Luxusvilla ajándékba

Háromszintes, erkélyes-tornyos, formatervezett termopános, geofűtéses, saját villanyfogyasztását napelemekből megtermelő, „tiszta zöld” villa egyhektáros, 48 diófás, rendezett kert közepén. Nem az angol trónörökös legújabb erdélyi birtokáról beszélünk, hanem egy olyan koronkai épületről, amelybe ősztől szegénysorból származó, szorgos, tehetséges egyetemisták költözhetnek – teljesen ingyen.

Nekem, aki úgy kezdtem az egyetemet, hogy heten laktunk egy huszonöt négyzetméteres bentlakási szobában, a folyosó végén közös mosdóval, és kétnaponta félórára volt meleg víz, az ugrik be elsőnek: már csak azért is érdemes a marosvásárhelyi Sapientiára menni, hogy egy ilyen helyen lakjál!

 A villa tulajdonosa, Hollanda Dénes kézdialbisi származású mérnök, egyetemi tanár mosolyogva fogad az udvaron. Elmúlt nyolcvan, de tavaly még tanított a gépészmérnöki szakon. Ujjatlan kabátban, sapkával, a mellette állandóan ugráló Bojtival, látszik, hogy télidőben is sokat van kint, tesz-vesz a ház körül.

– Nem olyan nagy dolog az a geofűtés, dehogy kerül az 150 ezer euróba! – mondja érdeklődésemre. – Nem kell hozzá, csak négy százméteres furat, azt egyenként ezer euróért megfúrják, a vizet lenyomod a csövön egy pumpával (ez ötezer euró), ott átveszi a föld télen is 14 fokos melegét, azt felhozod, egy hőpumpával (ez 13 ezer euró) hét fokot kiveszel belőle, az így leadott energiából pedig felmelegíted a fűtővizet 35-40 fokosra. Ennél több nem kell, mert a hőt nem fűtőtestekbe vezeted, hanem a padlóba és a falakba, tehát oda, ahol felhasználod. Jó, még kell hozzá néhány eszköz, egy csomó cső, de 150 ezer euróig még nagyon sok marad – fejti ki a működési elvet mérnökös rövidséggel, egyszerűséggel és pontossággal, és még a villa középső szintjére bevezető oldallépcső tetejére sem értünk fel.

Miután látja, hogy a gazda ajtót nyit nekem, Bojti abbahagyja a morgást, pihenőmódba kapcsol, s leheveredik kedvenc szőnyegére, a küszöbre. A könyvtárszobában több négyzetméteres íróasztal, rajta tucatnyi, egymás mellé rakott, kisebb-nagyobb írópapírhalmaz – mint kiderül, visszaemlékezései megírt részletei. A későbbi beszélgetés alapján hadd tippeljem meg: a könyv bestseller lesz, de akadnak makd olyan szereplői a közéletnek, akik a szókimondó professzor véleményétől nem lesznek túlságosan boldogok. Igaz, nem tűnik úgy, hogy ez különösebben zavarná.

A munka nyoma látszik mindenfelé. Bár bizonyára van valahol a házban, tévét nem láttam – aligha ér rá, hogy brazil szappanoperákat nézzen napestig. Szétnézünk a házban, van benne két-, három- és négyágyas szoba, valamennyihez külön fürdőszoba tartozik. Végül a tágas, modern konyhában állapodunk meg. Kávét főz. Ezek után abban már semmi különleges nincs, hogy a víz az Egyesült Államokban elterjedt, fordított ozmózisos tisztító berendezésen át folyik. Gyakorlott mozdulattal kezeli a presszógépet, kezében meg sem rezzen a tálca a két kávéscsészével.

