Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fel a kalappal!

Háromszéken oda változott a klíma, hogy fel a kalappal! De haladjunk sorjában. Apám, amikor hazamenten első karácsonyi vakációmra, néhány napra felfüggesztve az emberi nyavalyák tanulmányozását a Marosparti Göttingában, kezet adott, megölelt, és azt kérdezte áperte:

Hirdetés
Hirdetés

– Tanították-e már nektek, leendő kuruzsló fiam, hogy aki decemberben hajadonfőn jár, attól ne kérj tanácsot?

– Hát azt még éppen így nem, de hogy le a kalappal azelőtt, aki anatómiából egyből átmegy, azt mondták a nagyobbak.

Szóval próbáltam ilyenformán kitérni a kérdés elől, és egyben eldicsekedni, hogy mire jártam az első félévben.

– Na hát akkor, hogy ezentúl te is tisztelhesd a szorgalmasabbik barátodat, itt egy soron kívüli százas, hogy kalapot végy, s megemeld neki is. A szamárnak, ahogy értem, nem muszáj – az eddigiek szerint. Ez nem parancs, csak dicséret…

Nagyon szerettem én azt a barátot – nyugodjék békében! –, jól is haladt mindig a tudományokban, kitűnő orvos lett belőle, és jó barát maradt, de szégyenszemre soha nem volt alkalmam kalapot emelni előtte, mert – nem volt mivel. Jó apám évente kiutalta ugyan az extra összeget kalapvásárlásra, de mindig valahogy egyébre kellett, sürgősebbre. Igaz, barátocskám is részesült belőle, mert a sikeres vizsgák után mindig a Csoroszlán nevű kisvendéglőben ettünk-ittunk egyet – a következő kalap egészségére. Szegény apám – Ő is nyugodjék! –, ahogy ismertem áldott jó, de beteges szívét, még mai napig utalná a kalapra valót, de hát másképp rendelkezett a Mindenható.

Nahát, hogy, hogy nem, de kalap nélkül tengettem le mostanig az életem, és nem átallottam tanácsokat osztogatni garmadával beteg embertársaimnak – ha kérték. Hogy a régi jó tanács, avagy a szürkülő és gyérülő természetes fejfedő hatására-e, az vitatható, de elhatároztam, kalapot szerzek magamnak Mikulásra vagy legkésőbb angyaljárásra. Nejem elkísért az akcióra, s gondoltam, fizessen csak mint újabb mecénás vagy szponzor.

Na de ha egyszer valamit elhatároztam, az akkor úgy legyen! Tehát pörge legyen, és zöld legyen! Kompromisszum nincs! Hiába a brassói szupermarket szemfényvesztő csábítása divatosabbnál divatosabb szürkeállomány-védőkre, nekem csak a pörge zöld kell. Még a fekete péntek csábításainak sem dőltem be, inkább nyomás Sepsiszentgyögyre, szembe Süsü szobrával, a Sugásba. A harmadik emeleten rögtön siker! Le is veszem a polcról az áhítottat, nyomom a fejembe, méret tökéletes, karima szép kajla, és máris elégedetten billegek a tükör előtt. Oldalt pillantok, nejem rémülten mereszti a szemét, de nem szól. Úgy látszik, kalapban is ismer: retrira nincs.

Ekkor megjelenik mellettem a nagyon kedves-elegáns-mosolygós üzletvezető hölgy, és imigyen szól:

– Elnézést, kedves uram, jó az a kalap, jó…, árban is jó, de tudja, ez olyan, amivel az istállóban szoktak menni az emberek állatokat etetni, meg vakargatni, tisztába tenni az ólat, szóval én önnek valami egyebet ajánlanék – és már nyújt felém egy mutatós pörgét, szintén zöldben!

– Nagyon köszönöm, hölgyem, a kedvességét, és dicsérem az emberismeretét, mert csakugyan nincsenek odahaza állataim. Ha csak esetleg most nem vettem néhányat egy kalap alá – és nézek a zöld tökfödő mélyére, mint a rajtakapott hamiskártyás.

Szégyenletemben-e vagy tán megelégedésemre, de rögtön elfogadtam az ajánlatot, és a szponzor immár boldog mosollyal egyenlíti a számlát. Fejemen a zöld és pörge fejdísszel távozunk, és még teszünk egy tiszteletkört a főtéri Süsü sárkány környékén, az ünnepi díszben feszítő boltok környékén. Közben gyakorolom a kalapemelést, néhány ismerős, volt betegem előtt.

A kávézóban éppen isszuk az áldomást, hosszú presszót tejjel, mikor a mellettem ágáló aktualizált bölcsességtartályra pillantok. A zsinór mellett odatűzve visszakacsint rám az árcédula! Ezek után fapofával levegyem?

Török Samu

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás