Véráztatta karácsony (I.)

A nyolcvanas évek derekán már olyan mély nyomor uralkodott Romániában, hogy azt gondoltuk, lejjebb már nem süllyedhetünk, de tévedtünk. Kiderült ugyanis, hogy a földi pokolnak vannak mélyebb bugyrai is, hiszen a hatalom beolvasztási törekvései egyre erőszakosabbak lettek, így a puszta nemzeti létünk is veszélybe került. Napról-napra jobban dühöngött a kommunista diktatúra, és fokozódott az elnyomás. Éhezés, nélkülözés, és nincstelenség uralkodott országszerte, valamint félelem, rettegés és terror. És mindez a huszadik század végén, Európa közepén történt és történhetett, a helyzet fölött bűnösen szemet hunyó nyugati világ örök szégyenére.

Ilyen körülmények és állapotok közepette szállt szembe az elnyomókkal Tőkés László temesvári református lelkész 1989 nyarán, és vált ezáltal a romániai ellenállás vezéregyéniségévé. A személyéhez kötődő és december 15-én Temesváron tömeges méreteket öltő megmozdulások híre pedig a cenzúra ellenére milliókhoz eljutott. Titokban a Szabad Európa Rádió román és magyar nyelvű adását hallgatva próbáltunk tudomást szerezni a legfrissebb fejleményekről, amelyek december 16-án tragikus fordulatot vettek. A belügyi alakulatok ugyanis belelőttek az emberhez méltó életkörülményeket és szabadságot követelő tüntetőkbe. Temesvár utcái vértől piroslottak. Az akkor még soknemzetiségű város elszánt lakóit azonban már sortüzekkel és utcára vezényelt tankokkal sem lehetett újra térdre kényszeríteni.

Mindezek ellenére Bukarestben még napokon át sűrű csend honolt, és félő volt, hogy a magányosan küzdő bánsági várost letörlik a föld színéről. December 21-én viszont a temesvári események elítélése céljából összeterelt több százezres tömeg végre ott is megszűnt engedelmes juhseregként viselkedni. Az ilyenkor szokásos taps és dicsőítő jelmondatok skandálása helyett ugyanis kifütyülte a szónoki emelvényen megjelenő Ceauşescu-t. Ezzel a mozzanattal Bukarestben is kezdetét vette a népfelkelés, amelynek hírére másnap a kisemmizett ország lakói utcára vonultak, és az addig korlátlan hatalommal rendelkező pártfőtitkár feleségével együtt menekülésre kényszerült.

Ceauşescu bukásával azonban a vérengzés nem ért véget. Az est leszálltával, december 22-én újból eldördültek fegyverek, és a diktátor házaspár 25-én bekövetkezett kivégzése után sem hallgattak el. Az immár értelmetlen harcokban Románia szerte több száz ártatlan ember vesztette életét. Az áldozatok között volt az akkor alig 18 esztendős Müller László sepsiszentgyörgyi születésű sorkatona is, akit Brassóban, szolgálatteljesítés közben terített le a gyilkos golyó. Történetéről közeli hozzátartozói segítségével törültük le a feledés porát.

Lacika

A családtagok és hozzá közelállók által csak Lacikának becézett Müller László 1989-ben második tanulóként végezte el a csíkszeredai, akkor még 2-es Számú Ipari Líceum XII. C osztályát. Tavaly elhunyt osztályfőnöke szerint életkedvtől duzzadó, mindig mosolygó, melegszívű és segítőkész tanuló volt, aki megnyerő egyénisége következtében nem csak a diáktársai, hanem tanárai szívébe is belopta magát. Legnagyobb kincsnek a könyveket, valamint a bennük felhalmozott tudás- és információanyagot tekintette. Szabadidejében nem az utcát rótta, hanem szak- vagy szépirodalmat olvasott, és zsebpénzét folyamatosan magánkönyvtára gyarapítására fordította. Ugyanakkor a sportban is élen járt.

Kitűnő tanulmányi eredményei ellenére azonban nem sikerült a felvételije az erdészeti egyetemre, így szeptemberben be kellett rukkolnia katonának. Az érvényben lévő törvények szerint ugyanis a 18. életévüket betöltött és jó egészségnek örvendő fiatalemberek hadkötelesnek számítottak. Erős jellemére vall, hogy bár lehetősége lett volna rá, mégsem halasztatta el a bevonulás időpontját. Predeálra került a hegyivadászokhoz.

Akkoriban egy újonc kemény fizikai és lelki megpróbáltatásoknak volt kitéve a román hadseregben, ő mégsem panaszkodott. Szeretteinek írt leveleiből az otthon hagyott családtagok és barátok iránt érzett szeretet, valamint a szülőföld utáni sóvárgás árad, és még arra is odafigyelt, hogy soraival megnyugtassa a fia sorsa miatt aggódó anyai szívet. Kiderül továbbá, hogy kiképzésre alig jártak, inkább dolgoztatták őket. A katonai esküt szülei jelenlétében, 1989. november 11-én tette le. Ezt követően még csak egyszer találkoztak, karácsony előtt egy héttel. A felettesei ugyanis hazaküldték a kommunizmus utolsó éveiben hiánycikknek számító, de az egészségügyben dolgozó édesanyja ismerősei révén beszerezhető szaloncukorkáért.

Kioltott életek

Amint azt a Csíkszeredában lakó, könnyeivel küszködő Lukács Gizellától megtudhattuk, a Predeálon állomásozó, de az ország egészében elharapózott népfelkelés miatt Brassóba vezényelt fia haláláról december 23-án értesítették táviratban. A tragikus hír által kiváltott sokk következményeként útban Brassó felé eszméletét vesztette, Csíkszentsimonban elsősegélyben kellett részesíteni, és azóta is orvosi ellátásra szorul. A Cenk alatti városban leírhatatlan felfordulás fogadta őket, amely még jobban súlyosbította az édesanya amúgy is megroppant egészségi állapotát, ezért kénytelenek voltak vele dolguk végezetlenül visszafordulni. Hazaérve Lukács Gizella ágynak esett.

Müller Lászlót csak másnap azonosította az édesanyja sógora, Lukács Árpád, aki a 30 év múltán is kísértő szörnyű élmény súlya alatt csak akadozva, el-elcsukló hangon tudja felidézni az átélteket. Az illetékesek a katonai kórházba irányították, ahová az udvarhelyi Imecs László szüleivel együtt érkezett. A halottak nagy száma miatt itt egy hatalmas, teherautóknak épített garázst alakítottak át hullaházzá, melyben egymáson hevertek a véres, sok esetben meztelen testek, ahogy az utcáról összeszedvén ide bedobálták. Imecs László golyók által szétroncsolt arcú tetemére csak az ég felé meredő kezeire húzott, általa kötött kesztyűkről ismert rá az édesanyja. Lukács Árpád is kénytelen volt többször szemügyre venni a holttesteket, amíg végül a neki általa ajándékozott karórát megpillantva ráakadt Lacikára, akinek még mindig a fején levő sisakját átlyukasztotta a gyilkos golyó. Egyetlen, jól irányzott lövés végzett vele.

Az országban gerjesztett háborús hangulat és az ebből fakadó bizonytalan helyzet miatt a hazavitele sem volt bonyodalommentes. Az utakon cirkáló fegyveres járőrök többször megállították a holttestét szállító kocsit, és a hivatalos kísérő iratok ellenére a zaláni letérőnél a koporsót is felfeszítették szuronnyal, hogy meggyőződjenek, nem fegyvereket rejtegetnek-e benne.

(folytatása holnap)