Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Számos rokoni szál fűz engem Kézdimárkosfalvához, így a Barabás családhoz is. 1970 nyarán – nem tartózkodván szülőfalumban, Szentkatolnán – a sajtóból értesültem, hogy Kovászna megye művelődési bizottsága Márkosfalván szoborállítással készül megünnepelni Barabás Miklós születésének 160. évfordulóját. A reformkor nagy festőművészének egyik márkosfalvi rokona, Barabás László a hivatalos megemlékezéséktől függetlenül ugyancsak mellszobor készítésével szándékozott tisztelegni jeles felmenője előtt. Modellként Barabás Miklós 75 éves korában készült kőnyomatú, litografikus önarcképét használta.
Miután hazakerültem Szentkatolnára, értesültem Laci bácsi vállalkozásáról, s elhatároztam, megnézem az amatőr szobrász munkáját. A két út határolta Barabás-porta előtt, a kis robogómmal alig hogy megálltam, Laci bácsit épp az udvar közepén találtam. A szobor megtekintését illetően jókor érkeztem, mert alkotója az utolsó simításokat is elvégezte a munkán.
Laci bácsi köztiszteletnek örvendett, nyílt tekintetű, mosolygós ember volt, s örömmel vezetett be a nagy ablakokkal megvilágított, tágas műhelyébe. Szemben az ajtóval, a fal mellett állt a tökéletesen kidolgozott, a festőművészt ábrázoló mellszobor. Az élethű szobrot szemlélve nekem gyermekkori emlékeim jutottak eszembe, amikor nagyanyám, Barabás Etelka mesélt érdekes történeteket a festőművészről.
Aztán a szoborról beszélgettünk Laci bácsival.
–Nem is tudtam, hogy Laci bácsi a szobrászathoz is ért – jegyeztem meg.
Egy mosoly volt a válasz, amely magas homloka alól ragyogott fel.
– Készített-e még ilyen méretű szobrot? – kérdeztem.
– Nem – volt a rövid válasz. – Alakok megformálásával elemista koromban foglalkoztam kézimunkaórán, agyagból.
– Kár, hogy ezen a téren később nem fejlesztette magát – mondtam.
– Az én fiatal koromban a körülményeink ezt nem tették lehetővé – mondta. – Nekem a föld mellett a vasmunka jelentette a megélhetést. Már jó ideje pedig a falu életét a kollektív gazdaság határozza meg. Te is tudod, hogy van a kollektívben. Akárcsak másokat, engem is leszereltek a munkaeszközeimről.
– Ismerem a helyzetet, mert édesapámat is bekényszerítették a kollektív gazdaságba, és semmi nélkül maradt…
Beszélgetésünk során megemlítettem Laci bácsinak, hogy éppen most, a Barabás-ünnepség évében a festőművészre emlékezve jómagam a kolozsvári Korunk 8. számában megjelentettem Barabás Miklósnak azt a terjedelmes levelét, amelyet Bakk Endrének írt Budapesten, 1888. szeptember 22-ei keltezéssel.
Beszélgetésünk végén, távozásom előtt nem felejtettem el egy fotót készíteni Laci bácsi műhelyében a szoborról és alkotójáról. Később arról értesültem, hogy szobra a falu művelődési otthonában nyert elhelyezést.
Az akkor készült fotó emlékeztető egy újabb, közelgő Barabás-évfordulóra, de az én egykori márkosfalvi rokonságomra s jó ismerőseimre is…
Bakk Pál