A feltételek

 – Itt van ez a viszonylag elfogadható körülményeket biztosító ház: felajánlom internátusnak – jelenti ki Hollanda Dénes. – Átadtam a Hollanda Alapítványnak, hivatalosan most alakítom bentlakássá. Egyetemi évei alatt itt lakhat teljesen ingyen évfolyamonként két diák. Az egyik feltétel az, hogy jó tanuló legyen. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy bejutott a felvételin, és ösztöndíjat kapott. A Sapientián ösztöndíjra három diákból egy jogosult, azaz ha 24-es csoport indul, akkor benne kell lennie az első nyolcban. Ezen kívül rászorulónak kell lennie, tehát vélhetően szociális ösztöndíja is van. Ezeket mind megtarthatja magának, itt ingyen lakhat. Sőt, arra számítok, hogy nagyvonalú barátaim közül mindig lesz olyan, aki fizetni fogja a menzán az étkezését is. Naponta háromféle ételből lehet választani. Lehetne jobb, de azért van ennél sokkal rosszabb is.

Tehát gyakorlatilag ingyen fog lakni, ingyen fog napi egy ebédet kapni az egyetemen, a reggeli meg vacsora árát az alapítvány biztosítja a bentlakásban. A két ösztöndíj zsebpénznek marad a hallgatónál, tehát a szülők anyagi segítsége nélkül is viszonylag jó körülmények között fog élni.

– Persze van más „ára” a dolognak: tanulni kell – ettől nem tekinthetünk el. Ha ugyanis akár egyetlen vizsgáját halasztotta, azzal ugrott az ösztöndíja – ha elvesztette az ösztöndíját, másnap költözhet el a bentlakásból. Ezt egy nagyon világos szabályzat rögzíti majd, amit tudomásul vételének jeléül majd minden pályázó még ideköltözése előtt aláír – magyarázza a professzor.

Az elképzelések szerint ősszel két diákot vennének fel, majd jövőben újabb kettőt, négy év alatt feltelne a nyolc hely. A negyedik év végén a két „öreg” diák végez, tehát helyére jöhet két elsőéves.

– Amíg élek, ezt a szintet fenntartanám magamnak, csak nyolc hely lesz, de ha én „elmentem”, az alapítványnak a gépészmérnöki tanszék tanárokból álló kuratóriuma további nyolc hellyel bővítheti a létszámot – teszi hozzá.

A cél

 A cél nagyon világos: lehetőséget adni a rászoruló, szorgalmas gyerekeknek, hogy egyetemet végezzenek.

– Az erdélyi magyarság nem engedheti meg magának, hogy akárcsak egyetlen tehetséges gyermeket is elveszítsen, pusztán csak azért, mert árva, vagy a szülei esetleg nincsenek abban a helyzetben, hogy iskoláztassák. Minden értelmiségire szükség van, főleg műszaki értelmiségire, hiszen abból már alig maradt aktív korú. Márpedig Romániában egyedül csak a Sapientián folyik tiszta magyar mérnökképzés. Legyünk jól felkészültek, legyünk erősek, vegyük kezünkbe a gazdasági élet irányítását, mert minden egyéb ezen múlik – bizonygatja a professzor.

Azt mondja: egy fiatalnak semmilyen hátránya nem származhat abból, hogy magyarul tanult. Ha egy mérnökember azért nem ért meg egy rajzot, egy grafikont, egy erőátvitelt, mert körbe a szöveg nem magyarul van, az régen rossz, azon a nyelvismeret nem sokat segítene.

– A szakmát, az alapokat, az összefüggéseket kell ismerni, azt pedig anyanyelven lehet a leghatékonyabban megtanulni. Itt nem jogászokat és filozófusokat képzünk, ide nem kell sok duma. A képlet az minden nyelven képlet – szögezi le.

Bár nem mondja, és nyilván a szabályzatba sem írja bele, azért látszik: azt szeretné, hogy leendő bentlakók gépészmérnök-hallgatók lennének. Szomorúan állapítja meg, hogy Romániában a „kiveszés által veszélyeztetett állatfajok” közé tartozik a műszaki értelmiség – nem csak a magyar, de főleg az.

