Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

26 ezer gyereket tiltottak ki az iskolából, mert nem oltatták be őket a szüleik

26 ezer gyereket tiltottak ki az iskolából, mert nem oltatták be őket a szüleik Életmód

Lejárt a törvény adta türelmi idő New Yorkban: akinek a szülei vallási vagy egyéb okokra hivatkozva nem adatták be a kötelező oltást, nem járhat iskolába.

Hirdetés
Hirdetés

New York város illetékesei egészségügyi szükségállapotot rendeltek el a terjedő kanyarójárvány miatt, Brooklyn egyes részein pedig büntetés terhe mellett kötelezővé tették a kanyaró elleni oltást.

Nyáron pedig New York államban elfogadták azt a törvénymódosítást, amely már nem tette lehetővé, hogy vallási indokokra hivatkozva elkerüljék a vakcinák beadását. A városban ugyanis kitört a kanyarójárvány a nyáron.

A metropoliszban először fordult elő idén, hogy kötelezővé tettek oltást, és ezúttal nem csupán a kanyaró, hanem a bárányhimlő és a mumpsz elleni védőoltást is elrendelték. A rendelkezés elsősorban Brooklyn ortodox zsidók lakta negyedét érintette, tavaly ősz óta ugyanis e negyedben nőtt meg ugrásszerűen a kanyarós megbetegedések száma.

A város egészségügyi hatóságai közölték: szokatlan lépésük egyben válasz az élénk oltásellenes kampányra is. Az év elején ugyanis – elsősorban Brooklynban – egymást érték az ortodox közösséget célba vevő reklámok, telefonos kampányok, rendezvények, amelyek mindegyike az oltás „káros” voltát hangsúlyozta.

„Szándékos félreinformálás folyik” – hangoztatta akkor újságíróknak Herminia Palacio, a város egészségügyért felelős alpolgármestere. Palacio fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az oltásellenes kampányban kifejezetten hamis, az orvosok által már számtalanszor megcáfolt információkat sulykolnak.

Most letelt az őszi iskolakezdéstől számított 14 nap türelmi idő, a gyerekeket, akik nincsenek beoltva, nem engedik be az iskolákba – összesen 26 217 gyerekről van szó.

(444)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás