A has alja

Koreában a nem túl elegáns – lásd, nyugatról begyűrűzött – vendéglők asztali tartozéka egy sütőlap, amelyen a vendég oly módon süti meg magának a húst, amire szíve (gyomra) vágyik.

Általában hasalj pirul, amelyet elkészülte után ollóval szelnek (mivel az evőpálcika köztudottan ezt a feladatot nem bírja ellátni) falatnyi darabokra. Az elmaradhatatlan rizs mellett húszfajta egyéb köret szorong az asztalon, amelyből mindenki azt és annyit vesz, amennyit akar. Egy odavaló polgár jókívánsága így hangzik: légy egészséges és egyél jól! Ez egyre inkább egybevág saját óhajommal, tán annyit tennék hozzá, hogy a mindennapi jó falatokért kifejtett munka lehetőleg legyen az, amit az ember kedvtelve végez. Elégedett lesz így, és boldog. Ha teheti (ki tudja, még meddig hagyják), utazzon, lásson világot, ismerkedjen más kultúrákkal, de az életvidám ember otthona sem fakul szürkévé, mindennapjaiban látja, érezi a színeket, hangokat, illatokat.

Visszatérve a hasaljra, az egyik kedvenc eledelem, ropogósra sütve. Van, aki leoperálja róla a bőrt, jómagam nem vesződöm vele, már csak azért sem, mert jóindulatúan épül az emberi porcokba (kevésbé örvendetesen megkapaszkodik az emberi has aljába is, de kicsire nem adunk).

Só, bors, füstöltpaprika-szórással, loccsintásnyi borral sül. Köretként zöldhagymaszáras krumplipürét, sült gombát és céklát kap, ami ugyan vészesen kevés a változatosan sok ázsiai tálkához mérve, de egy székelyföldi asztalon így is jól mutat, és a gyomrok sem elégedetlenkednek a fogyasztás után.