– 1989 előtt szinte nem képeztek filozófusokat, politológusokat, szociológusokat, mert azok esetleg azon elmélkedtek volna, hogy jó-e az a társadalmi rendszer, és borítékolható, hogy milyen következtetésre jutottak volna, az egyetemek viszont ezresével ontották a mérnököket. Nem volt jó! No de most átestünk a ló túlsó oldalára: Marost, Dunát, akármit lehet rekeszteni a sok humán képesítésű fiatallal. Nincs jól! Kellenek mérnökök, műszaki szakemberek, mert nélkülük nem halad az élet – mondja.

Hozzáteszi: sajnos egyre gyengébb az „alapanyag”, az iskolákból mind gyengébben felkészült diákok kerülnek ki, a romlás 2000 után erősödött.

– Természetesen nem a diákokkal, hanem a rendszerrel van a baj. A középiskolákban ugyanazokkal a módszerekkel tanítanak, mint 25 évvel ezelőtt, miközben a világ elment mellettünk. A sajtónak, a szülőknek, de még a tanárok egy részének is sikerült elhitetni a gyerekekkel, hogy semmit nem kell megtanulni, mert a telefonban ott van minden információ. Azt viszont nem mondják, hogy minden információ annyit ér, amennyit fel tudunk belőle használni, márpedig az alapösszefüggések ismerete nélkül a telefon nem információt ad, csak széteső adathalmazt – állapítja meg.

Kézdialbistól Brassóig

Hollanda Dénes 1939-ben született Kézdialbison (a szülei Csernátonban laktak), február 28-án lesz 81 éves. Életpályáját nem lehet unalmasnak nevezni. Az 1946-os szárazság idején a kalotaszegiek székely gyerekeket fogadtak. Az „üzlet” kölcsönösen előnyös volt, a gyerekek nem haltak éhen, a kalotaszegieknek pedig jól fogott a munkához szokott, kemény, markos legények segítsége a ház körül.

– Négyvagonnyi felsőháromszéki gyerek utazott Kalotaszegre, apám volt az egyik vagonban a kísérő, engem is vitt magával, hogy lássak világot. Akkoriban ez nagy utazásnak számított, végigmentünk Erdélyen, és vissza. Apámnak elég volt, amit látott. Hazafelé azt mondta: fiam, itt szovjet rendszer lesz, lehet, hogy mindenünket elveszik. Egyetlen dolgot nem lehet elvenni az embertől: ami a fejében van. Nem értettem pontosan, hogy mit mond, de aztán láttam: minden földjét eladta, és néhány napon belül vett abból egy lakást Brassóban (a pénz naponta hígult, azelőtt már kétszer „váltották be”, vagyonok vesztek oda), munkát vállalt a gyárban, csak azért, hogy mi iskolába járhassunk – eleveníti fel.

Brassótól a Sapientiáig

Hollanda Dénes kitűnő eredménnyel végezte az egyetemet, Brassóban kezdett tanítani, ott doktorált, onnan „csalták át” 1977-ben Marosvásárhelyre, ahol három mandátumban is dékán volt, ám 1990 után sem sikerült elérnie, hogy magyar nyelven is oktassanak, mi több, Mihai Şora tanügyminiszter-helyettese eloszlatta az esetleg még meglévő illúziókat, amikor megmondta: „soha nem lesz Marosvásárhelyen magyar műszaki oktatás”. A professzor még várt a következő tanügyi törvényig (1995), ám az világossá tette, hogy a miniszter-helyettes nem a levegőbe beszélt. Ezt követően tette 1998-ban, Budapesten, a Magyar Professzorok Világtalálkozóján azt a kijelentését, amely nagy valószínűséggel elindította a Sapientia megteremtését: „nekünk csak akkor lesz magyar műszaki egyetemünk Erdélyben, ha magánegyetemet hozunk létre”. Életpályájáról bővebben a 2019-es Székely Kalendáriumban olvashatnak.