Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Arcpirító vereség

Esélytelen volt a győzelemre a román női kézilabda-válogatott a Japánban zajló világbajnokság középdöntőjének második mérkőzésén, kedden délután nagy hátrányban játszva súlyos vereséget (22–34) szenvedett Svédországtól, és utolsó maradt a csoportban (9–14). Cristina Neaguék továbbra is nullapontosok a középdöntőben, és ezzel a vereséggel eldőlt, hogy biztosan nem végezhetnek a negyedik helyen a csoportban, tehát az olimpiai selejtezőtornára jutást jelentő hetedik helyért sem játszhatnak. A román együttes azonban enélkül is kvalifikálta magát a selejtezőre, köszönhetően a tavalyi Eb-n elért negyedik helyének, illetve annak, hogy Oroszország vagy Hollandia biztosan az első hét között végez a világbajnokságon. A szerdai utolsó csoportmeccsén 11 órától a román válogatott számára a házigazda japánok ellen az utolsó hely elkerülése lesz a tét.

Az olimpiai címvédő orosz válogatott elsőként biztosította helyét a világbajnokság elődöntőjében. Magyar szempontból azért fontos a jó orosz szereplés, mert Kim Rasmussennek a legutóbbi Európa-bajnokságon hetedik helyezett csapata akkor jut ki a márciusi olimpiai selejtezőre, ha a tavalyi kontinenstorna 2-6. helyezettjei, vagyis Oroszország, Hollandia, Norvégia, Svédország és Románia közül legalább négy válogatott az első hétben végez. Ezért aztán a ma reggel 7 órától esedékes Hollandia – Dél-Korea mérkőzésen a hollandoknak kell(ett) szorítanunk, a 12.30-kor kezdődő Svédország – Montenegró találkozó győztese pedig inkább a svéd válogatott legyen!

Putyin is megszólalt

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) az Oroszország négyéves eltiltására vonatkozó határozata ellentétes az Olimpiai Chartával – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este Párizsban, hozzátéve, hogy Oroszországnak minden alapja megvan arra, hogy a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) forduljon. A WADA végrehajtó bizottsága hétfőn négy évre eltiltotta Oroszországot egyebek között az olimpiai és a világbajnoki részvételtől, valamint a jelentősebb nemzetközi versenyek rendezésétől, mivel bizonyítottnak látta, hogy manipulálták az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) moszkvai laboratóriumának eredményeit.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás