kifejtve, hogy mindaddig, míg itthon olyanok a viszonyok, amilyenek, egyetlenegy fiatal sem fog hazatérni Nyugat-Európából. Azzal kecsegtet, hogy polgármestersége esetén a rend lesz a jelszó a községben, a települések lakóinak többé nem kell a családi érdekek kiskapuin közlekedniük, ahhoz, hogy érvényesüljenek.

Simon András polgármester visszautasítja a vádakat, azok ellenére nyugodt, mivel az említett közgyűlésen még a megyei tanácselnök dicséretét is magáénak tudhatta. Tamás Sándor úgy fogalmazott, hogy némileg érthetetlen számára a nagybaconi rossz hangulat, hiszen a község, legalábbis Erdővidék szintjén a legtöbb beruházást tudhatja magáénak.

„Büszke is vagyok a megvalósításaimra, melyek közül a legnagyobb projekt a közművesítés volt, mellyel Kisbaconban már végeztünk, Nagybaconban még dolgozunk – mondta Simon András. Összesen mintegy 40 millió lejes beruházásnak érnek ezzel a végére, mellyel nyolc év alatt rengeteg küszködés volt, mert törvények, tervek változtak közben, sokszor elölről kellett mindent kezdeni. „Polgármesterségem alatt ez volt a legnagyobb elvárás irántam, a vízvezetés. Megígértem. Megvalósítottam” – hangoztatta az elöljáró.

 

Megtörtént-e a rendszerváltás?

Veress Zsolt szerint azonban a közművesítés a két faluban nemcsak Simon András érdeme, mert a projekt elindítása a volt polgármester, Bardócz Csaba nevéhez fűződik, aki azonban nem tudta véghezvinni azt, mert valamiért a tervet lefagyasztották. Erre a felvetésre azonban Simon András már nem kíván válaszolni, „a Veres Zsolttal való fölösleges csatározást” nem kívánja folytatni. „Egy hamis, jellemtelen emberrel nem tartom érdemesnek a viszonyt fenntartani” – jelentette ki lapunknak.

Veres ezzel szemben a november 6-i Facebook-bejegyzésében is azt állítja, hogy Simon továbbra is folytonosan fenyegeti, nemcsak őt, hanem azokat is, akik esetleg „lájkolják” bejegyzéseit. „Tisztelt uram! 2019-et írunk, Romániában kerek 30 éve megtörtént a rendszerváltás, 12 éve tagjai vagyunk az Európai Uniónak, Ön mindezt tudja-e?” – intézi szavait az elöljáróhoz.

Hirdetés
Hirdetés

Fenyegetőzik az elöljáró?

Azt állítja, súlyosabb szóbeli fenyegetéseket is kapott Simontól, a polgármester viszont ezt nem erősítette meg:

– Mindössze egyszer mondtam Veresnek azt, hogy „te bolond vagy”, ezt beismerem, akkor is tulajdonképpen csak reagáltam kijelentésére, miszerint eldöntötte, hogy „ő lesz a polgármester”. Én is függetlenként indultam valamikor, de nem folytattam aljas, rágalmakkal tele kampányt” – mondta Simon, míg Veres a véleményformálás szabadsága mellett kardoskodik:

– Elhiszem, hogy tökéletes kiképzést kapott a milícián a kommunista rezsim alatt, de eljutott-e önhöz a demokrácia egyik legfőbb üzenete, hogy a szólás- és a véleményformálás szabadsága eme új rendszer alappillére? – tette fel a kérdést Simonnak.

Ezek alapján úgy tűnik, sodró erejű kampányra számíthatunk Nagybaconban, holott több mint fél év van hátra a helyhatósági választásokig.

***

A fenyegetés

Az egész egy Facebook-bejegyzésből indult, ahol kitértem arra, hogy általában mindenki ígérni szokott, s majd ezt és azt valósítja meg. Ezt megfordítva arról írtam, hogy ha majd polgármester leszek, mit nem fogok tenni. Kitértem arra, hogy nem fogok magamnak sem kicsi, sem nagy farmot építeni, mert polgármesteri fizetésből ezt úgysem tudnám megvalósítani tisztességes keretek között. Rövid időn belül felhívott a polgármester fia, aki konkrétan kimondta, hogy ha be nem fejezem, akkor a nyakam kitöri, elvágja és meg leszek dögölve. Amikor visszakérdeztem, hogy most fenyeget-e, akkor az volt a válasz, hogy nem, ő nem fenyeget, hanem meg is teszi. Rá néhány napra találkoztam egy nyilvános helyen véletlenszerűen a polgármesterrel, akivel szóváltás alakult ki a bejegyzésem kapcsán, és aki szintén megfenyegetett, hogy úgy megver, mint a lovat. Sőt, nyomatékosította, hogy ha hat hónapot kell is üljön emiatt, de kezem-lábam eltöri. Nos, ide jutott Nagybacon, ilyen polgármestere van Benedek Elek, Konsza Samu, Nagybaczoni Nagy Vilmos és Lőrincz Csaba községének. (…)

Kérdezem én öntől, hogy ha valaki a világ egyik sarkán úgy működtethet egy több tíz hektáros farmot, hogy az üzemanyag ingyen van, a gépek ingyen vannak, az alkatrészek is ezekbe, de még az ott dolgozók sem az ő zsebét terhelik, akkor ez a valaki foggal-körömmel nem ragaszkodna-e ehhez az egyedi lehetőséghez? Csak kérdezem.

(Részlet Veres Zsoltnak az Erdély.ma-nak adott nyilatkozatából)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 8., 8:52
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Kitartást Veress Zsolt. Veled vagyunk, mert te vagy az egyetlen aki felvette a harcot a helyi RDMDSZ-es maffiával. Csak légy óvatos mert ezek mindenre képesek az egy jón kívül.

  • User
    Dátum: 2019. november 8., 8:00
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Kedves Böjte Ferenc! Mi ez a mondat egy ilyen cikkben: „Ő eddig a közösségi médiában tette közzé elképzeléseit, melyek inkább személyeskedő hangnembe csaptak át, semmint arról szóltak volna, hogy milyen terveknek nézne elébe Bacon község, ha ő lenne a polgármester.” A cikk műfaja nem publicisztika, nem kommentár, jegyzet vagy glossza, ahol az újságíró leírhatja véleményét.

    • User
      Dátum: 2020. október 20., 18:54
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Nagyon helyes, hogy újraválasztották annak ellenére, hogy valakik befolyására az újságíró is bedűlt és ellenséges hangulatot akart kelteni a médián keresztűl Simon András ellen. Hálistennek ez nem sikerült, mert a baconiak látták -lássák ez az ember a múltja ellenére pozitív eredményt tudott felmutatni és fog tudni a jövőben is, szerintem nem az RMDSZ-re szavaztak, hanem az emberre akit megválasztottak volna akkor is ha más párt színeiben kandidál. Az RMDSZ-ről csak annyit.Kelet Európában ez az egyetlen túlélő kommunista párt, amely a magyarságot nem képviseli csak saját érdekeit, de sajnos az erdélyi magyarság politikailag éretlen és nem lát keresztül a szitán.

  • User
    Dátum: 2019. november 8., 14:25
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Minden Rmdsz es polgarmester, oriasi maffiak. Foleg erdo kitermelesben. De a buta nepseg mindig rajuk szavaz. Helyes. Jol van igy