Mi hallatszik a mennybe?

Én magam azt is vizsgálnám az Európai Unión belül, hogyan érvényesülnek, hogyan élhetnek meg az egyes országok hagyományai, szokásrendje és rendszere. Közelebbről azt is, mennyire lehet kötelezni a tagországok igen-igen különböző életszínvonalán a jogokat és kötelességeket. Nem várható el ugyanaz a „házirend” Romániától, Szerbiától, mint Luxemburgtól például.

Mit neveznek diktatúrának általában, most már az EU-n kívül és belül (lásd e megnevezést Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök esetében!), és lehet-e jelzőkkel illetni felelőtlenül kormány- és államfőket? Bolívia első indián elnökét, Evo Moralest a dollármágnások mindennek nevezték, amikor bevezette a hatalmas gázvállalkozások államosítását (2006), a földbirtokok és óriásvagyonok szétosztását. Dél-Amerikában, a riasztó szegénységben nehéz lett volna emberi jogokról és demokráciáról beszélni úgy, mint Belgiumban. De Evo Morales azzal kezdte, hogy a saját fizetését felére csökkentette, megtiltotta ugyanakkor, hogy valamely állami fizetés az övénél nagyobb legyen.

Óhatatlanul eszünkbe ötlik, mennyi is egy-egy romániai szenátor, képviselő bére havonta, mondjuk a tanároké mellett. A bolíviai elnök sok rendelkezését helyből, nekifutás nélkül nevezik Bukarestben diktatórikusnak.

Soroljuk a pártdiktatúrákat világszerte? Azt se feledjük, hogyan csökkent 2010 óta a magyar országház képviselőinek létszáma, a bérezésük. Orbánt habzó szájjal, toporzékolva nevezgetik diktátornak otthon és Brüsszelben. Nem is beszélve a Soros-féle dollárligetekről.

Megértést kérek, mert Dél-Amerika egyik nyomorországát említettem egy napon a magyarokéval. Mármint az odahazaival. Megnevezni, jelzőkkel illetni könnyű. Ám Evo Morales a parancsot a nép érdekében hozza. És hol áll néhány uniós ország a rend, a jog hazai betartásától?! Pénz beszél, kutya ugat Bolíviában is.